A csendes lány egyik legszebb, legszívszorítóbb jelenetében a főszereplő, Cáit Heidi történetét olvassa fel angolul, kissé akadozva.
Katie Melua újragondolta, majd a saját előadásában felkínálta a nagyérdeműnek, hogy átéljék ők is az élet csodálatosságát.
Országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit.
Domján Edit félt az öregedéstől, a sikertelenségtől, mindig azt mondta, hogy csak negyven évet akar élni.
A statisztikai adatoknál nekünk "fontosabb, hogy szeretettel ragaszkodjunk a hitünkhöz és továbbadjuk" azt - fűzte hozzá Erdő Péter.
Látványosan tetten érhető Salgótarján kiemelt státusza, nem véletlen például a kis Moszkva gúnynév elterjedése.
Bernáth Szilárd: Engem pl. fizikailag nem bántottak, és sose voltam közel a rap műfajához, de ez nem számít, mert a lényeg ugyanaz.
Larry dadogása nem csupán mellékes, színesítő karakterjegy, Larry dadogása a történet leglényegét rejti magában.
Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, amelyen Ferenc pápa beszédet mondott.
A gáz- és villanyszámlák kifizetésében nyújt segítséget a rászoruló családoknak a pápai állam (Vatikán) a szegények világnapjától.
Szinetár Miklós Székfoglaló Beszéde a Magyar Tudományos Akadémián, amit Szinetár Dóra tett közzé közösségi oldalán.
Tóth Krisztina meséiben ahhoz nyújt segítséget, hogy megismerjük a világot, megértsük a nehéz helyzetben lévőket.
Először talált gazdára a Stein Anna-díj a párizsi Liszt Intézetben. Az idei díjazott Horváth János miskolci festőművész.
Nádas Péter: Ebben az életkorban az ember már gyorsan kimerül. A fák állva halnak meg, én írás közben... na ez szép halál...
A Nyersanyag rendezője: Ha egy mondatban kellene összefoglalnom: arról szól, hogy mi a siker ára, és kinek kell azt megfizetni
Nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége, a tanárok nevelő és oktató munkája nélkül sikeressé tudott volna válni.
Ferenc pápa délben a Szent Péter téren mondott beszédét 25 ezren követték. A Rómában életbe lépett a hőségriadó.
A cambridge-i Sanger Intézet programvezetője elmondta, hogy kutatásuk végső célja az öregedés folyamatának lelassítása lehet.
A versenyprogramba először meghívást kapott rendezők filmjeivel zárult a hivatalos program a 75. cannes-i fesztiválon.
Még Barbra Streisand anyja sem látott sok esélyt az énekesi karrierre, mondván: ekkora orral soha nem lesz belőle sztár.
Arturo Sandoval: A szabadságot talán még a zenélésnél is jobban szerető muzsikust 2013-ban Barack Obama Szabadság érdemrenddel tüntette ki.
Vengerov a zenéről: „Gyógyító ereje van, mert a segítségével nem csak a zenéről, hanem saját magunkról is tanulhatunk valamit.”
A lányok csak hazaérve fedezték fel, hogy a papíron Jimi Hendrix 51st Wedding Anniversary című dalának kézzel írott szövege található.
A vályog önmagában is jó hőszigetelő, de szükség esetén plusz szigeteléssel is ellátható, ekkor természetes anyagot érdemes választani
Avar kori temetőt és egy feltehetően agyagkitermelésre használt, szándékosan elhagyott szarmata telep maradványait találták meg a régészek
Elsa Soares hat évtizedes karrierje alatt több mint 30 albumot adott ki. Zenéjével a rasszizmus és a diszkrimináció ellen is tiltakozott.
Megállapították, hogy az űrben 50 százalékkal több vörösvérsejt pusztul el, és a veszteség folytatódik, akármilyen hosszú az utazás.
Kilencvennégy évesen elhunyt Sidney Poitier, az első fekete színész, aki Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában.