+ Képzőművészet

Picasso tönkretette a gyerekkorát

Picasso unokája rengeteget szidta festő nagyapját, azonban most nem panaszkodhat rá: Marina Picasso ugyanis éppen 77 milliárd forintnyi festményen akar túladni.

Több mint 290 millió dollár (77,7 milliárd forint) összértékű Picasso-alkotásokat ad el magángyűjteményéből a nagy katalán festő unokája, Marina Picasso.  Marina, aki önéletrajzában azt állította, hogy nagyapja tönkretette a gyermekkorát, legalább hét Picasso-munkától készül megválni, köztük a festő első feleségéről, Olga Kokhlováról készült 1923-as portrétól, amely több mint hatvan millió dollárért cserélhet gazdát – írta a Business Insider.

Az alkotásokat közvetlenül Marinától vásárolhatják meg az érdeklődők: az örökös Genfben fogadja az ügyfeleket. Az eladásra szánt munkák között van a Femme a la Mandoline (Mademoiselle Leonie assie) című 1911-es festmény, amelynek irányára hatvan millió dollár, valamint az 1921-es Maternité című mű, amelynek kezdőára 54 millió dollár.

Marina tervei közt szerepel továbbá, hogy megválik nagyapja cannes-i villájától is (La Californie), amelyben második feleségével, Jacqueline Roque-kal élt a művész. Az ingatlan korábban Picasso munkásságának szentelt múzeumként működött. Annak ellenére, hogy a 20. század egyik legnagyobb művészének unokájaként látta meg a napvilágot, Marina Picasso állítása szerint szegénységben nőtt fel, mivel nagyapja nem volt hajlandó anyagi támogatást nyújtani a családjának. Nagyapám című 2001-es memoárjában Marina azt írta, hogy a festő „mindenkit kétségbeesésbe és pusztulásba hajszolt maga körül”. Egyik barátja szerint a Picasso-alkotások eladása a „múlt elengedését” jelenti Marina számára.

A Librariuson már írtunk Sylvette Davisről, aki Picasso legmegosztóbb múzsája volt. Picasso és Sylvette 1954 tavaszán találkoztak, a festő akkor már túl a hetvenen, Sylvette pedig tizenkilenc éves volt. Picasso akkor már nemzetközileg elismert festő volt, nem úgy, mint mikor még saját képeire kellett ráfestenie.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top