+ Film

Magyar produkció is verseng az Európai Filmdíjért!

Drifter

Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a legjobb dokumentumfilm kategóriában nevezett filmek listáját, amelyen szerepel Hörcher Gábor Drifter című alkotása is.

Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a legjobb dokumentumfilm kategóriában nevezett filmek listáját, amelyen szerepel Hörcher Gábor Drifter című alkotása is – adta hírül a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán . A közlemény szerint jelentős nemzetközi elismerés a filmnek, hogy az Európai Filmakadémia beválasztotta azon 15 alkotás közé, amelyek közül a 3 ezer szakmabelit tömörítő szervezet tagjai szavazzák meg az elkövetkező hetekben a legjobb dokumentumfilm díj jelöltjeit, később pedig a nyertest is.

Az öt jelöltet november elején jelentik be a szervezők, míg az Európai Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját december 12-én tartják majd Berlinben. Az 1988-ban alapított szervezet minden évben díjazza az európai filmtermést, az elismerésekért jelenleg 21 kategóriában versenyezhetnek a kontinens filmjei. Magyar dokumentumfilm legutóbb 1989-ben szerepelt az Európai Filmdíjak versenyében, akkor Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza Recsk 1950-1953. Egy titkos kényszermunkatábor története című filmje nyerte a legjobb európai dokumentumfilm díját. A 72 perces Drifter főszereplője egy szegénységben élő Bakony-vidéki 17 éves srác, akinek az a nagy álma, hogy raliversenyző lesz és autót épít magának. A rangos amszterdami dokumentumfilm fesztivál (IDFA) legjobb elsőfilm díjával jutalmazott alkotás aktuális kérdéseket vet fel a periférián élő vidéki fiatal generáció társadalmi beilleszkedésének lehetőségeiről.

A magyar mozikban október 29-től látható film rendhagyó módszerrel, öt éven keresztül készült amatőr szereplőkkel, mindössze kétfős stábbal és 200 órányi nyersanyagból összevágva. A film a magyar KraatsFilm és a német Weydemann Bros. koprodukciójában készült, producere Iványi Marcell, kreatív producere Pálos György volt. A végleges változat gyártását 10 millió forinttal támogatta a Filmalap. Hörcher Gábor pszichológiai, jogi és filmtudományi tanulmányokat végzett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, majd Londonban és Görögországban dolgozott pincérként és mixerként. Emellett élt az Egyesült Államokban, Franciaországban és Kambodzsában, ahol emberi jogokat és angolt tanított a helyi egyetemen – olvasható a közleményben.

Íme a Drifter című film előzetese:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top