A Carmen nemcsak Spanyolországban, de világszerte hatalmas sikert aratott, és megalapozta Carlos Saura nemzetközi hírnevét.
A különleges este egymást váltó mindkét vonós táncházi zenekara igen erős lesz, nemcsak táncházi hanem maradandó zenei élményt is ígér.
A Csodaváró betlehemes című előadás kiindulópontját a bukovinai székelyek betlehemes játéka, az úgynevezett csobánolás képezi.
Eleonora Accalai a címszerepben a Duda Éva Társulat Frida, az élet múzsája című látványszínházi produkciójának fotóspróbáján.
Duda Éva, a társulat vezetője, az előadás rendező-koreográfusa új koncepció mentén foglalkozik újra Frida Kahlo művészetével.
A Mundruc célja a határokon átívelő magyar néptáncos, népzenész fiatalok és hagyományőrző közösségek erősítése.
Tóth Nikolett és Babácsi Benjámin táncművészek épp a munkahelyükre igyekeztek, amikor a házomlás történt...
A MU Színház és a Trafó által létrehozott Lábán Rudolf-díj kuratóriumának jelenlegi tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró...
Pollák Julianna Éva klasszikus balett kategóriában ért el első helyezést egyedüli magyar indulóként a világ legnagyobb balettversenyén
Ertl Péter 2013 óta igazgatja a Nemzeti Táncszínházat, amely vezetése alatt 2019-ben kapta meg végső otthonát a Millenáris parkban.
A Duda Éva Társulat égisze alatt már készült egy Frida című zenés színházi produkció a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben 2017-ben.
Courtney Richardson a szeptember 10-ei gálán első ízben áll majd a magyar közönség elé.
A laudáció szerint a Kossuth- és Liszt-díjas Uhrik Teodóra Pécs kulturális-művészeti életének ikonikus alakja.
Fogarassy Judit táncművész, balettmester, koreográfus 1951-ben született Sátoraljaújhelyen. Életét végig kísérte a táncművészet.
A táncművész - három másik emberrel együtt - hétfő délelőtt sérült meg, amikor leomlott és az utcára zuhant a párkányfal.
Mi történne, ha egyszer csak minden, ami körülöttünk van, megszűnne és beköszöntene a világvége? Nem működne a telefonunk...
Barta Dóra: Megtisztelő és egyben megható is általam nagyra tartott mesterünk Seregi László nevét viselő díjat tartani a kezemben.
Markó Iván Győri Balettje megismételhetetlen. Nem lesz újra. Ünnepnapokon megéljük. Mert megérhettük - írta Tóth Ilona.
Markó Iván 2008-ban lett az akkor létrejött Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesületének tiszteletbeli elnöke.
Virág Endre az együttes januárban elhunyt alapító igazgatója, Deák Gyula Levente műsorpolitikáját akarja folytatni.
Az Artus és a Kompánia Színházi Társulat koprodukciójában született előadásban Mayer Zita és Mózes Zoltán lép színpadra.
Méhek Bálja címmel rendhagyó interaktív színházi előadással várják a közönséget a Millenáris parkban április 22-én, a Föld napján.
Markó Iván Balassagyarmaton született 1947-ben. Hírlapíró apja dúsgazdag nagypolgári, anyja pedig szegény családból származott.
Frenák Pál: Magyarországon és Európában is az elsők között voltam, akik új térrendszerekben gondolkodtak a táncszínpadon.