+ művészet & politika

Cserhalmi György rettenetesen szégyelli magát a Kossuth-díj bizottság helyett

Cserhalmi György rettenetesen szégyelli magát a Kossuth-díj bizottság helyett

Cserhalmi György éles kritikával illette a Kossuth-díjat odaítélő bizottságot, amiért Monori Lili kimaradt a díjazottak közül.
Visszavonták a molesztálással gyanúsított tanár állami kitüntetését

Visszavonták a molesztálással gyanúsított tanár állami kitüntetését

A Minisztérium azonnali hatállyal visszavonta egy pedagógus állami kitüntetését, miután kiderült, hogy a díjazott valótlan nyilatkozatot tett.
Tiltakozás Takaró Mihály és Döbrentei Kornél állami kitüntetése ellen

Tiltakozás Takaró Mihály és Döbrentei Kornél állami kitüntetése ellen

A Takaró Mihály és Döbrentei Kornél kitüntetése körüli vita egy szélesebb társadalmi és kulturális problémára is rámutat.
Ők kapták az idei Kossuth-díjat

Ők kapták az idei Kossuth-díjat

Kossuth-nagydíjat kapott többek között Koncz Gábor, akit Dörner György segített föl a színpadra, hogy átvegye a kitüntetést.
Pápán 1500-an szavalták együtt a Nemzeti dalt

Pápán 1500-an szavalták együtt a Nemzeti dalt

Petőfi Sándor költeménye nem elsősorban a könyvekben, hanem a magyar emberek szívében és lelkében lakozik.
Ők kapták az idei állami kitüntetéseket március 15. alkalmából

Ők kapták az idei állami kitüntetéseket március 15. alkalmából

Állami elismeréseket adtak át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön, elsősorban művészeti díjakat.
Az orosz opera-énekesnő kitiltását követeli az Operaház előadásáról az ukrán nagykövet

Az orosz opera-énekesnő kitiltását követeli az Operaház előadásáról az ukrán nagykövet

Ókovács Szilveszter külön hangsúlyozta, hogy az Operaház példaértékű együttműködést folytat az orosz és ukrán nemzetiségű művészekkel.
Mennyi pénz jár a Kossuth-díj és a Kossuth-nagydíj mellé

Mennyi pénz jár a Kossuth-díj és a Kossuth-nagydíj mellé

A Kossuth-díj presztízsét jól mutatja, hogy minden évben a magyar művészeti és tudományos élet legkiemelkedőbb alakjait tüntetik ki vele.
2025 fő szavalja közösen a Nemzeti dalt Pápán

2025 fő szavalja közösen a Nemzeti dalt Pápán

Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva március 14-én 11 órakor Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét szavalják el közösen a résztvevők.
50 év után került elő a titokzatos Brueghel-festmény

50 év után került elő a titokzatos Brueghel-festmény

Ez egy nagyszerű pillanat Lengyelország számára, hiszen ez a Brueghel-festmény az egyik legkeresettebb elveszett műtárgyuk volt.
Nem bír a kultúrpolitika a Kolibri Színház társulatával – 30-an felmondtak

Nem bír a kultúrpolitika a Kolibri Színház társulatával – 30-an felmondtak

A Kolibri társulata egyértelműen Vidovszky György rendezőt támogatta az igazgatói pályázaton: 51 szavazatot kapott, Zalán egyet.
Világszenzáció a lőcsei múzeumban: Donatello-mellszobor került elő Szepesgörgőről

Világszenzáció a lőcsei múzeumban: Donatello-mellszobor került elő Szepesgörgőről

A lőcsei Donatello-mellszobor felfedezése az elmúlt évek egyik legnagyobb művészettörténeti szenzációja lehet.
Éjszakai akcióval szállították haza a magyar műkincseket

Éjszakai akcióval szállították haza a magyar műkincseket

A Fejedelmek aranya kiállítás eredeti célja az volt, hogy hidat képezzen a magyar és az erdélyi közönség között.
álmodik a nyomor / minden eladó / ki kurvának áll, nem rinyál – ilyen ma Magyarországon élni a Honeybeast szerint

álmodik a nyomor / minden eladó / ki kurvának áll, nem rinyál – ilyen ma Magyarországon élni a Honeybeast szerint

A Honeybeast üzenete egyértelmű: az élet Magyarországon 2025-ben nem egyszerű, de éppen ezért kell róla őszintén, hangosan beszélni.
463 művész támadta meg Trump korlátozó rendelkezéseit

463 művész támadta meg Trump korlátozó rendelkezéseit

Trump és szövetségesei kettős beszédet használnak, amikor azt állítják, hogy a színes bőrű művészek támogatása diszkriminációnak minősül.
Pogány Judit is tiltakozik a Kolibri Színház új igazgatója ellen

Pogány Judit is tiltakozik a Kolibri Színház új igazgatója ellen

Pogány Judit: Egyszerűen nem is tudom, mit akar itt csinálni, ugyanezekkel az emberekkel. Hogy tud majd itt együtt gondolkodni?
Pintér Béla: A politikai poénokon néha a legnagyobbakat a Fidesz-politikusok nevetnek

Pintér Béla: A politikai poénokon néha a legnagyobbakat a Fidesz-politikusok nevetnek

Pintér Béla: az állami kultúrpolitika nem értékalapú, sokkal inkább egy „elképzelt nemzeti, muzeális, skanzenszerű, élettelen valami, amit látok, hót tehetségtelen emberek kezében”.
Nagy Kriszta Tereskova felszólította Mészáros Lőrincet – határidő: ma éjfélig

Nagy Kriszta Tereskova felszólította Mészáros Lőrincet – határidő: ma éjfélig

Nagy Kriszta Tereskova korábban is részt vett hasonló jótékonysági akciókban, és művészetével gyakran hívja fel a figyelmet társadalmi problémákra.
Trump betiltotta Julianne Moore színésznő Szeplős eper című gyerekkönyvét

Trump betiltotta Julianne Moore színésznő Szeplős eper című gyerekkönyvét

Julianne Moore továbbra is kiáll könyve és annak üzenete mellett, és hangsúlyozza, hogy a történet célja az önelfogadás és az empátia elősegítése a gyerekek körében.
Rost Andrea és Ókovács Szilveszter konfliktusa kiújult

Rost Andrea és Ókovács Szilveszter konfliktusa kiújult

Rost Andrea: Nem lát engem a közönség se a Müpában, se a Zeneakadémián, se az Operában… most az “Eiffelben” lesz egy koncertem, dehát az…
Elköszönt a közönségtől, beszünteti működését Szikszai Rémusz társulata, a Vádli

Elköszönt a közönségtől, beszünteti működését Szikszai Rémusz társulata, a Vádli

A búcsúlevélben Szikszai Rémusz köszönetet mond mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták a társulatot – különösen a FÜGE-nek.
A román rendőrség meghiúsította a magyar aranykincsek szállítását

A román rendőrség meghiúsította a magyar aranykincsek szállítását

A Fejedelmek aranya – Uralkodói reprezentáció Erdélyben című kiállítás a 17. századi Erdély aranyművességét mutatja be.
A kormány elárverezi a legnyereségesebb magyar szinkronstúdiót

A kormány elárverezi a legnyereségesebb magyar szinkronstúdiót

A Mafilm Audio eladásának indoklására az NFI-től kért tájékoztatást a sajtó, de a cikk írásakor még nem érkezett válasz.
5 évre kapnak biztos állami támogatást a közös működtetésű színházak

5 évre kapnak biztos állami támogatást a közös működtetésű színházak

A következő években is garantált a közös működtetésű színházak állami támogatása - mondta Novák Irén államtitkár.
Orbán Viktor kijelentése ellen tiltakozik 9 magyar filmszakmai szervezet

Orbán Viktor kijelentése ellen tiltakozik 9 magyar filmszakmai szervezet

9 magyar filmszakmai szervezett elfogadhatatlannak tartja Orbán Viktor független filmes kijelentését, ami nem más megint, mint politika.
Nyílt levelet írtak a Nemzet Színészei: Nem teljesíti Gobbi Hilda végakaratát sem az állam, sem a szakma

Nyílt levelet írtak a Nemzet Színészei: Nem teljesíti Gobbi Hilda végakaratát sem az állam, sem a szakma

Alulírottak kifejezik azt a kérésüket: a Gobbi Hilda végrendelete kapcsán érintett szakmai szervezetek, állami intézmények egyeztessenek.
Az egész világ figyelemmel kíséri Salman Rushdie és támadójának most induló perét

Az egész világ figyelemmel kíséri Salman Rushdie és támadójának most induló perét

Az ügyészek szerint a támadást az iráni vezetés által 1989-ben Salman Rushdie ellen kiadott fatva motiválta.
Kirakták a Jazzfest Budapestet az Erkel Színházból

Kirakták a Jazzfest Budapestet az Erkel Színházból

A Jazzfest Budapest ez évi programjában szereplő Avishai Cohen, Dhafer Youssef és e.s.t. 30 koncertek érintettek ebben a változásban.
Paul McCartney tiltakozik a kormány törvénytervezete ellen

Paul McCartney tiltakozik a kormány törvénytervezete ellen

Sir Paul McCartney arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia (AI) „kihasználhatja” a művészeket, ha egy tervezett szerzői jogi törvényreform megvalósul. A Beatles egyik utolsó élő...
Mácsai Pál, Kováts Adél és Máté Gábor is tiltakozik a Kolibri Színház igazgatókinevezése ellen

Mácsai Pál, Kováts Adél és Máté Gábor is tiltakozik a Kolibri Színház igazgatókinevezése ellen

A fővárosi fenntartású színházak vezetőiként aggodalommal figyeljük a Kolibri Színház igazgatóválasztása nyomán kialakuló helyzetet.
Load More