+ Irodalom
Jön a Tetovált lány egyik világhírű szerzője
A PesText fesztivál célja, hogy platformot biztosítson a világ különböző részeiről érkező íróknak és olvasóknak a találkozásra
Dugattyús néven új kulturális központ nyílt
A Dugattyús nem egy szokványos kulturális központ. Nem múzeum, nem galéria, nem klub, hanem mindez egyszerre – és még annál is több.
Lehetne orrszarvúnk – 3 generáció állatos meséi a 75 éves Móra kiadótól
A Lehetne orrszarvúnk című mesegyűjtemény tulajdonképpen születésnapi ajándék, amellyel a kiadó dolgozói kedveskednek az olvasóknak.
Visszavonták a molesztálással gyanúsított tanár állami kitüntetését
A Minisztérium azonnali hatállyal visszavonta egy pedagógus állami kitüntetését, miután kiderült, hogy a díjazott valótlan nyilatkozatot tett.
Tiltakozás Takaró Mihály és Döbrentei Kornél állami kitüntetése ellen
A Takaró Mihály és Döbrentei Kornél kitüntetése körüli vita egy szélesebb társadalmi és kulturális problémára is rámutat.
A Quimby énekesének édesapja elvarázsolta a közönséget
Kiss Kálmán nem egyedül érkezett: az este különlegességét adta, hogy verseit zenés kísérettel hallgathatta meg a közönség.
Kotányi Attila gondolatai újraélednek – Éberen kutató életcímű könyvének bemutatója a Nyitott Műhelyben
Kotányi Attila azok közé tartozott, akiket lehetetlen egyetlen címkével ellátni. Költő volt és építész, filozófus és várostervező, szituacionista és tanár.
A boldogság ünnepe világsztárokkal és kulturális különlegességekkel – SopronFest 2025
A SopronFest fő helyszíne a Lővérek lesz, ahol a fesztivál három napján világsztárok és hazai kedvencek lépnek színpadra.
Tizedik alkalommal adta át a HUBBY az Év Gyerekkönyve díjakat
Március 13-án immár tizedik alkalommal adta át a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve díjakat.
Áramütéssel sokkolták Linda Boström Knausgård írónőt – Napfénykór című regénye nagy erejű, megrázó érzelmi krónika
Linda Boström Knausgård az egyik legelismertebb kortárs svéd író, akinek műveit számos nyelvre lefordították.
Találkozásom József Attilával
Szóval állok ott a József Attila mellett, a tésztaszűrőkkkel a kezemben, az íróasztala előtt, és arról beszélek, hogy a szavak éppen ilyenek... - Borszéki Boglárka...
Falak nélkül maradt múzeum – könyv a falbontó pandémiáról
A Néprajzi Múzeum kiadta Berényi Marianna "Falak nélkül maradt múzeum" című könyvét, amely a COVID–19-világjárvány hatását vizsgálja.
3 gyönyörű vers nőnap alkalmából
Legyen ez a nőnap kicsit más, dicséret és megnyugvás, legyen kicsit csoda is, csillogva lépje át saját nyomait.
Tim Marshall geopolitikai értelmezései világossá teszik a nagyhatalmak érdekhálóját
Tim Marshall modern gopolitikai mesemondó állítja: „Aki nem érti a térképet, az nem értheti a világot sem.”
2025 fő szavalja közösen a Nemzeti dalt Pápán
Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva március 14-én 11 órakor Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét szavalják el közösen a résztvevők.
Miért nem visel öltönyt Zelenszkij?
Miért nem visel öltönyt? - Nem hagy nyugodni ez a kérdés. Eszembe jutott a híres francia divattervező, Yves Saint Laurent - Séra András írása.
Életmentő könyvek ingyenesen
Az alkotópáros (Nógrádi-Cakó) Papa pipa című új könyve, és az előző tucatnyi tanító jellegű kötet a baleset - és bűnmegelőzésről szól.
Ezeket a könyveket ajánljuk Nőnap alkalmából
Elhoztuk nőnap alkalmából a legizgalmasabb újdonságokat, amelyek garantáltan elrabolják a hölgyolvasók szívét.
Elhunyt Fecske Csaba
Fecske Csaba huszonnégy évig dolgozott a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál különböző beosztásokban, eredeti foglalkozása öntőipari technikus.
Cserhalmi György tudja, hogyan és miért halt meg Latinovits
Azon gondolkodtam a kötetet elolvasva, hogy van-e az életnek olyan aspektusa, amelyről Cserhalmi György nem beszél.
Esterházy Péter házának tetőszerkezete rákkeltő azbesztpalával van borítva
A felújítás során az Esterházy-villa esetében is elengedhetetlen lesz az azbeszttartalmú tetőfedés teljes cseréje.
Elhunyt az Esterházy-kalauz szerzője, Marianna D. Birnbaum
Élete kilencvenegyedik évében elhunyt Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, író, egyetemi tanár, az Esterházy-kalauz szerzője.
A Nobel-díjas Jon Fosse egészében idegesítő
Egyszerűen képtelen vagyok megszokni, élvezni ennek a nagy norvég írónak a világát, Jon Fosse nem ránt magával, nem nyűgöz le.
Szent lányok: 3 egymástól független ügy 1 nyomozó kezében
Nem tudom, miért kerülte el eddig a magyar piacot a Szent lányok, hiszen eredetileg 2004-ben jelent meg, és zajos sikert aratott.
Örkény egyperceséből készült zseniális rövidfilm
A mostani adaptáció is bizonyítja, hogy Örkény rövid történetei változatlanul hatnak az alkotókra és a közönségre.
Új seriff van a városban
A kocsmáros csak csendesen fütyörészve törölgeti egykedvűen a poharát. Új seriff van a városban. Lesz itt csitt-csatt, bimm-bumm...
Rengeteg pénzt adtak Petőfi Zoltán kéziratáért
A tétel igazi ritkaságnak számít, hiszen Petőfi Zoltán művei ritkán kerülnek magánaukcióra, talán ez is indokolja a magas árat.
Ben Okri író 11 válasza arra, hogyan alakították az életét a könyvek
Ben Okri művei a mágikus realizmus, az afrikai mitológia és a nyugat-európai irodalmi hagyományok ötvözetét képviselik.
Jókai Mór 73 verse ingyenesen elérhető
Jókai Mór életműve óriási hatást gyakorolt a magyar prózaírásra, azonban kevesen tudják, hogy verseket is írt.
Trump betiltotta Julianne Moore színésznő Szeplős eper című gyerekkönyvét
Julianne Moore továbbra is kiáll könyve és annak üzenete mellett, és hangsúlyozza, hogy a történet célja az önelfogadás és az empátia elősegítése a gyerekek körében.
Load More