Gyémánt László elmondta, hogy Krisztina elvesztése hatalmas tragédia volt számára, és a fájdalmat elviselni rendkívül nehéz volt.
A Füred Art Week július 26-28 között várja a látogatókat a Kongresszusi Központban hosszú nyitvatartási idővel, sőt art discóval is.
Keserü Ilona és Kun Fruzsina személyét nem a klasszikus értelemben vett mester és tanítvány viszony köti össze.
A felvidéki, elszegényedett középnemesi családból származó Zórád Ernő 1921-ben költözött családjával Budapestre.
Feltakarás címmel Géczi János író, képzőművész dekollázsaiból nyílt kiállítás pénteken Budapesten, a Műcsarnokban.
Az Europol vezette, Pandora VIII nevű nemzetközi művelet során a résztvevő országok hatóságai több ezer ellenőrzést végeztek.
A Hősök terén álló monumentális, 36 méteres korinthoszi oszlopon álló Gábriel arkangyal Magyarország egyik emblematikus jelképe.
Lissák Tivadar munkája miatt sokat utazott, ezekre az utakra többször elvitte feleségét, Lengyel Máriát is, aki gyakran feltűnik képein.
Karikó Katalin és Krausz Ferenc magyar Nobel-díjasok portréjával díszített fal az ünnepélyes átadás napján.
Egy budapesti irodaház felújítása során ellopták drMáriás két kiemelkedően jelentős festményét. Minden megosztás segítség!
Szinte észrevétlenül lett újra az egyik leggyakoribb szó mindennapjainkban a háború. Persze ezen sokan és sokat dolgoztak...
Tarján Zsófit sokan a színpadról ismerhetik, ahol az ország egyik legnépszerűbb zenekarának élén varázsolja el a közönséget.
A fáma szerint Napóleon a kudarcot vallott oroszországi hadjáratot követően, 1814. április 12-ének éjjelén ezekkel akart öngyilkos lenni.
Több mint százezer érdeklődőt vonzott a július 4. és 7. között lezajlott Zsolnay Fényfesztivál Pécsen - írta a szervező.
A makettezés során gondosan kidolgozott miniatűr hasonmásokat építhetünk, amelyek gyakran a filmek és zenei világok díszletei...
John Malkovich amerikai színész a napokban partnerével Budapestre látogatott, ahol megtekintette a Szépművészeti Múzeumot is.
Magyarországon eddig ritkán vagy egyáltalán nem kiállított munkákból állt össze Szász Lilla július elején nyíló kiállítása.
Móricz Zsigmond születésének 145. évfordulója alkalmából felavatták az író mellszobrát a kápolnásnyéki Halász-kastély parkjában.
drMáriás: Én a legkisebb embernek képzelem vagy szeretném látni magam, aki hát egy pincerekeszben lakik és időnként kijön a napvilágra.
A tíz tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották, így Turi Attila mellett Solymosi-Tari Emőke.
Jacques Lipchitz litván származású, Párizsban, majd New Yorkban világhírűvé vált szobrász műveit mutatja be az új tárlat.
Idős kora miatt Agnes Denes már nem volt jelen Bázelben a „vetésnél”, de azt nyilatkozta, dacára 93 évének, kreatívabb, mint valaha.
A világ első, állandó Robert Capa életmű kiállítása tavaly nyílt meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Bemutatták Holokauszt Emlékközpontban az „Építs nekem hajlékot! Szubjektív zsinagógatúrák a Kárpát-medencében” című magyar-angol kétnyelvű kötetet.