Mintegy 150 ezren énekelték közösen Szarka Tamás Kézfogás című dalát pénteken a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Little G Weevil: Nem gondolom, hogy egy zenésznek élete végéig lemezeket kellene kiadnia. Úgy látom, nem fogok több teljes albumot készíteni.
Palágyi Ildikó: Ez a dal számomra a kislemez meglepetése, ugyanis egyáltalán nem volt tervben. Éppen egy másik dal szövegét véglegesítettem.
Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után.
Ókovács Szilveszter: A zsidó-keresztény kultúrában gyökerező operaház egy reprezentatív intézmény kíván maradni a következő időben is.
Presser Gábor megjegyezte: öröm és megtiszteltetés, hogy népszerű mai együttesek hivatkoznak/utalnak a Loksira...
A Magyar Művészeti Akadémia a szerdai közgyűlésen rekordszámú, ötven új levelező tagot választott meg, és...
Sheldon Reynolds halálát Philp Bailey, egykori zenekari társa jelentettebe a Facebookon: „Megrendülten értesültünk a halálhírről.
Török Ádám május 8-án az Erkel Színházban tartotta volna 75. születésnapi koncertjét, amely halála miatt már nem valósulhatott meg.
Az Omega dobosának együttese, az Omega Testamentum és az X-faktor tehetségkutatóban feltűnt Paulina ad koncertet.
Lang Györgyi súlyos betegségben szenvedett, 28 éves korában diagnosztizáltak nála sclerosis multiplexet...
Elhunyt Andy Rourke, a Smiths egykori basszusgitárosa, aki a legendás brit alternatív zenekar mind a négy albumán játszott.
Dobsa Sándor javasolta, hogy mivel stúdióban fognak dolgozni és tizenegyen vannak, legyen az elnevezés Stúdió 11.
A médiatanács a Base FM médiaszolgáltatóját 300 000 forint bírsággal sújtotta, a számot este 9 és reggel 5 között kellett volna lejátszania.
Az 1870-ből származó időkapszula a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium felújítási munkálatai közben került elő...
Eötvös Péter a mai, azaz a május 18-i Ligeti 100 koncert karmestere egészségi állapota miatt lemondta fellépését.
Az Osibisa legutóbb 2010-ben lépett fel Magyarországon, akkor a StarGarden fesztiválon, a Puskás Ferenc Stadion kertjében.
Enyedi Sugárka: Van, hogy egymást keressük a nagyvilágban, a mindennapok sűrűjében és egyszer csak kiderül, hogy végig egymás felé tartott az utunk.
A Cigány DNS című albumon saját szerzemények szerepelnek lovári és magyar nyelven. Hamarosan lemezbemutató.
Mezei András, Török Ádám barátja arról beszélt, hogy a zenészt az újítás, a kísérletezés, a progresszió, a hűség és a szeretet jellemezte.
A ska zenei stílus, amely az 1960-as évek Jamaica-i zenei mozgalmából ered, eredetileg fúvós alapokra építkezett...
Megpróbáltam lágyítani zenei nyelvem sűrű »mikropolifóniáját«, hogy kevésbé szigorúvá, átláthatóbbá tegyem – írta Ligeti.
Lovasi András: Az albumot egyrészt magunknak csináltuk, illetve azoknak, akik a Kispál és a Borz előző lemezeit is ismerik.
Radics Béla 1982-ben, mindössze 36 évesen halt meg. A magyar rockzene történetének egyik megkerülhetetlen figurája volt.