+ Jegyzet

Nincs már az embörökben lélek, nincs hát a főztjükben sem

Kaphatnék egy pohár vizet? – kérdezi némi tájszólással. Melyiket adhatom? – mutat az eladó a hűtőben sorakozó palackozott ásványvizekre. Sima csapvizet szörötnék, az a legtisztább, hangzik a válasz. Lögyön az a víz friss, nem köll neköm a műanyag – Vándor Ágnes írása.

Akciós a mangós thai sült tészta, olvasom tegnap este az aluljáróban, tetetek rá egy kis chilit és viszek belőle, gondolom, s beállok a fiatalember mögé, aki épp egy pizza szeletet rendel 199 forintért. Melegítsem, kérdezi a pultos, igen, a sápadt férfi ádámcsutkája hatalmasat mozdul már a gondolatra is, rég ehetett, villan be, s a kész szeletet rutinosan a már odakészített tálcás papírzacskóba csúsztató eladón látom, ő is ugyanezt gondolja. Bőven kaphat itt a szegénységből, fut át az agyamon, s már épp sorra kerülnék, amikor szinte a semmiből váratlanul elém kerül egy kopott külsejű, jelentéktelen alak, hátizsákkal, terepszínű nadrágban. Kaphatnék egy pohár vizet? – kérdezi némi tájszólással. Melyiket adhatom? – mutat az eladó a hűtőben sorakozó palackozott ásványvizekre. Sima csapvizet szörötnék, az a legtisztább, hangzik a válasz. Lögyön az a víz friss, nem köll neköm a műanyag, teszi még hozzá a kis emberke. Aztán mibe adjam, hangzik a kérdés a pult mögül, a pohár, az is pénzbe kerül ám. Kifizetem a poharat, adjon neki vizet, hallom a hangomat. Ez egy üzlet, itt mindennek ára van, magyarázza kelletlenül az árus, a szomjazó meg gyorsan felszívódik a kapott pohár vízével. Szerencsétlennek nincs pénze, sajnáljuk le közösen emberünket mi, a térnek éppen ebben az időben és ezen a pontján tartózkodók. Milyen világ az, amiben nem jut egy pohár ingyen víz, hangosan feltett kérdésem megválaszolatlanul kong a semmibe, állok is gyorsan tovább a doboz tésztámmal. Sietek fel a lépcsőn, amikor hirtelen mellettem terem a már rég eltűntnek hitt szomjazó. Magára vessen az ilyen, ha nem megy az üzlete, kezdi el magyarázni, én meg kissé ijedten már azt számolom magamban, elérem-e még a buszt, ha előbányászom a pénztárcám, és adok neki kétszáz forintot. Higgye el, van pénzem, sok pénzem van, mondja az utánam loholó hang, fizettem volna én neki az ételért is, de az is csak olyan lett volna, amilyen az az embör. Szívtelen. Mert nincs már az embörökben lélek, nincs hát a főztjükben sem, hallom a hátam mögül, s akkor megértem, jesszus, ez az igazat mondja. A busz utáni nagy igyekezetemben vetek még egy futó pillantást a fura fazon feltűnően finom tekintetébe, kezeimet a mellem előtt összeérintve váratlanul meghajlok felé, rohannom kell, szabadkozom, nem tartom fel, isten vele, vigyázzon ám magára, hallom még a hangját. A már induló buszról visszatekintve a távolodó hátizsákos hátra érzem, ez a kép örökre velem marad, s pontosan tudom, hogy már megint benéztem a dolgot, már megint hagytam magam a látszattól megtéveszteni, s elmenni a létező legigazabb valóság mellett.

Vándor Ágnes

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top