Héctor Tobar: Nehéz volt a síró bányászokat szóra bírnom

hector-tobar

2010. augusztus 5-én súlyos baleset történt a Chile-i Copiapó város közelében: a San José bánya beomlott, és a föld alatt rekedt 33 bányász. Több mint két hónapon át tartó mentésüket az egész világ végigkísérte. Mindannyian megmenekültek, fizikailag sértetlenül. A poszttraumás sokkal azonban a mai napig küzdenek. Történetüket Héctor Tobar Pulitzer-díjas amerikai szerző írta meg. A Sötét mélyben című könyve kapcsán – ami magyarul idén jelent meg a Tarandus Kiadó gondozásában – beszélgettünk a szerzővel. Interjú.

Szülei Guatemalai bevándorlók. Sok éven át dolgozott a Los Angeles Times, a Mexico City, a Buenos Aires, és az Argentina című lapok mellett a National Latino Affairs Correspondent nevű újságnak is. Azért is választhatták magát, és nyíltak meg Önnek a bányászok – túl azon, hogy kiválóan beszél spanyolul és angolul is – mert úgymond közülük való?

Nagy valószínűséggel igen, ez sokat segített. Nem voltak olyan nagy kulturális különbségek köztünk. A beszélgetéseink alapján az apámra emlékeztettek. A férfira, aki keményen dolgozott, hogy kitörjön a szegénységből, és egy jobb életet biztosítson a fiának.

Ötször utazott Chilébe, ami alatt több száz órányi beszélgetést rögzített: három éven át dolgozott a könyvön. Mennyire viselték meg a történetek?

Nem könnyű traumát elszenvedett férfiakkal és nőkkel együtt dolgozni. De megéri, mert a végén nemcsak, hogy jobb íróvá is válsz, de onnantól nyomós okod van rá, hogy továbbadd és elmeséld a történetüket. Úgy éreztem, hogy kötelességem megosztani a világgal, milyen traumán is mentek keresztül ezek a férfiak és persze a családjaik is.

Emlékszik, mi volt a legelső gondolata, amikor megpillantotta azt a kietlen, űrbéli tájat?

Maga a bánya valóságos kísértet járta területnek tűnt. Mint egy szörny, ahogy a könyvben ezt ki is fejtem részletesen. De a körülötte lévő Atakama sivatag lenyűgözően gyönyörű, kietlen táj. Tényleg úgy érezheti ott magát az ember, mintha egy másik bolygón lenne.

Mi volt a legnehezebb pillanata vagy a legnehezebb történet, amit hallott? Ki tudna emelni egyet?

Azt hiszem, a legelső interjúk mind nehezek voltak, nem könnyű ugyanis minden ízében reszkető vagy éppen síró férfiakkal beszélgetni. Nyilvánvalóan ez nekik sokkal rosszabb és kellemetlenebb volt. A végén viszont, mivel kibeszélték magukból a traumákat, igazán felszabadultak.

A túlélőknek most sincs könnyű élete: jó néhányan képtelenek dolgozni, sokan közülük alkoholistává váltak, sőt, állítólag valaki öngyilkosságot is elkövetett. Nyomon követi a további sorsuk alakulását?

Ez nem igaz, senki sem ölte meg magát közülük. Noha tényleg sokan szenvednek a poszttraumás sokktól a mai napig. De azért azt is fontos hozzátenni, hogy a legtöbben visszatértek a munkájukhoz, és jól érzik magukat a bőrükben. És ami nagyon fontos: közelebb kerültek a családjukhoz, mint eddig valaha.

Mit gondol, a könyve hatással lehet a bányásztársaságokra, hogy megváltoztassák a biztonsági előírásaikat, szabályrendszerüket? Tud olyan bányáról, ahol a könyv hatására intézkedtek is ez ügyben?

Úgy tudom, azóta javult a helyzet, a meglévő szabályrendszert szigorították.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!