+ Irodalom

Dragomán György majdnem belehalt a Pusztítás könyvébe

Dragomán györgy

Éppen írtam azt a jelenetet, amelyben csontok kerülnek elő a földből. Akkor kezdtem el azt gondolni: mégiscsak veszélyes dolog az irodalom. Ez a három így együtt félelmetes volt, meg is ijedtem – bár nem annyira, hogy ne írjak tovább.

Majdnem ott ültek, ahol anno az íróasztal volt, ahova akkor alig jutott fény. Az Ó utca 28 azóta romkocsmává alakult: ez ma az Instant. Természetes fény tehát még kevesebb volt, színes fények, bárszékek és függőfolyosó annál több.

Dragomán György tizenhárom éve írta az első regényét, melyet újra kiadott a Magvető. Saját bevallása szerint majdnem belehalt. Feleségével, Szabó T. Annával együtt meséltek A pusztítás könyvéről, mely valahol Európában, két város között játszódik, s a Teremtés Könyvének épp az ellenkezője történik benne. Legutóbbi regényének, a Máglyának a bemutatásáról itt olvashattok.

De milyen először megírni egy könyvet, amikor még csak a feleségének a saját, külön bejáratú írója az ember?

Titkos írónak nem jó lenni. Vagy legfeljebb csak az elején. De ez valami babona lett, hogy ha elmondom, miről szól, nem fogom tudni megírni.

– mondta az író.

Akkoriban nemcsak titkos író voltam, de inkognitóban is éltünk itt, még a romániai reflexek működtek, én voltam a nagybátyám unokatestvére, Nagy Béla.

A pusztítás könyve egyébként kicsit olyan, mintha Tom Waits Bodor Ádámot olvasna a Vadkeleten. Inspirációként heavy metalt hallgattam, bár a könyv megírásában egyébként minden gátolt, főleg saját magam. Azért próbáltam normálisan viselkedni…

A körülbelül 1800 film két év alatt, valamint filozófiai tanulmányai is erős hatást tettek rá. Filmszerű, hiperrealista írásmódjával kapcsolatban, mely reflektálás nélkül, csak az érzékeléseket ábrázolja, ezt mondta:

Mikor befejeztem, éreztem: vagy csak így írok ezután, vagy soha többé. Mikor elkezdtem filozofikusan írni, nem éreztem igaznak. A fikció igazabb. Lehet, hogy lesz egyszer egy olyan könyvem, amiben gondolkodni is fognak a szereplők.

A költő-író házaspár mesélt az akkori életkörülményeikről is, melyek szintén hangsúlyosan megjelennek a regényben.

Nekem nem tűnt fel, hogy naponta eljártam a romos házak mellett, és hogy effektíve egy romban laktam.
Életem legszégyenletesebb pillanata volt, hogy megállt a villanyóra. Mi azt hittük, Romániával ellentétben itt nincs korrupció.
Aztán amikor kijöttek a szerelők, elejtettek egy célzást, először meg sem értettem.
Mennyi pénzre gondoltak?
Mennyi van itthon?
… 55 forintot sikerült összekaparni. Az már akkor is nagyon kevés pénz volt.
Végül megsajnáltak, és elmentek.

Aztán egyszerre veszélyes lett – nem a szegénység, hanem az irodalom, folytatta Dragomán György.

Akkoriban, mikor Anna Angliában volt, én nem nagyon jártam ki a lakásból. Akkor írtam azt a jelenetet, amelyben csontok kerülnek elő a földből. Egyszer gondoltam, hogy elmegyek tejért, s ahogy kinyitottam az ajtót, láttam, hogy az udvar tele van szórva csontokkal. A kutya kiásta a virágágyásból. Közben Anna meg megálmodta, hogy mit írok éppen.
Akkor kezdtem el azt gondolni: mégiscsak veszélyes dolog az irodalom.  Ez a három így együtt félelmetes volt, meg is ijedtem – bár nem annyira, hogy ne írjak tovább.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top