+ Irodalom

Tanulhatunk-e százkét évvel ezelőtti vadászatokból?

Vadászni lehet azért, hogy éhségünket csillapítsuk, de vannak, akik eretnekekre vadásznak, s voltak olyanok is, akik albán feleségre…

A XX. SZÁZAD FURCSA TÖRTÉNETEI MAGYAR SAJTÓCIKKEK ALAPJÁN – 1914 – A képen a szudáni Shilluk törzs tagjai

január, Szudán – A férfi gyönyörű vadat ejtett a vadászaton. Megnyúzta, kivette az állat máját, amely legalább három kilót nyomott. Megszórta sóval, borssal, köménymaggal, majd hagymát karikázott hozzá, és ahogy volt, nyersen megette. Aztán földolgozta az állatot, és mikor megéhezett, megsütött két kiló húst, és azt is megette. Teli gyomorral feküdt az árnyékba, ahol két napon át aludt, míg újra meg nem éhezett egy kis húsra.

január, Németország – Hannoverben működött a zaj elleni szövetség, amely lapjában közölte azokat a kék cégtáblával ellátott fogadókat, amelyek megkövetelték a csendet a vendégektől. Az ablakon vastag, zajnyelő függönyök lógtak, az ajtók hangtalanul, automatice csukódtak, és aki krákogni mert, azt listára tették és kiutasították a szálláshelyről. Mert aki krákog, az nyilván horkol is.

január, Anglia – Egy férfi beszállt a taxiba, amely tíz perc elteltével megállt a londoni ködben, és nem volt hajlandó tovább hajtani. Az utas kiszállt, dühében nem fizetett, viszont beperelte a taxist. A bíróság megállapította, hogy a taxis helyesen járt el, mert nem kockáztatta az utas és a jármű épségét, ellenben az utas kénytelen volt kifizetni a taxit. Azt viszont már ő dönthette el, ad-e borravalót.

február, USA – Galveston városának tengerparti részén, az öbölből kihalászott osztrigák héjából épült egy ötemeletes ház. Összesen 5.896.000 osztriga héját használták fel, így az építkezésen dolgozó munkások étkeztetése sem okozott gondot. Bár az első hónap végén néhány munkás megjegyezte, hogy remélhetőleg a tetőszerkezet fenyőgerendáinak elhelyezése közben nem kell majd mókusokat tobozkörettel zabálniuk.

február, Oroszország – Ez idő szerint az országban közel 120 különböző vallásfelekezet működött, amelyeket az uralkodó keleti egyház eretnekség címén üldözött. Az egyházak harmad része nem tartott papot, mert szerintük a hívő ember egyben pap is. Márpedig olyan egyházat üldözni, ahol a papok száma megegyezik a hívőkével, sziszifuszi munka.

február, Albánia – A csecsemőkorát élő államban bevételi forrás nélkül működött az erős kormányhatalom. Ezt úgy tehette, hogy azonnali holland segítséggel csendőrséget szervezett. Közöttük volt egy holland csendőrtiszt, aki akkoriban vált el a feleségétől, és azt remélte, távol a hazájától majd új életet kezdhet, és esetleg beleszeret egy albán lányba. De azt azért nem gondolta volna, hogy a szegénység közelsége ilyen távolságtartóvá teszi.

március, Franciaország – Párizsi orvosai tanácsára egy férfi, hogy az úgynevezett rákmikrobák ne tudjanak a szervezetébe hatolni a nyers étellel, a banánt csak úgy ehette meg, ha a héja lehúzása után forró vízbe mártotta, ahogy az almát, körtét is hasonképp. A kompót ízű gyümölcsök elkészítése nagyon macerás volt, de annak megérte, aki ezek után nem lett rákos. Aki mégis, az magában kereshette a hibát, talán nem nyomta elég ideig víz alá a szőlőt, sőt, a héját le sem pucolta.

március, Argentína – A dühöngő tangóláz kellős közepén egy Buenos Aires-i asszony olyan szűk szoknyát varratott magának, amelyben nemhogy járni, de ugrálni is alig tudott. Amikor a férje először látta meg benne otthon, úgy megkívánta, hogy szabályosan letépte róla a szoknyát, ami az egész napi nehézkes gyaloglás után különös kéjérzéssel ajándékozta meg az asszonyt, mint ha az egész teste kinyílna a férje előtt.

március, Németország – Különös kalandja volt az osnabrücki vicinálisnak, amely a Hase patak partján csöndesen kanyargott. A patakban egyszer csak feltűnt két nőstény és egy hím hattyú. És ekkor a hirtelen föltámadt szél lenyomta a vízre a mozdony füstjét, amitől a nőstények elijedtek, ám a hím dühödten rontott a fallikus kéménynek. A hófehér hattyúnak nem volt szerencséje, gyakorlatilag szénné égett a férfias ütközetben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top