A lassú díszlépésben haladó menetet II. Erzsébet királynő elsőszülött fia és utódja, III. Károly király követte.
A bőröndöket az árverés helyszínén megvásárló család nem hozható kapcsolatba a bűnténnyel, sőt pszichiátriai segítséget kaptak.
Emberi maradványokat találtak aukción elárverezett bőröndökben Új-Zélandon. A bőröndöket egy család vásárolta meg.
A White Noise (Fehér zaj) drámáját Don DeLillo azonos címmel 1985-ben megjelent posztmodern regényét adaptálta.
Az osztrák főváros korábban évekig fej-fej mellett versenyzett Melbourne-nel az első helyért. 2018-ban és 2019-ben is Bécs állt az élen.
Eger közelében, 17,2 millió éve tört ki az a vulkán, amelynek tufája beterítette és máig megőrizte az ősmaradványokat Ipolytarnóc területén
Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője is Oscar-díjat vehetett át a legjobb produkciós tervezés kategóriában.
A Dead Can Dance-t azok a hangok teszik különlegessé, ahogy a hangszereket és az éneket, elsősorban Lisa Gerrard éteri hangját használják.
Peter Jackson 2021-ben 580 millió dollárt (180,5 milliárd forintot) keresett, elsősorban vizuális effektusokkal foglalkozó cége eladásából.
James Cook korábban hajóval a Csendes-óceán déli részén járt felfedező úton, mielőtt Ausztrália keleti partjainál partra szállt 1770-ben.
Ha rápillantunk Daniel Barenboim idei koncertnaptárára, azt láthatjuk, hogy a nyolcvanéves karmester még mindig rengeteg fellépést vállal.
A szakértőket meglepetésként érte, hogy a cápák is szerepelnek a leopárdfókák étlapján, pedig ez nagy veszéllyel jár.
Ernest Shackleton és Robert Falcon hajónaplóit egy meteorológiai szolgálat egy pinceraktárában találták meg...
A Nappal szemben lévő Hold közel lesz a Földhöz, áthalad a Föld déli részének árnyékán és egy csaknem teljes holdfogyatkozás lesz
Amikor a rendőrök megközelítették a bejárati ajtót, egy fiatal oposszum bújt elő a sötétből és felmászott az egyik rendőr lábára.
A Műanyag égbolt 2,4 millió eurós (mintegy 872 millió forint) költségvetésből készül.
Magunkat gyilkoljuk a fosszilis üzemanyagokkal, és elég abból is, hogy a természetet mellékhelyiségnek használjuk.
Szerződést bontott húsz év után hivatalos állami varázslójával az új-zélandi Christchurch város tanácsa. A világ talán egyetlen államilag alkalmazott varázslója, a 88...
Jane Campion, Kenneth Branagh és Robin Wright is díjat kap a novemberi Stockholmi Filmfesztiválon. A svédországi filmfesztivál tiszteletbeli Bronz Ló díját Jane...
Használni tudja az érintőképernyőt az új-zélandi papagáj, a kea, de nem képes különbséget tenni a virtuális és a való világ képei között...
Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését. A Current Biology című tudományos...
Nagy-Britanniába helyezi át A Gyűrűk Ura-trilógián alapuló sorozat forgatását az Amazon. Az első évad még a franchise-nak a kezdetektől otthont adó Új-Zélandon...
Egy különleges, stadionméretű ballonnal emelnek a sztratoszférába egy, a világűrt vizsgáló teleszkópot a SuperBIT projekt keretében. A ballon révén kristálytiszta felvételek készíthetők...
Tizennégy órán át egy elhagyott bójába kapaszkodva menekült meg egy hajómérnök, aki Új-Zéland és a Pitcairn-szigetek között esett a Csendes-óceánba egy szállítóhajóról....
Ivadékai születtek két nőstény sasrájának egy új-zélandi akváriumban, pedig hímek nem éltek velük – számolt be róla a brit The Guardian online...
Elpusztult Manukura, az új-zélandi fehér kivi, a világ egyik legritkább madara – írta meg hétfőn a The Guardian. Manukurát december elején szállították...
A koronavírus elleni egyik oltóanyag fejlesztője, az Északi-sark egy kutatója és az új-zélandi miniszterelnök is szerepel a Nature brit tudományos folyóirat szerkesztői...
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért folyó versenyben. A magyar...