Archív

Repülőszőnyeg

fldkp1900. január, Anglia Szürke köd gomolygott a téren, hangfoszlányok szálltak és tűntek el benne. Aztán hirtelen csend lett, a föltámadó szél kitisztította a londoni levegőt. A tér minden szegletében omnibuszkocsik álltak, a bakon ülő férfiak mellett kék-sárga szalag lobogott az ostornyélen. Még reggel jött a hír, hogy húszezer fácánt osztanak szét köztük.

 

1900. január, India Egy calcuttai kereskedő szétrakta portékáit a szőnyegen. Az asszony hosszan keresgélt közöttük, hogy megtalálja a megfelelő üdvözlőkártyát, melyet szeretteinek küldhet az új év alkalmából. Végül megállott a szeme az egyiken. Ezt kérem, mondta, s az árus csomagolni kezdte a fél méter hosszú és húsz centi széles elefántcsontlapot. Nem lesz olcsó, mondta tétován az árus, a köszörűs mester fél évig dolgozott rajta. Nem tesz semmit, válaszolt a nő, már így is késve ér oda.

1900. január, Belgium A brüsszeli hóhér megbetegedett, s úgy nézett ki, nem épül föl egyhamar. Hogy el ne veszítse a munkáját, a felesége öltötte magára a csuklyát, és hajtotta végre a kivégzést. Otthon aztán meleg vacsorával várta a férfi, és nem győzött hálálkodni, hogy mit meg nem tesz érte ez a remek asszony.

1900. február, Görögország Athéni asszonyok tanakodtak az asztal körül, melynek végében papírosra jegyzetelt az egyik. Kérvényezzük a tisztelt országgyűléstől, diktálta egy fekete hajú, tüzes szemű nő, szíveskedjen körültekintő rendeletet hozni az agglegények megadóztatása ügyében, merthogy a családi köteléktől való távolmaradás kevésbé költséges, s mivel a képviselők többsége jómódú agglegény, e rendelettel megmutathatnák, képesek maguk fölött is ítélkezni.

1900. február, Kína Egy férfinak, aki a kínai diplomáciában dolgozott, az apró fehérneműkön kívül, összesen kétezer teljes öltözet ruházata volt. Amikor egy februári reggelen belépett a hatalmas gardróbszobába, az ablakon beszökő fényben arra gondolt, hogy annyiféle emberként jelenhet meg a nyilvánosság előtt, ahányféle ruhát ölt magára. A nevét senki nem tudta, mindenki úgy ismerte, hogy az az ember, akinek kétezer öltözet ruhája van.

1900. február, Franciaország Hosszú üldözés után elfogtak egy párizsi asszonyt a gyermekével. Az asszony rövid idő leforgása alatt tizennégyszer római katolikusnak, tizenkétszer protestánsnak kereszteltette a gyermekét. A keresztkomák alkalmanként átlag öt frankot és egy kis ruhát adományoztak az újszülöttnek, aki minden egyes keresztelőn hangosan és kitartóan sírt.

1900. március, Magyarország Mikor a tavasz első sugarai feltűntek a fák ágai között, a férfi elhatározta, hogy leszokik az alkoholról. Egy új receptet próbált ki, amely szerint öt napon át a felkelést követően délelőtt tizenegy, délután három és hat órakor elfogyaszt négy-négy narancsot, és semmit mást. A harmadik napon az jutott eszébe, hogy nem ismer olyan alkoholt, amelyet narancsból készítenek.

1900. március, Ausztrália A házi nyulak elszaporodása komoly veszéllyel fenyegette az országot, a kormány egy vagyont költött az irtással kapcsolatos költségekre. Egy angol vegyész azonban remek találmánnyal állt elő, amelynek segítségével könnyedén szállíthatók az elpusztított állatok a távoli piacokra is. A nyulakat hatalmas tömbökbe fagyasztják, s így a daruk pillanatok alatt telerakják nyúlkockákkal a tengeri hajót.

1900. március, Peru A ház falaiból sugárzott a hőség. A hajnali munka után kábultan ébredt a férfi, az ablakhoz lépett és fölnézett az égre. Nyolc éve nem esett az eső Paytanacban. Aztán egy asszonyt pillantott meg, aki napernyőt tartott a feje fölé. Vagy esernyőt? A férfi megtörölte mindkét szemét. Átaludta volna az első felhőszakadást?

1900. április, Svájc A Jungfrau havas csúcsa alatt kétezer hatszáz méter magasban dolgoztak a férfiak a hegyi vasút talpfáinak lefektetésén. A hideg szélben és havazásban emberfeletti munkát végeztek, és általában nyolc-tíz nap után olyan kínzó fogfájás lépett föl mindenkinél, hogy vissza kellett ereszkedniük a bázisra, ahol terített asztallal várták őket. De hiába, már a harapás gondolta is elviselhetetlen volt számukra.

1900. április, Franciaország A kisfiú tátott szájjal nézte az aranyból készült kerékpárt, amelynek kerekeit gazdagon kirakott türkizek és rubinok díszítették, a nyerget drágakövekkel odaerősített piros posztó borította. A fiú megrángatta az apja kezét. Apa, egyszer én is mehetek vele egy kört? Talán, fiam, de előbb néhány komoly próbát ki kell állnod, amelyek végén benősülsz a bicikli tulajdonosához, egy indiai fejedelem családjába.

1900. április, Törökország A kislányt, aki az előző héten múlt kilencéves, díszes ruhába öltöztettek a tükör előtt. Nézte magát elölről, hátulról, egy idő után beleszédült a forgolódásba. Mikor az öltöztetők elhagyták a szobát, kinyitotta az ablakot, friss levegő után kapkodott. A szomszéd fiú a kapu előtt ült az árnyékban, és mindjárt meglátta a lányt, akit régóta kedvelt. Hova öltözöl olyan csinosan, Arika, tán csak nem esküvőre mégy? A lány nem szólt semmit, lehunyta a szemét, és hosszan bólogatott.

1900. május, Új-Zéland A férfi belépett a kocsmába, kínzó másnaposság gyötörte, mindjárt a pulthoz lépett, és kért egy üveg sört. A kocsmáros megcsóválta a fejét, és a szemközti falra mutatott. A férfi megfordult, s egy méretes fotót látott magáról, amelyen félmeztelenül fekszik az árokban. Hát ez meg mi, dühöngött a férfi. Egy új rendelet, mondta a kocsmáros, a részegeket lefotózzák, kifüggesztik, és amíg meg nem javulnak, nem kaphatnak szeszt. Ez hülyeség, csapott a pultra a férfi, és elindult egy másik kocsma irányába.

1900. május Spanyolország Cordobában két kóbor cigány megtámadott egy bikaviadort. A macskaügyességű és nagy erejű férfi fölugrott az egyik cigány nyakába, s addig fojtogatta, amíg elejtette a fegyverét, majd a másikat egyetlen ütéssel terítette a földre. A kiérkező rendőrök börtönbe kísérték a cigányokat, a bikaviadort pedig óriási néptömeg viva kiáltásokkal kísérte a lakásáig, nehogy újra megtámadja valaki.

1900. május Helgoland Az Északi tengernek ez a gyönyörű szigete sokáig volt paradicsoma a titkos pároknak, akik mindenféle hivatalos papír nélkül léphettek frigyre. De miután Anglia elcserélte Németországgal, a porosz kormány betiltotta az esketést. A sziget lakói tekintélyes haszontól estek el, ezért tíz évig némi kárpótlást biztosított a kormány a plébánosnak, a két tanítónak és hitközségnek.

1900. június Olaszország Egy nápolyi bolti szolga hosszú éveken át ugyanazt a négy számot játszotta meg a lutrin, mert úgy gondolta, a születéséhez kapcsolódó számok csakis szerencsét hozhatnak neki. Ám a legutóbbi nápolyi húzásra nem tett semmit, pedig telitalálata lett volna. Úgy elkeseredett, hogy fölakasztotta magát.

1900. június Görögország Egy régi, híres erdőben fegyverek után kutatott néhány férfi. Az erdő belsejében különös épületre bukkantak, melynek boltíves folyosója egy lőporraktárhoz vezetett. Nem akartak hinni a szemüknek. A felületes becslések szerint is 125 ezer kiló lőpor hevert a lábuk előtt. Mivel a felfedezés értékének fele őket illette meg, szerették volna tudni, robban-e még az anyag.

1900. június Norvégia A tengerpart közelében, egy Aarlud nevű kis szigeten csak özvegyek és gyermekek éltek. Sok esztendeig halászok laktak itt, zsákmányukat a közeli városban értékesítették. Egyetlen ünnepük volt, a Tojásszedés ünnepe, amikor kifosztották a vízimadarak fészkeit. Ebben az évben egy házaspár is érkezett a tojásszedésre. A férfinak nem volt szerencséje, a mélybe zuhant egy veszélyes szikláról. A halászok hazaszállították a félholt házaspárt, ám a visszafelé vezető úton viharba kerültek, és egyetlen éjszaka alatt a sziget összes férfija odaveszett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top