+ Zene

Elkészült a balhés AC/DC új videója

AC/DC

Mozgalmas, egyben zűrös és fájdalmas időket él az AC/DC, amelynek új albuma december 6-án jelenik meg.

Albumelőzetes dalához, a Play Ballhoz videót is bemutat az AC/DC, mely zűrös időket él – írja a hvg.hu.

Mozgalmas, egyben zűrös és fájdalmas időket él az AC/DC. Legutóbb talán 1980-ban, az eredeti énekes, Bon Scott halálakor, majd a Back In Black album megjelenése körül vágtatott efféle hullámvasúton az ausztrál zenekar.

A Rock or Bust című album december 6-án jelenik meg. Az AC/DC egyik alapító tagja, Malcolm Young, aki súlyos beteg – demenciával kezelik -, kilépett a zenekarból, helyére a Young-fivérek unokatestvére, a korábban kisebb együttesekben zenélő Stevie (a legidősebb Young-testvér, Stephen fia) érkezett. Stevie Young már a stúdiófelvételeken is szerepelt, és turnén is ő játszik Malcolm helyén.

A zenekar Új-Zélandon élő dobosát, Phil Ruddot azzal vádolják, hogy halálosan megfenyegetett két embert, bérgyilkost fogadott (e vádat később ejtették), de vádat emeltek ellene kannabisz és metamfetamin birtoklása miatt is. Rudd, akinek az állapota igencsak leromlott az elmúlt években, zenekara idei promóciós fényképezéséről és videóforgatásáról is hiányzott.

Phil távolléte semmilyen formában nem befolyásolja a Rock or Bust megjelenését és a turnét

– így fogalmaz a zenekar hivatalos közleménye.

Hogy utóbbin, mármint a klipforgatáson valóban nem volt ott, arra itt a bizonyíték, az AC/DC albumelőzetes dalához készített videoklip. A klipben szerepel az új tag, Stevie Young, Rudd helyén pedig Bob Richards dobos ül, aki korábban a Shotgun zenekarban játszott és az Iron Maiden-gitárossal, Adrian Smith-szel zenélt.

(Forrás: hvg.hu)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top