+ Irodalom

Süteményevésért ítélték halálra a szövőmunkást

Egy volt szövőmunkás elsötétítés idején tört be egy cukrászdába, és mindenféle finomsággal teleette magát. Miután elfogták, a rögtönítélő bíróság halálra ítélte…

Érdekes történetek a xx. századból magyar sajtócikkek alapján – 1944.

október, Magyarország – Egy volt szövőmunkás elsötétítés idején tört be egy cukrászdába, és mindenféle finomsággal teleette magát. Miután elfogták, a rögtönítélő bíróság halálra ítélte, és a fellebbezés után sem kapott kegyelmet. Az ítélet végrehajtására a gyűjtőfogházba szállították. A kivégzés előtt arra gondolt, ha tudta volna, hogy ez lesz vége, mindent megevett volna, hogy inkább abba pusztuljon bele.

október, Új-Zéland – Egy csillagász új, erős fényű üstököst fedezett fel az ég déli sarkától 15 foknyi távolságra. Az üstökös észak-kelet irányban haladt, rövid csóvája pedig azt jelentette, hogy napközelben tartózkodott. Néhány nap elteltével láthatták az észak-európai égbolton is, főleg elsötétítés idején.

október, Németország – Az üzemi étkezdékben az üzemi orvos kérése és ellenőrzése mellett bevezették a diétás étkeztetést. Aki az ínséges háborús időkben képes volt úgy elhízni, hogy balesetveszélyessé váljon a pocakja, annak valóban súlyos anyagcsere-problémai lehettek.

november, Bulgária – Hetven írót, újságírót és művészt állítottak elő Szófiában, fasiszta ténykedéssel és szellemiséggel vádolták őket, amit a műveikben is kimutattak. Soha senki nem látott még Bulgáriában ennyi műértő rendőrt, katonatisztet és ügyészt.

november, Szovjetunió – Moszkva éttermeiben ez idő tájt 60 ezer szakács dolgozott. A szakiskolákban 3000 szakács várta, hogy mielőbb gyakorlatban is forgassa a fakanalat. Ebből a napokban 2000 szakácsot szerződtetnek az éttermek, és akkor összesen már 62 ezer szakács készíti a borscsot, szeli a húst a vágódeszkán, üti a tojást a cinbe, meríti a burgonyát a sercegő olajba, és rakja a citromkarikát a kazah tengeri süllő kitátott szájába.

november, Görögország – Szaloniki kikötőjébe befutott az első angol konvoj, amely élelmiszerek mellett hadianyagot is szállított a szövetségeseknek. A kikötőben dolgozó éhes munkások nem tudtak angolul, ezért korgó gyomorral csak találgatni tudták, melyik ládában rejtőzhet kaja és melyikben lőszer.

december, Luxemburg – A háború ötödik évében bátor és időszerű lépésre szánta el magát a kormány. Nyolcvan éve annak, hogy az országnak nincs hadserege, s most elhatároztak, hogy a megfelelő korosztályokat besorozzák, és felállítanak egy kisebb hadsereget, amely legalább önmagát képes megvédeni.

december, Anglia – A napokban jelent meg a Times ötvenezredik száma. Az angol király, a kormány, és az Angol Birodalom összes magas rangú intézménye és testülete kötelességének érezte, hogy ez alkalomból külön szerencsekívánatát fejezze ki az első angol sajtóorgánumnak. A lapot John Walter indította útjára 1785. január elsején The Daily Universal Register néven. Három év múlva változtatta meg a nevét The Times-ra, mert rájött, hogy sokkal könnyebb kimondani, hogy olvastad a Times-ban, mint azt, hogy olvastad The Daily Universal Registerben?

december, Szlovénia – A trbovljei szénbányák hiába voltak a németek kezében, a bányászok elszöktek és beálltak a Tito-hadseregbe. Újakat pedig télen toborozni, mikor partizánok portyáztak a bánya környékén? Úgyhogy ezen a karácsonyon egyik járatban sem szentségelt egyetlen bányász sem, hogy még ilyenkor is dolgozni kell.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top