A legmagasabb leütési árat a fotók közül Tóth György Érzelmi állapot című aktsorozata és André Kertész From My Window sorozatának egyik darabja...
Ziffer Sándor Rue Vaugirard, Kilátás az udvarra című képe 4,2 millió forintos kezdő ár után, telefonos licittel 10 millió forintért kelt el.
La Pazban az áruházak jótékonysági árverést rendeztek, az ünnepség tombolájának főnyereménye egy családi sírbolt volt. A főnyereményt egy agglegény ütötte meg...
A Sotheby's szerdai, A 20. századi művészet - Különböző perspektívák című árverésén állították ki Szűcs Attila Hóbagoly című festményét, amely 13.750 fontos...
A párizsi Pigalle negyed szívében 1998 óta működő magánmúzeum anyaga került kalapács alá.
Az artportal májusi információi szerint: Nem a tutitra megy az aukciósház, hanem az új, befektetési szempontból is ígéretes felfedezések élményét ígérik. Kilenc...
Hét hónap előkészítés után 2015 augusztusában és szeptemberében 25 napon keresztül forgatták Veszprémben és bakonyi falvakban a Szeretföld című filmet.
Faludy Fanny, a költő özvegye az árverés után elmondta, hogy elégedett az aukció eredményével. Korábban pedig arról beszélt, hogy az aukción befolyó...
A piros szemüveg megihlette a tervezőket. Alkotásaikra „A Jótékony Játékkészítő” online felületen lehet licitálni – az első gyermekhospice-ház javára.
Vörös plexitömbbe fagyasztott férfi zakó, kalapácsfejű figura és lágy jazz egy hófehér kiállítóteremben. Ez nem egy művészfilm forgatókönyve. Ez a Blitz Galéria...
A januárban elhunyt Gross Arnold Kossuth-díjas grafikus színes rézkarcai mellett Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Barcsay Jenő, Czóbel Béla és Scheiber Hugó alkotásait...
A csaknem 240 tétel közül 9 festmény védett, 51 kép becsértéke pedig meghaladja az 5 millió forintot - olvasható a Kieselbach Galéria...
A művész esetében rekordösszegért kelt el Edouard Manet Le Printemps (Tavasz) című festménye a Christie's Aukciósház kedd esti New York-i árverésén. A...
Az engedélyek elvesztése miatt az önkormányzat és rajta keresztül a két múzeum számos központi művészeti célú támogatástól elesnek.
Göncz Árpád fotómontázsa 400 ezerért kelt el az értéktőzsde jótékonysági árverésén, ahol mintegy 17 millió forint gyűlt össze.
A műfaj történelmi nagy nevei, Peyo, Martin, Tibet, Jacobs és Franquin is kalapács alá kerülnek.
A róla készült fotókkal ellentétben Ady nem sokszor dedikálta köteteit.
A Krónika keddi számában írta meg, hogy a nagyváradi önkormányzat árverésre bocsátotta a 320 millió forintos magyar kormánytámogatással épült nagyváradi Ady-központot.
Jótékonysági árverést rendeznek a Mesélj nekem sorozat illusztrációiból az SOS Gyermekfalu javára!
Mint az idei szezon szinte minden könyvárverésén, a Krisztina Antikvárium pénteki aukciós kínálatában is a Petőfivel kapcsolatos tételek állnak a középpontban.
Számos ritkaság is szerepel a Nyugat Antikvárium jövő pénteki árverésén, amelyen összesen több mint 500 tételt kínálnak eladásra.
Aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra talált - közölte a galéria kedden.
A fiatalon elhunyt, értékes életművet maga után hagyó Kondor Béla alkotása 38 millió forintos kikiáltási árról indult.
A Picasso Legenda 2050 rövid ismertetője: A nem is olyan távoli jövőben, a 2050-es években, amikor csendben suhannak el…
A Döntsd a tőkét, ne siránkozz című József Attila verseskötet eredeti kiadása nagyon ritka darab, dedikált példánya még inkább az
Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon...
Május 6-án a budapesti királyi ügyészség már elrendelte a nyomozást a József Attila-kötetben található Szocialisták című vers miatt...
Nemes Márton nemzetközi képzőművészeti sztár alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria kortárs májusi aukcióján