+ Történelem

Nelson Mandela cellakulcsa visszakerült Dél-Afrikába

Nelson Mandela

Nelson Mandela 27 évet volt börtönben apartheidellenes tevékenysége miatt. Ebből 18 évet a Fokváros közelében lévő szigeten töltött.

Amerikai árverés helyett visszakerül Dél-Afrikába Nelson Mandela Robben-szigeti cellájának kulcsa – közölte Nathi Mthethwa, Dél-Afrika kulturális minisztere.

Az aukcióra január 28-án New Yorkban került volna sor, ám a miniszter tiltakozott ellene. „Ez a kulcs a dél-afrikai embereké” – mondta.

Mthethwa közlése szerint a Guernsey’s aukciósház beleegyezett abba, hogy visszaküldje a kulcsot és leállítsa más, Mandelához kötődő tárgyak árverését. Ilyen például egy Mandela által készített festmény, valamint a szobabicikli és a teniszütő, amelynek használatát engedélyezték számára a börtönben – írja a BBC.com.

Az aukció bevételével emlékkert és múzeum kialakítását támogatták volna Mandela sírhelye körül. A kulcsot Mandela egykori börtönőre, a jó barátjává vált Christo Brand kínálta eladásra.

„A kulcs szimbolizálja Dél-Afrika fájdalmas történelmét, ugyanakkor jelképezi az emberi lélek győzelmét a gonosz felett”

– mondta Mthethwa.

Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba királyi dinasztia sarja, egy thembu törzsfőnök fia. Apja Gadla Henry Mphakanyiswa (vagy más néven Henry Mgdala Mandela) a thembu törzs királyának, Dalindyebónak volt a bizalmi embere. Négy felesége volt, Mandela a harmadik feleségétől, a metodista Nosekeni Fannytól született. Mandela második neve, a Rolihlahla xhosza nyelven annyit jelent: „aki bajba sodorja magát”.

Nelson Mandela 27 évet volt börtönben apartheidellenes tevékenysége miatt. Ebből 18 évet a Fokváros közelében lévő szigeten töltött. 1990-ben engedték szabadon, majd az ország első demokratikus választását követően 1994-ben ő lett Dél-Afrika első fekete elnöke, nemzeti ikonná vált. Egyetlen ciklust töltött ki, 1999-ben lemondott. 2013-ban, 95 évesen hunyt el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top