Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című, 1912-ben festett munkája a művész "kukoricás" festményeinek egyik kiemelkedő darabja.
A szövegben Darwin elismerte, hogy az elmélettel nem adott magyarázatot az élet eredetére, azonban ez nem vonja kétségbe elméletét.
Egy ismert paleontológus szerint a csontváz egyes részei egy másik dinoszaurusz maradványaihoz hasonlítanak.
Michael Dobson Shakespeare-szakértő azonban kételkedésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy valóban a bárdról készült a portré.
Keserü Ilona, a neoavantgárd világhírű képviselője Kócos nap című, 1991-es alkotása 22 millió forintos kikiáltási árról indult.
Kondor Béla Műtücsök felbocsátása című képe 120 millió forintos leütésével megnégyszerezte a festő korábbi életműrekordját.
A Falra fel! aukcióján az érdeklődők licitálhatnak egy Latinovits-blokk darabjaira is, benne filmplakátokkal...
Az amerikai alkotmány George Washington elnöklésével zajló titkos üléseken keletkezett a fiatal Amerikai Egyesült Államokban
Ez József Attila egyik legjelentősebb kötete, amelybe a költő maga válogatta össze korábbi munkái legjavát.
Leöntötték burgonyapürével Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását.
III. Károly a festészet nagy rajongója, és korábban is többször mesélt róla, hogy a festés mint hobbi számára kikapcsolódás és terápia.
Így a Szépművészeti Múzeum Spanyolországon kívül Európában a legtöbb saját kezű El Greco-festménnyel rendelkezik.
David Hockney szerelmes volt, a képen látni lehet is az elégedettséget és a boldogságot. Szinte érezni lehet azt az örömöt.
Brody a tengeren túlon leginkább kapcsolatokat és barátságokat gyűjtött: uzsonnázott Einsteinnel, ebédelt Greta Garbóval.
Glenn Gould nem kedvelte Lisztet, Mozartot "pitiáner hedonistának", Beethoven 7. szimfóniáját "az első diszkózenének" tartotta.
Paul Allen gyűjteményében Botticelli, Renoir, Paul Cézanne, David Hockney és Roy Lichtenstein alkotásai is szerepelnek.
A most árverezett könyvben Shakespeare portréja, valamint Ben Johnson és más szerzők méltatása is szerepel.
Bob Dylan egyedülálló korong egyben egy új lemeztípust is képvisel, amely egyesíti a CD és a vinyl anyagainak egy részét.
Dmitrij Muratov 2021-ben Maria Ressa Fülöp-szigeteki újságíróval megosztva kapta a Nobel-békedíjat a demokráciáért való küzdelemért.
160 műalkotást mutattak volna be, köztük Pablo Picasso, Henri Matisse, Joan Miró, de még időben lemondott a múzeum igazgatója.
Az Eurovíziós Dalfesztivál történetében első ízben elárverezték a díjjal járó, egy nagy mikrofont formázó kristályszobrot.
Dylan hatvan évvel azután készített új felvételt a dalból, hogy megírta és először vette fel: Blowin' in the wind.
A kék-fehér kötényruhát, amelyet az 1939-ben forgatott filmben viselt a Dorothy, előzetesen 1,2 millió dollárra becsülték.
A 60 centiméter magas, élénk kék alapon arany és ezüst színű váza talapzatán a Csien-lung-korszak jellegzetes hatkarakteres jele látható.
Egy angliai konyhából került elő a Csing-dinasztia korából származó ősi kínai váza, amely szakértők szerint akár 150 ezer fontot is érhet.
Török lépcső: A teraszos sziklaképződmény valaha arab kalózok rejtekhelyeként szolgált, a köznyelvben őket törökökként emlegették.
Márciusban az amerikai haditengerészet jelentette be, hogy egyik hajójuk Ruth Bader Ginsburg nevét veszi fel.
Másodjára, csökkentett áron sem sikerült eladni a római Villa Aurorát, amelyben Caravaggio egyetlen plafont díszítő freskója látható. A történelmi villát először három...