+ Képzőművészet

68 millió helyett 680 milliót ért a konyhában tartott váza

váza

A 60 centiméter magas, élénk kék alapon arany és ezüst színű váza talapzatán a Csien-lung-korszak jellegzetes hatkarakteres jele látható.

Keresés a weben

Egy angliai konyhából került elő az a Csing-dinasztia korából származó ősi kínai váza, amelyért másfél millió fontot (680 millió forintot) adott egy telefonos licitáló szerdán a berkshire-i Dreweatts aukciósház árverésén.

A ritka festett vázát az 1735 és 1796 között uralkodó Csien-lung kínai császár számára készítették. Az 1980-as években néhány száz fontért egy brit sebész vette meg, majd odaadta a fiának, aki nem sejtve, hogy milyen értékes, a konyhájában tartotta. A tulajdonos egy hozzá látogató, régiségekkel foglalkozó szakértőtől tudta meg, hogy milyen kincs van a birtokában.

A 60 centiméter magas, élénk kék alapon arany és ezüst színnel díszített váza talapzatán a Csien-lung-korszak jellegzetes hatkarakteres jele látható. Az árverési ház előzetesen 110-150 ezer fontra (50-68 millió forintra) becsülte a váza árát – számolt be róla a BBC News.

Mark Newstead, az aukciósház ázsiai szakértője elmondta, hogy élénk volt az érdeklődés a műtárgy iránt Kínából, Hongkongból, Amerikából és Nagy-Britanniából is, és végül komoly licitharc után nyerte el a vázát egy külföldi telefonáló.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top