húsvét keresési eredmények

Kosztolányi Dezső: Húsvét

Kosztolányi Dezső: Húsvét

Kosztolányi Dezső: Húsvét Már kék selyembe pompázik az égbolt, tócsákba fürdenek alant a fák, a földön itt-ott van csak még fehér folt, a légen édes szellő szárnyal át. Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe viszik a zavaros szagos vizet, a lány piros tojást tesz el merengve, a boltokat emberraj tölti meg. S míg zúg a kedv s…

Pályázatot hirdetnek Húsvét régen és ma címmel

Pályázatot hirdetnek Húsvét régen és ma címmel

A Herman Ottó Múzeum pályázatot hirdet jelenkori húsvéti szokásaink megismerése, rögzítése céljából három kategóriában. Tudjuk, hogy a „hagyományos” húsvéti szokások rengeteget változtak az elmúlt évek, évtizedek alatt. Ennek a változásnak a folyamatát, vagy legalább egy-egy mozzanatát szeretnénk rögzíteni, s megőrizni az utókor számára. Aki kedvet érez, hogy ebben a munkában segítségünkre legyen, pályázzon a következő…

Húsvéti hangolódás Mendelssohn Éliás oratóriumának közvetítésével

Húsvéti hangolódás Mendelssohn Éliás oratóriumának közvetítésével

„Sohasem részesültem még ily kifogástalan bemutatásban, sohasem fogadtak még ilyen kitörő lelkesedéssel” – vélekedett Félix Mendelssohn az Éliás oratórium bemutatója után, amelyet mintegy kétezer főnyi közönség hallgatott végig a Birmingham-i Zenei Fesztiválon. A hallgatóság túláradó lelkesedésében nyolc részlet ráadását követelte ki a zenekartól. A sokak által a 19. század legjobb oratóriumának tartott, Illés próféta életét…

Zártkapus húsvéti szertartás lesz Vatikánban

Zártkapus húsvéti szertartás lesz Vatikánban

A húsvéti szenthét szertartásait a hívők jelenléte nélkül mutatják be a Vatikánban – derült ki a pápai állam liturgiai hivatalának rendelkezéséből vasárnap, amelyet az olaszországi egyházmegyékben is követnek majd a koronavírus terjedése miatti rendkívüli egészségügyi óvintézkedések értelmében. Az egyházi szertartások szervezésével foglalkozó Pápai Ház „zárt ajtók” mögötti szertartásokat rendelt el a három hét múlva esedékes…

2020. március 16. /
, , ,
Közeleg a húsvét – Hogyan böjtöljünk egészségesen?

Közeleg a húsvét – Hogyan böjtöljünk egészségesen?

Az egészséges böjtölés fontosságára hívta fel a figyelmet Koszta Ágnes dietetikus, a jövő szerdán kezdődő, a húsvétot megelőző negyvennapos böjtre utalva. A húsvét előtti nagyböjt alatt a hús elhagyásának lehetnek kedvező hatásai, mert az állati eredetű zsírok fogyasztásának visszafogása segíti a koleszterinszint csökkenését, a zöldségek fogyasztása pedig növeli a rostbevitelt, ami szintén egészséges. Figyelni kell…

A nap fotója: Húsvéti locsolkodás

A nap fotója: Húsvéti locsolkodás

Népviseletbe öltözött hagyományőrzõk locsolkodnak a Matyó Néptáncegyüttes húsvéti bemutatóján Mezőkövesden 2019. április 22-én. MTI/Czeglédi Zsolt Népviseletbe öltözött hagyományőrzők locsolkodnak a Matyó Néptáncegyüttes húsvéti bemutatóján Mezőkövesden 2019. április 22-én. MTI/Czeglédi Zsolt Népviseletbe öltözött lány hímes tojást ad a locsolóknak a Tolna megyei Cikón húsvéthétfőn, 2019. április 22-én. MTI/Sóki Tamás

Jövő húsvétra érkezik a 25. James Bond

Jövő húsvétra érkezik a 25. James Bond

A tervezettnél két hónappal később, 2020 áprilisában tér vissza a mozikba James Bond, a kalandos életű brit titkos ügynök – írta a Variety.com. A 25. Bond-mozi a húsvétot megelőző héten, 2020. április 8-án debütál. A film megjelenését már másodszor csúsztatták későbbre. Az MGM és az Eon 2017-ben még úgy gondolta, hogy 2019 novemberében kerül a…

2019. február 20. /
, ,
Új megfejtés született a Húsvét-szigeti óriási kőfejek rejtélyére

Új megfejtés született a Húsvét-szigeti óriási kőfejek rejtélyére

Amerikai kutatók megfejthették a Húsvét-szigeti óriási kőfejek elhelyezkedésének rejtélyét: a megalitikus szobrok a friss vízforrásokat jelölhették – írta a The Guardian. Évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat a Húsvét-szigeti moaik, vagyis kőszobrok rejtélye. A zömmel 13. és 17. század között készült több száz kisebb-nagyobb szobor jellegzetessége, hogy az emberalakok feje aránytalanul nagy a testhez képest. Az…