+ Interjú

Ha egymást építjük, azáltal mindenki épül – beszélgetés Vass András karmesterrel

Ingyenesen teszi hozzáférhetővé a Pannon Filharmonikusok április elsején, Az én békém öröme című húsvéti koncertjét. Vass András, a zenekar állandó karmestere és a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának művészeti vezetője az ünnep most különösen aktuálissá vált aspektusait hangsúlyozza, és azt is fontosnak tartja, hogy a súlyosbodó járványhelyzet közepette ne veszítsük el emberi vonásainkat, különösen az egymás felé fordulás képességét. A Händel, Telemann és Mozart műveket felvonultató műsor az égi segítségbe vetett remény üzenetét is közvetíti, melyre most különösen szükségünk van.

A Pannon Filharmonikusok húsvéti koncertje most egészen rendhagyó módon, kórus részvétele nélkül valósul meg. Miért?

Ennek oka a járványhelyzet, hiszen bizonyított dolog, hogy a hangszeres játékhoz képest az éneklés, – ami leginkább erőteljes beszédhez hasonlítható -, az egyik legfertőzőbb tevékenység. Az elmúlt év őszén az ország szinte minden hivatásos kórusa érintett volt a fertőzésben, ezért úgy döntöttünk, hogy pont a mostani, felszálló szakaszban a kórus nem lesz része a koncertnek.

Hogyan esett a választás az előadás két szólistájára?

Vass András

Megyesi Zoltán a hazai régizenélésben az énekes szólisták között gyakran foglalkoztatott és kiváló szakmai teljesítménnyel rendelkező, a barokk és bécsi klasszikus oratórikus művek hiteles tolmácsolója. Giulia Bolcatoval akkor találkoztunk, amikor két évvel ezelőtt Pergolesi D-dúr miséjét és Bach Húsvéti oratóriumát adtuk elő. Az akkori koncert dirigense, Paolo Paroni javaslatára hívtuk meg a művésznőt. Annyira elbűvölt mindenkit az éneklése, hogy biztosak voltunk benne: még vissza fogjuk őt hívni. A mostani műsorban olyan gyönyörű mű is szerepel, amelyet Dobos László kollégám-barátom talált meg és javasolt előadásra, ez Händel Silente venti (Csendesedjetek szelek) című szerzeménye. Mivel ez egy viszonylag hosszú mű szoprán énekhangra és zenekarra elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy Giulia Bolcato ismét színpadra álljon velünk.

Visszatükrözi-e a műsor a húsvéti ünnepkör érzelmi kettősségét?

Bár ennek kialakításakor még nem tudhattuk, hogy a járványhelyzet a koncert időpontjában hol fog tartani, azt gondolom, hogy ennél aktuálisabb repertoárt nem tudtunk volna összeállítani. Georg Philipp Telemann Tudom, hogy a Megváltóm él című kantátája – melyről később derült ki, hogy a feltételezésekkel ellentétben mégsem Bach írta -, egy olyan tenor áriával kezdődik, mely egy Jób könyvéből való idézetre épül. Jób egy sokat szenvedett ószövetségi figura, aki legmélyebb gyötrődései közepette is vallotta, hogy:

”Mert tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. A bőrömet megrágják, testem nélkül fogom meglátni az Istent.”

Olyan erőteljes bizalomról tanúskodik ez a szöveg, amely túltekint a pillanatnyi nyomorúságon, és olyan előretekintést tartalmaz, mely az örökkévalóságot célozza meg. Ez a gondolat a másik műben is előkerül majd. A Händel-szerzemény, amely a vihar elülését várja, és az Istenbe vetett reménységről szól, szintén azt a gondolatot hordozza, hogy a nehéz helyzetekben a hívő ember felemeli a tekintetét és próbál arra nézni, akitől várja a segítséget. Erre az üzenetre most különösen nagy szükségünk van, ezért örömmel tölt el, hogy ezeket a gondolatokat közvetíthetjük a hallgatóság felé. Mozart „Nagy” Esz-dúr szimfóniája zárja majd az eseményt, mely határtalan örömről és életigenlésről szól, itt a klarinétok jutnak kiemelt szerephez, egy kivételesen gyönyörűséges mű ez.

Átélt-e a karmesteri pályáján olyan húsvéti koncertet, amelyre szívesen emlékszik vissza?

Több ilyen is van, húsvét környékén találkoztam például először Bach passióival, melyek elementáris hatást gyakoroltak rám. Persze az sem mindegy, hogy milyen előadásban érnek minket ezek a meghatározó élmények. Szintén megadatott az a lehetőség, hogy Haydn ritkán hallott Stabat Materével foglalkozhattam, ennek a műnek a megismerése és előadása szintén mély nyomokat hagyott bennem. Szintén húsvét környékén hallgattam meg először Barát Emőke és Philippe Jaroussky rögzített koncertjét, melyen Pergolesi Stabat Mater művét éneklik. A felvétel elérhető az interneten is, nagyon jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik szeretnének egy valóban minden szempontból kifejező és megrázó, a mű minden mélységét feltáró előadást meghallgatni. Érdemes rákeresni és átélni ezt az egészen különleges, mély zenei és érzelmi tartalommal bíró előadást.

A járvány elmúltával mi fog változni Ön szerint a komolyzenei koncerteken és a hangversenytermekben?

Remélem, hogy mint minden nehézség, a járvány is alkalmat ad arra, hogy újragondoljuk dolgainkat. Meg kell becsülnünk azt, hogy foglalkozhatunk magas szintű művészettel, és én két síkon viszem ezt a gondolatot tovább. Az egyik az, hogy a minőségből semmiképp nem lehet alább adni, sőt törekedni kell az egyre magasabb színvonalra. A másik az, hogy a művészetnek közönséghez való eljuttatásában, illetve abban, hogy milyen csatornákon, milyen formában szólítjuk meg az embereket, különösen a fiatalabb, illetve a harmincas-negyvenes generációt, nagyon sok mindent újra kell gondolnunk. A társadalmunk olyan mentális állapotba jutott, hogy a zenének gyógyító hatását, lelket felemelő képességét előtérbe kell most helyezni. Fontos, hogy akik eljönnek a hangversenyeinkre, azoknak ne csak egyfajta zenei élményben legyen részük, hanem érezzék ennek közösséget formáló erejét is, beszélgessenek egymással, cseréljék ki a gondolataikat. A muzsikusoknak is megterhelő közönség nélkül játszani, hiszen üres teremben nem érzik azokat a nem verbális reakciókat, amelyeket a zene hallgatása kivált.

Szép gesztus, hogy a koncertet ingyenesen lehet majd hallgatni.

Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy sokan támogatták az elmúlt hónapokban a kultúrát úgy, hogy a megváltott jegyeik, bérleteik árát nem kérték vissza tőlünk. Elmondhatatlan e gesztusnak a fontossága nem csak anyagi, de emberi szempontból is. A járvány alatt a zenekarunk megkereste a közönségünk azon tagjait, akikről úgy gondoltuk, segítségre lehet szükségük és részt vettünk bevásárlásban, ügyintézésben vagy más, hasonló tevékenységekben. Úgy érezzük, hogy a közönség szeretetét, ragaszkodását nekünk is valamilyen módon viszonoznunk kell. Most az egymás felé fordulásnak van itt az ideje, ez is a járvány egyik hozadéka kell, hogy legyen. Meg kell értenünk, hogy ha egymást építjük, akkor azáltal mindenki épül, hiszen a járvány káros hatásait minden generáció megérzi.

  • A koncertet itt tudod ingyenes nézni és hallgatni: 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top