+ vallás

Ferenc pápa: Megbocsáthat-e az Úr ilyen sok bűntettet?

ferenc pápa

Ferenc pápa: A nemzetek vezetői kötelezzék el magukat a ukrajnai háború lezárása, a tűzszünet elérése és a béketárgyalások elindítása mellett.

A nemzetek vezetői kötelezzék el magukat a ukrajnai háború lezárása, a tűzszünet elérése és a béketárgyalások elindítása mellett – szólított fel Ferenc pápa az ukrajnai háború első évfordulója alkalmából a vatikáni audienciateremben mondott beszédében szerdán.

A katolikus egyházfő emlékeztetett, hogy február 24-én lesz egy éve Ukrajna megtámadásának.

„Egy év telt el ennek az abszurd és kegyetlen háborúnak a kezdete óta. Megbocsáthat-e az Úr ilyen sok bűntettet és ennyi erőszakot?” – kérdezte Ferenc pápa.

Ismételten felhívást intézett a nemzetek vezetőihez, kötelezzék el konkrétan magukat a konfliktus lezárása, a tűzszünet elérése és a béketárgyalások elindítása mellett.
A pápa úgy vélte, „a romokra épített győzelem soha nem lesz igazi győzelem”.

A húsvét előtti nagyböjt kezdőnapján, hamvazószerdán Ferenc pápa személyesen vezeti a Rómában szokásos szertartásokat. Az Aventinus-dombon körmenetet vezet a Szent Anzelm-templomtól a Szent Saba-templomig, ahol misét mutat be. Áldását adja és paptársai fejére hinti a hamut, amelyet a tavalyi virágvasárnap megáldott olajfaágak elégetéséből nyertek.

A pandémia éveiben a pápa a Szent Péter-bazilikában mutatta be a hamvazószerdai szertartást, tavaly pedig az egyházfő gyengélkedése miatt a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin vezette az Aventinuson.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top