+ Zene

Apró figyelmesség, de a kedves gesztusok most még fontosabbak

A Pannon Filharmonikusok ezen a rendhagyó húsvéton külön figyelmet szentelt a gyerekes családoknak. Közössége tisztában van azzal, hogy milyen nehéz kisgyermekekkel megélni ezt a szigorításokkal teli időszakot, hiszen a zenekar tagjai maguk is összesen közel 80 gyermeket nevelnek. A felnőtteknek hagyományos húsvéti hangversenyét ajánlja online ingyenesen, amelynek műsorába idén igazán örömteli, életigenlő és lélekemelő művek kerültek. A legkisebbeknek pedig az internetről elérhető, letölthető játékokkal, kifestővel kedveskednek a tavaszi szünetben. A szemfüles pécsiek pedig egyéb meglepetésekre is bukkanhatnak a belvárosban sétálva.

A zenekar tehát nem csak zenével, hanem egyéb húsvét- és tavaszváró ajándékkal is készült felismerve a homeoffice és az online oktatás okozta szülői leterheltséget. A honlapján és közösségi oldalán a gyermekes családok számára kínál játékokat.

„Reméljük, hogy amennyire nekem és kollégáimnak öröm volt a sok ötlet közül a legjobbakat, a kedves rajzok közül a legbájosabbakat, a többnyire zenei kötődésű játékok közül a legizgalmasabbat kiválasztani és ezt a projektet útjára indítani, ugyanolyan örömet okoz majd a családoknak, elsősorban

a kicsiknek. Apró gesztus, de anyaként én is tudom, milyen megnyugvás tud lenni egy új játék, egy új élmény, ami tartalmasan leköti egy időre a srácok figyelmét!”

– nyilatkozta Graf Orsolya, a Pannon Filharmonikusok marketing és kommunikációs vezetője.

Szándékaik szerint tehát leginkább a szülőknek segítség, ha az újonnan felfedezett játékokkal, kifestőkkel elszöszölnek a gyerekek a tavaszi szünetben. A zenekar nem először dolgozik együtt a pécsi Ferling Szonjával, aki a gyermekkor varázslatos világát idézi akvarellel, festékkel, vagy digitális technikával készített munkáiban. A Pannon Filharmonikusok Lickl-díjas grafikusa, Lakatos Kornél varázsolta össze a különálló elemeket, játékokat, rajzokat.

A zenekar honlapján https://www.pfz.hu/hir/2021-04-01/1239/tavasz-es-husvetvaro-meglepetes-kisgyermekes-csaladoknak találhatóak a játékok piciknek, kicsit nagyobbaknak: keresd a párját!, zenei ki mit tud, mire hasonlít?, keresd a különbséget!, felismered őket?, észre sem veszik és játszva tanulnak hangszerekről, zenéről. Követik a Csigabiga útját a Kodály Központba, tapsolnak és ha a szülők muzsikát is bekapcsolnak, táncolhatnak, zenehallgatás közben színezhetnek, hiszen soha nem lehet elég korán elkezdeni a zenével való ismerkedést.

A korlátozások ellenére kapcsolatban maradhatnak a zenekarral továbbra is: természetesen a honlapján (link: www.pfz.hu), a kisfilmeket és zenét kínáló zenei You-Tube csatornáján (link: www.youtube.com/user/pannonphilharmonic), élő közvetítései segítségével, valamint a közösségi médiában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top