
Emberi csontokra bukkantak a kiemelt repülőgépben
Hét évtized után végre sikerült kiemelni a mocsárból azt az Iljusin-2 Sturmovik típusú szovjet katonai repülőgépet, amelyet 1945. április 11-én a dél-morvaországi Lanzhot mellett lőttek le.

Hét évtized után végre sikerült kiemelni a mocsárból azt az Iljusin-2 Sturmovik típusú szovjet katonai repülőgépet, amelyet 1945. április 11-én a dél-morvaországi Lanzhot mellett lőttek le.

A We hear you projekt lényege a felénk divatos elhallgatás helyett a másik végighallgatása: érdekes tanulság, hogy a random riksautasok – akik között tanár, hivatásos katona, pálinkaszakértő, de még luxusprosti is akad – többsége komolyan veszi a lehetőséget, és valóban elgondolkodik azon, mit kellene tennie - írja Jászai Tamás.

Faludy György özvegyét szegény zsidó ribancnak nevezi, a menekültkérdést pedig golyóval intézné el a Székely Önrendelkezési Tanács (SZÖT) alapítója, Csiby Károly.

A Márti RM néven szignózott írásban egy önkéntes segítő írja le a zuhogó esőben, Zákánynál, a horvát-magyar határon töltött éjszakáját, ahol a menekültek térdig sárban vonszolták magukat az új élet felé.

Több mint kilencven országból 2900 külföldi vendég érkezik. Hatszáz fellépőhely, ötszáz lemezkiadó, illetve -terjesztő képviselteti magát, lesz háromszáz újságíró, ebből 130 rádiós. Összesen 450 zenész lép színpadra.

Az Albertinának például Karl Agricola osztrák festő egy képét kell visszaszolgáltatnia. A miniatűr festményt 1939-ben a Bécsben élő Fritz Menzel adta el a múzeumnak, miután az alkotás tulajdonosa, Menzel testvére Belgiumba menekült a náci üldöztetés elől.

A Balázs Béla-díjas filmrendező szülei szerelmének történetéből forgatott filmet Schruff Milán, Piti Emőke és Gila Almagor izraeli filmsztár főszereplésével.

Tavasszal még egy általános tüntetés szerepelt az előadásban, ami olyan egyébként, mintha nem is lenne, mert akkor engem leginkább az foglalkoztatott, hogy a hazai ellenzék miért ennyire töketlen és szétfolyós - mondja Dömötör Tamás a változó Nemzeti Vegyesbolt című darabról.

Az immár 21. alkalommal megrendezett Czech Press Photo versenybe több mint 3700 felvételt küldött 278 cseh, illetve szlovák fotós. A nagydíjas alkotást nemzetközi zsűri választotta ki. A fődíjjal 120 ezer koronás pénzjutalom is jár.

Napokon belül bemutatják a Sóvirág című előadást, amelyben Fahidi Éva, a kilencvenéves holokauszttúlélő egy fiatal táncossal, Cuhorka Emesével lép a Vígszínház színpadára. Fahidi Éva azt mondja, több mint tíz éve azt érzi, nincs más feladata, mint a holokausztról beszélni, és örül, hogy ezt végre a tánc nyelvén is megteheti. A. Kelemen Anna interjúja.

A magyar alkotmány szerint a fékek és ellensúlyok rendszere nem gyengébb, mint például Nagy-Britanniában. A különbség a politikai kultúrában van... - mondta Francis Fukuyama.

Első rendezésének premier előtti bemutatójára érkezik Budapestre a kétszeres César-díjas forgatókönyvíró, Thomas Bidegain. A Cowboyokat október 9-én, pénteken este 18 órakor vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol vele is találkozhat a közönség.

Valamikor 2004 elején, még télen történhetett. A meghívást közvetetten kaptam a kék szalonba, amiről annyit lehetett tudni, hogy semmit sem tudni. Csak homályosan annyit, az ország okos emberei beszélgetnek az ország nagy gondjairól, a megoldást kutatva - emlékezik Szerbhorváth György Göncz Árpádra.

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Christine Arnothy magyar származású francia bestseller-írónő - közölte kedd este a lánya.

Sok jó ember kis helyen is elfér. A Bálnában meg pláne. Péntek este kihirdették a 100 Szóban Budapest történetíró pályázat győzteseit, és a legjobb sztorikról készült illusztrációkról is lehullt a lepel.

Erdő Péter azt is kijelentette, hogy az Európába naponta érkező több ezer migráns és menekült többségét fiatal férfiak alkotják, máshol a szülők keresnek külföldön munkát, hátrahagyva gyermekeiket.

Levelet küldött az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke - egyben az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora és a Szent Adalbert Központ vezetője -, Székely János a SzemLélek blognak, amelyben a keresztény ember morális magatartásáról és gondolatairól ír.

Kondor Vilmos első olyan könyve A bűntől keletre, amely egyszerre jelent meg papíron és e-könyv formátumban. Az e-könyv hosszú előkészítő szakasz után nálunk is egyre népszerűbb, nemrég csak e-könyvben jelent meg Az otthontalanság otthona című műve, amelynek bevételét jótékony célra ajánlotta fel.

Huszonöt évvel az újraegyesülés után nem lehet minden szélsőséges megnyilvánulást az egykori NDK örökségével magyarázni. A radikális, szélsőjobboldali csoportok tagjai, a legutóbbi tüntetések résztvevői között sok a fiatal.

Malvinka néni nemcsak kiváló pedagógusa volt a településnek, hanem krónikása is: elképesztően részletes naplót vezetett arról, mi történik Cserépfalun, és az írást a vészkorszakban sem hagyta félbe.

Egy szerzetesnek is lehetnek alkoholproblémái, a sanzonénekes Duval atya pedig egy könyvet is írt pokoljárásáról és megmeneküléséről.

Zsíros István nem fotóriporter, mondja magáról, egyszerűen közelről akarta látni, mi történik a Keleti-pályaudvarnál. Határtalan szerel című képe szinte minden nagyobb lapban megjelent, médiaesemény volt az életnek ez a megrázóan gyönyörű pillanata.

A Göteborgi Könyvvásár egyik legizgalmasabb eseménye a Hangmánia és négydimenziós ablak című műsor volt Ladik Katalin és Szkárosi Endre előadásában.

Hammerstein Judit szerint a csütörtöki megnyitó óta a magyar politikát bíráló, váratlan akcióknak nincsen további hullámverése: Masha Gessen beszédéről egyébként - egyes híradásokkal szemben - sem ő maga, sem Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára nem "viharzott ki", utóbbi többek között azért, mert jelen sem volt.

A Göteborgi Könyvvásár megnyitóján bírálták a magyar menekültpolitikát, erre Íjgyártó István külügyi államtitkár és Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója kivonultak a rendezvényről.

A László Petra által elgáncsolt szír menekült férfi fociedzői állást kapott Spanyolországban. Coelho László Petra gonoszságát és Cristiano Ronaldo jóságát említette meg.

"Mindig van elvégzendő munka" - hirdeti egy német barkácsbolt a reklámjában, mellyel állást foglal a menekültkérdésben is.

Szeptember 24. és október 3. között a budapesti Művész moziban a legfrissebb német, osztrák és svájci filmeket felsorakoztató Szemrevaló Filmfesztivál a mai európai társadalmak számára fontos kérdéseket is felvet.

A svéd művész, Channa Bankier kategorikusan kijelenti, hogy nem hajlandó semmilyen magyar témájú rendezvényen részt venni, bojkottálja azokat. Ylva Lagercranz Spindler, kulturális újságíró szerint a könyvvásárnak folyamatosan extra programokat kellene beilleszteni, hogy a helyzetet meg lehessen vitatni.

Az idén 2015. szeptember 24. és 27 között megrendezett Göteborgi Könyvvásáron a magyar pavilonban árusítják Domonkos István: Kormányeltörésben című verse 12 nyelvre fordítva - köztük svéd nyelvre is - és egy kötetbe rendezve.