Beszélgetünk

A törékenység, ami mindannyiunkban benne van – interjú Rachid Ouramdane koreográfussal

A törékenység, ami mindannyiunkban benne van – interjú Rachid Ouramdane koreográfussal

Rachid Ouramdane arra a közönségét is: merjenek szembe nézni magukkal, és merjék kimondani a véleményüket a társadalmi és közéleti vitákban. A Trafóban
A Kékszakállú a második, az enyém az első – interjú Eötvös Péterrel

A Kékszakállú a második, az enyém az első – interjú Eötvös Péterrel

Eötvös Péter nemcsak komponál, de vezényli is a műveit, például a Senza sangue-t, amit a Pannon Filharmonikusokkal ad elő. Jövő héten például Londonban.
A társadalomnak előre kell néznie, nem pedig hátra – Interjú Tommi Kinnunen finn íróval

A társadalomnak előre kell néznie, nem pedig hátra – Interjú Tommi Kinnunen finn íróval

A Négyesút című regény egy család négy generációját és Finnország háború utáni újraépítését mutatja be. A könyv szerzőjével beszélgettünk a regényről, Finnország történelemhez való hozzáállásáról,...
Miért telepszik rá Bernarda Alba a lányai életére? – interjú Zöldi Gergely műfordítóval

Miért telepszik rá Bernarda Alba a lányai életére? – interjú Zöldi Gergely műfordítóval

A nők uralják a színpadot, összezárva egy házban. Mint mindig, itt is figyelni kell arra, hogy az egyes szereplők beszédmódja egyéni legyen, ezt az elvet...
Mindenáron hard rock dobos szerettem volna lenni! – interjú Pascal Rophé francia karmesterrel

Mindenáron hard rock dobos szerettem volna lenni! – interjú Pascal Rophé francia karmesterrel

Mekkora eséllyel lesz valaki világhírű karmester, ha klasszikus zene nélkül éri el a kamaszkort? Kinek a szimfóniáit a legnehezebb előadni a világon? Hogy lesz a...
A színdarab, ami Ámi Lajos szabolcsi félcigány származású férfi meséjéből nőtt ki

A színdarab, ami Ámi Lajos szabolcsi félcigány származású férfi meséjéből nőtt ki

Ez a szabolcsi félcigány származású férfi 1886-ban született, egyszerű mezőgazdasági munkás volt. Kitűnő memóriával és nagyszerű beszédkészséggel rendelkezett, meséit apjától, katonatársaitól és egy olasz tűzmestertől...
Megrázó előadás a fiatalon elhunyt Rózsa Milán sorsán át az aktivistákról

Megrázó előadás a fiatalon elhunyt Rózsa Milán sorsán át az aktivistákról

Tisztességes dolog-e elvárni egy 26 éves fiútól vagy egy 83 éves valahai halálraítélttől, hogy helyettünk vívják meg harcainkat? Hagyhatja-e tudatos állampolgár, hogy alapvető jogaiért egy...
Másik János: A jó mondatról jut eszembe a dallam

Másik János: A jó mondatról jut eszembe a dallam

Barátaival ad önálló estet szeptember 2-án a Várkert Bazárban Másik János. Az ismert muzsikus több hangszeren játszik, és gyakorta énekel is. A mostani esemény különlegessége,...
Egy igazi buszt kapott 50. születésnapjára az író

Egy igazi buszt kapott 50. születésnapjára az író

Én magam sem akartam elhinni, amit egy képen láttam a Facebookon: Egressy Zoli író ül egy busz volánjánál, s bár a kép mozdulatlan, kétség sem...
Melegbarát Jézusként ábrázolják Orbán Viktort

Melegbarát Jézusként ábrázolják Orbán Viktort

Kelendő téma a képzőművészek körében Orbán Viktor, legutóbb a devecseri piacon bukkant fel sugárzó szívű Jézusként. A legfrissebb Orbán-ábrázolás drMáriásé, aki a jelenlegi miniszterelnököt melegbarát...
Kádár János a Gagarin erőmű vezetőjével a trópusokon

Kádár János a Gagarin erőmű vezetőjével a trópusokon

Weiler Péter újra akcióba lendült, ezúttal nem közéleti performerként, hanem képzőművészként. Legújabb szeptemberi kiállítási anyagából ízelítőül mutatunk egy képet, amelynek eredetéről kérdeztük
Bocskor Bíborka: Amit csinálok, az mindig egyfajta szentséget jelent

Bocskor Bíborka: Amit csinálok, az mindig egyfajta szentséget jelent

Székelyföldön született, ahol mindennapi csodákkal teli közösségben nőtt fel. Bár gyermekkora óta a zene meghatározó része az életének, egy ideig azt gondolta, ő bizony színésznő...
A kiállítás reklámarca: Vlagyimir Iljics Dalí

A kiállítás reklámarca: Vlagyimir Iljics Dalí

Az életet úgy szemlélem, mint egy filmet, ugyan jelen vagyok benne, de nem élem bele magam, nincs mibe. A munkába élem (ölöm) bele magam -...
Az eltévedt űrhajós te magad vagy – interjú Szabó Ottó „Robotto” szobrászművésszel

Az eltévedt űrhajós te magad vagy – interjú Szabó Ottó „Robotto” szobrászművésszel

Van olyan ötletem, amit már az ötödik vázlatkönyvembe vezetek át, mert mindig eszembe jut egy újabb kiegészítés hozzá. A legutóbbi szobromhoz, Az eltévedt űrhajóshoz még...
Adam Biro: Éveken keresztül nem mertem franciául írni

Adam Biro: Éveken keresztül nem mertem franciául írni

Egy francia olvasónak nem kell megmagyarázni, hogy a párizsi Rue de Bellechasse egy arisztokratikus utca, vagy azt, hogy a Marais a régi zsidónegyed volt, vagy...
Horgas Eszter: A szabadság azt jelenti, hogy fel mered vállalni magadat

Horgas Eszter: A szabadság azt jelenti, hogy fel mered vállalni magadat

Megcsinálta azt, amiről igazából álmodni sem merhetett. Egy olyan hangszer szólistája lett, aminek ezidáig nem volt szólórepertoárja. Ehhez a bátorság mellett rengeteg gyakorlás, munka, tudatosság...
A magyar irodalmat olvasó izraeliek száma rövidesen elérheti a nullát

A magyar irodalmat olvasó izraeliek száma rövidesen elérheti a nullát

A magyar kormánynak nem célja az izraeli magyar kultúra ápolása – röviden ezt a választ kapta Nagy Gabi, a Drory Izraeli-Magyar Könyvtár alapítója és működtetője,...
Olyan a műsorunk, mint egy bulimeghívás – interjú a Cirque Éloize tagjaival

Olyan a műsorunk, mint egy bulimeghívás – interjú a Cirque Éloize tagjaival

Egy kisvárosi ivóban játszódik a történet abban az időszakban, amikor a ma ismert Amerika még épphogy csak épült. Ide érkezik egy idegen, és megismerkedik a...
Mit élt át Birgül Oğuz, ami még az apja halálánál is borzalmasabb? – interjú a politikailag érzékeny török írónővel

Mit élt át Birgül Oğuz, ami még az apja halálánál is borzalmasabb? – interjú a politikailag érzékeny török írónővel

Birgül Oğuznak meghalt az apja, írt erről egy nehezen emészthető könyvet, aztán elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Birgül Oğuznak látszólag csak az apja halt...
Szentendre egykori hangulatát Ilosvai Varga István képei őrzik

Szentendre egykori hangulatát Ilosvai Varga István képei őrzik

Ilosvai Varga István hűséges volt a szülőföldje iránt, feladatának érezte, hogy fesse az alföldi tájat. Bár a sík vidék atmoszférája, a gyermekkor színélményei végigkísérték egész...
Gőz Lászlóék Moholy-Nagy-képeket csaltak elő hangszereikből Los Angelesben

Gőz Lászlóék Moholy-Nagy-képeket csaltak elő hangszereikből Los Angelesben

...a BMC annyira az életem részévé vált, mint egy gyerek. Ezzel kelek, ezzel fekszem. 55 ember tart velem ennek az álomnak a megvalósításában. Mindenki pontosan...
A Soweto Gospel Choir a legtitokzatosabb spirituális élmények egyike

A Soweto Gospel Choir a legtitokzatosabb spirituális élmények egyike

Mindannyian bemutattuk egymásnak a saját törzsünk táncait, és ezekből végül összeállt egy olyan műsor, amely a mi sokszínűségünket legalább annyira tükrözte, mint az afrikai vérpezsdítő...
Az önboncolás néha nagyon fáj – interjú a hetvenéves Nógrádi Gáborral

Az önboncolás néha nagyon fáj – interjú a hetvenéves Nógrádi Gáborral

Befejezhetetlen könyvekről és lezárhatatlan életművekről kérdeztük a Nógrádi Gábort, akinek regényein gyerekek generációi nőttek fel. De lehet, hogy van, ami fontosabb ebben az impozáns méretű...
Gitározott, súlyt emelt, most inkább csak énekel

Gitározott, súlyt emelt, most inkább csak énekel

Az opera műfaját művinek tartottam, amelyben túl sok manír van, túlságosan messze áll a valóságtól. Nem találtam őszintének. De aztán rájöttem, hogy ezt lehet másképpen...
Ámos Imre, a humanista álmodó a lángok martalékává váló világban

Ámos Imre, a humanista álmodó a lángok martalékává váló világban

Ámos Imrét 1940–1944 között négy alkalommal hívták be zsidó származása miatt munkaszolgálatra. 1942 márciusában az ukrán frontra vezényelték fegyvertelen századát. Ezekben a viszontagságos időkben is...
Hogyan süllyedt el a virágokkal feldíszített csodalény Liguria partjainál?

Hogyan süllyedt el a virágokkal feldíszített csodalény Liguria partjainál?

Az 1515-ben Európába (egészen pontosan Portugália fővárosába, Lisszabonba) érkezett, ott számos kiállítást megjáró állatot a rövidke celebség után I. Leó pápának küldték ajándékul. A hajó,...
Előre tudom, hogy vigyorogva fogjuk végigjátszani a koncertet – KFT-interjú

Előre tudom, hogy vigyorogva fogjuk végigjátszani a koncertet – KFT-interjú

A zenekar zenekarként mindig távol tartotta magát a politikától. Ez pedig azt jelenti, hogy létezik politikán messze túllevő szempont, és ez pedig a harmónia szempontja....
Jónás Vera: Arra készülünk, hogy megemeljük a bársonyszékbe süppedt embereket

Jónás Vera: Arra készülünk, hogy megemeljük a bársonyszékbe süppedt embereket

Iszonyúan élvezem a sűrűséget, úgy érzem hatékonyabb és jóval összeszedettebb vagyok, ha sok dologra kell figyelnem. Emlékszem gyerekkoromban minden nyarat végigunatkoztam és arról álmodoztam, hogy...
Hableányhangon szólaltatja meg az óceán kékségét és mélységét

Hableányhangon szólaltatja meg az óceán kékségét és mélységét

A kék színt sem lehet igazán leírni, ugye? Csak hasonlatokkal élhetünk: olyan, mint az ég, olyan, mint az óceán. Hát az én zeném is ilyen:...
Képes egy robot úgy gólt lőni, ahogy Mandžukić ollózta a BL-döntőben?

Képes egy robot úgy gólt lőni, ahogy Mandžukić ollózta a BL-döntőben?

A biológiai fejlődés, az evolúció lassú folyamat. Mára a technológiai fejlődés sokkal gyorsabb, mint a biológiai. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság robotokról szóló kiállítást nyitott...
További cikkek