Olyan a műsorunk, mint egy bulimeghívás – interjú a Cirque Éloize tagjaival

Bernd Wackerbauer_Cirque Éloize_2016 (1)

Pár éve a Balatonon még én is azon gondolkodtam egy magányosan álló cirkuszi sátor és a körülbelül hatfős társulat láttán, hogy leáldozott-e a cirkusznak. Hiszen mai gyerekek a kütyük, a gyorsan váltakozó ingerek és az információdömping korában nőnek fel, sok minden unalmas már a számukra, ami szüleiknek, nagyszüleiknek még izgalmas volt… De aztán rádöbbentem, hogy a cirkusz nem csupán régi, hanem egyenesen ősi műfaj. Egy mutatványos, aki olyat tud, amit a többség nem, és akinek láttán a torkunkban dobog a szívünk, valószínűleg már az emberiség hajnalán is ott volt közöttünk. Igen, ma is kell ez az élmény, hogy a biztonságos helyen ülve megrémüljünk, elámuljunk vagy éppen hangosan nevessünk, és mindig is kelleni fog. A kanadai Cirque Éloize társulat hamarosan Magyarországra érkezik egy újcirkuszi előadással – ennek részleteiről Jeannot Painchaud, a Cirque Éloize elnöke és művészeti vezetője, a rendező Emmanuel Guillaume, valamint a Cowboyt játszó Johan Prytz mesélt nekem.

A műsorotok a vadnyugat világa körül forog. Miért választottátok pont ezt a témát?

Jeannot Painchaud: A vadnyugati kalandorok világának és a mi cirkuszunk huszonöt éves történetének van egy fontos közös eleme. Annak idején az amerikai telepesek új utakon indultak el, és sokszor minden bátorságukat összeszedve, igazán vad tájakon kellett átvágniuk magukat. Nyughatatlan lázadók lettek, és az együtt átélt viszontagságok nagyon erős közösségi érzést alakítottak ki közöttük. Mi is ilyenek vagyunk, ezért inspirál minket Amerika történelmének ez a korai, „fejlődő” szakasza, amikor minden lehetségesnek tűnt.

Ez a műsor csodálatos játszóteret kínál a mi művészi felfedezőutunknak. Az akrobatika testi energiája egyszerre kel életre a színészet költőiségével, némi humorral és gyermekkorunk zenei gyökereivel. A Saloon libabőrt keltő, szórakoztató és vicces musical – olyan, mint egy bulimeghívás. Reméljük, hogy az emberek felpattannak majd a helyükről, és velünk együtt táncra perdülnek.

Van a Saloonnak konkrét cselekménye? Hogyan kommunikálnak egymással a szereplők?

Johan Prytz: Igen, egyértelműen van cselekmény. Egyszerű ugyan, de remekül összefogja a műsort. Egy kisvárosi ivóban játszódik a történet abban az időszakban, amikor a ma ismert Amerika még épphogy csak épült. Ide érkezik egy idegen, és megismerkedik a kocsmában dolgozó csinos lánnyal. Végül együtt megszöknek, mire a féltékeny kocsmáros üldözőbe veszi őket. A szereplőink színészi eszközökkel jelenítik meg mindezt, de sok táncos és cirkuszi elemmel elegyítve. Az imént említetteken kívül még jó pár vadnyugati sztereotípiával és jól ismert figurával találkozhatnak a nézők.

Milyen hangulatú előadásra számítsunk? Humorosra, drámaira, lélegzetelállítóra, vagy ezek keverékére?

Johan Prytz: Én leginkább arra törekszem, hogy nevessen a közönség. Az általam megjelenített szereplő, a Cowboy, a saját világában él, amelynek szabályai és logikája eltérnek a miénkétől. Vele együtt a nézők is belekerülnek ebbe a képzeletbeli világba, és legalább pár órára kiszabadulhatnak a realitások béklyói közül. Ez úgy működik igazán, ha egy leheletnyi humort viszek a figurába.

Hogyan születik egy ilyen nagyszabású műsor?

Jeannot Painchaud: Ez egy igen hosszú folyamat volt, de az ilyen típusú produkcióknál ez szokványos. Az első találkozó és a premier között körülbelül egy év telt el. Először a kreatív csapat állt össze, aztán igyekeztünk minden fellelhető információt felkutatni erről a különleges történelmi korszakról, hogy ihletet merítsünk belőlük a műsorunkhoz. A legjobb móka a szereplők és a zenészek castingja volt. Ahhoz, hogy megvalósíthassuk az elképzeléseinket, a legnagyobb tehetségeket kellett választanunk, hiszen egy ilyen darab esetében nagyon fontos, hogy a szereplők személyes elképzelései is beépüljenek az előadásba. Tapasztalatuknak és ötleteiknek sokat köszönhet az a végső verzió, amely nemsokára a közönség elé kerül.

Az élő zenéléssel visszatértünk a saját gyökereinkhez, úgyhogy ez még egy plusz réteget adott a már amúgy is összetett műsornak. Végül mind elégedettek lettünk az eredménnyel, de még most is van hová fejleszteni a show-t. A művészek finomítanak még egy-két momentumon; együtt dolgozunk azon, hogy minden a megfelelő ritmusban történjen, és így tovább.

Emmanuel Guillaume: Minden ilyen projekt találkozások története, ennél sem volt másként. Különböző világok találtak egymásra, mindenki hozzátett egy részletet a közös ötlethez, és ebből lett a Saloon. Imádok ötletelni azokkal, akikkel együtt dolgozom – mindig olyan művészekkel veszem körül magam, akikben a végsőkig megbízom, és akik a saját területükön a legmagasabb szintű munkát végzik. Csak ki kell adni a projekt alapgondolatát, és máris ezerféle ötlettel állítanak be, amelyeket megvitatunk. Így igazán közösségi alkotás születik. A Saloon kreatív csapata, csupa felnőtt férfi, mintha visszavedlett volna egy rakás kisfiúvá, akik belefeledkeznek valami izgalmas, játékos ötletbe. Kezdettől fogva remekül működött köztünk a kémia, és ez az egész kreatív folyamatot végigkísérte.

Nem nehéz megtalálni az egyensúlyt a klasszikus cirkusz és az egyéb színészi, zenés, táncos elemek között egy újcirkuszi előadásban?

Johan Prytz: Egyáltalán nem! Sőt, ettől csak még izgalmasabb és kihívóbb ez a munka. Isteni érzés a műsor nagy részében színpadon állni és rengeteg dolgot csinálni. Azt hiszem, joggal beszélhetek az egész szereplőgárda nevében, ugyanis mindannyiunkat ez a sokféleség vonzott az újcirkusz műfajához. Iszonyú keményen dolgozunk, és ezt a nézők is érzik. Mire vége az előadásnak, úszunk a saját verejtékünkben, és ennél elégedettebb, boldogabb perceket hirtelen el sem tudnék képzelni magunknak.

  • A Cirque Éloize Saloon – ahol wild wild west életre kell című műsorát a Budapesti Nyári Fesztiválon láthatjátok augusztus 4-én és augusztus 5-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!