Szentendre egykori hangulatát Ilosvai Varga István képei őrzik


Egy huszonegy éves joghallgató egyszer csak ecsetet ragad, és megörökít néhány birsalmát. Ekkor talán már sejti, hogy az elnyomhatatlan szenvedély, amely festői tehetséggel is párosul, hamarosan a Képzőművészeti Főiskolára vezeti. Negyvenéves koráig mintha sehol sem találná a helyét, várostól városig bolyong, művészkolóniákhoz csapódik, majd hagyja ott őket, és fáradhatatlanul kísérletezik a művészi kifejezőeszközökkel. Vajon hol és hogyan talál végül megnyugvásra…? Ilosvai Varga István új életműkiállítása kapcsán a kurátorral, Bodonyi Emőkével beszélgettem.

A kunhegyesi születésű Ilosvai Varga István állítása szerint az Alföldön nem találta meg azt a motívumot, konstrukciót, amit keresett. Miben különböznek a korai, alföldi tájképei a későbbiektől?

A Hortobágyhoz és a Tisza-tóhoz közeli, a Nagykunság északi peremén fekvő Kunhegyes a művész idejében reformátusok lakta, falusias település volt, földszintes házakkal, földúttal, eső után hatalmas pocsolyákkal. Ezt a látványt adják vissza a művész első, érett tájképei, amelyekből néhány megtalálható a Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményében. Ezeket Ilosvai Varga István a Képzőművészeti főiskolai évek, valamint a nyolc hónapos párizsi tanulmányútja után készítette. Az egyik egy messzi láthatárú, néhány fával tűzdelt tájkompozíció, a másik pedig egy falusi utcakép. Mindkettőt a kifejezés plaszticitása és a földszínű-barna finom tónusok jellemzik.

Ilosvai Varga István hűséges volt a szülőföldje iránt, feladatának érezte, hogy fesse az alföldi tájat. Bár a sík vidék atmoszférája, a gyermekkor színélményei végigkísérték egész életén, mégsem elégítette ki az itteni táj látványa.

Ha ott maradtam volna a Kunságban, lehet, hogy alföldi festő lettem volna. De ott nem találtam meg azt a festői motívumot, amit kerestem, az Alföldön nem találtam meg a konstrukciót.

– ezekkel a szavakkal fogalmazta meg a későbbiekben azt az erős motivációt, amely végül szülőföldje elhagyására késztette.

Az 1920-as években Ilosvai Varga István párizsi tanulmányútra ment. Fennmaradtak ebből a korszakból festményei? Ha igen, milyenek ezek a képek?

Mint annyi festőtársa, ő is úgy érezte, hogy meg kell ismerni a Párizsban zajló művészeti eseményeket és törekvéseket. Egyszerre több irányból kapott itt impulzust. 1924-ben utazott a francia fővárosba, ahol még ez év végén nyílt egy nagyszabású Van Gogh-kiállítás, amely nagy hatással volt művészetére. Hazajövetele után Van Gogh stílusában, kanyargós vonalvezetésével megfestette az alföldi tájat, így az addigi statikusabb tájkompozíciót dinamikus és diagonális szerkesztésű képek váltották fel. Ilosvai Varga párizsi kint tartózkodása idején rendszeresen látogatta a Colarossi Akadémiát, ahol elsősorban grafikákat készített. Itt szerette meg a lényeg megragadását igénylő, leegyszerűsített és kifejező vonalrajzot, amely piktúrájában is fokozatos jelentőségre tett szert. Mindemellett Párizsban ugyanabban a szállodában lakott, ahol az egykori, avantgárd szellemiségű Nyolcak művészcsoport egyik tagja, Tihanyi Lajos is, akiről karikatúrát is készített. Tihanyin keresztül közvetlenül is megismerhette a Nyolcak törekvéseit, valamint a kubizmus és az expresszionizmus által elért eredményeket.

Ilosvai Varga István: Önarckép piros háttérrel, 1938

A nagybányai művészkolóniához is csatlakozott. A festészetére nagy hatással volt ez az időszak, de még mindig hiányolt valamit az ottani tájból. Milyenek ezek a képek, hogyan változott meg színviláguk, kompozíciója?

Ilosvai Varga István nagybányai korszaka, amely valójában két nyárra korlátozódott, sokáig kevésbé tűnt fontosnak, még a szakirodalom is úgy emlegette ezt az időszakot, hogy amit a művész itt keresett, azt Szentendrén találta meg. A mostani kiállítás felépítése azonban igyekezett szemléltetni azt, hogy az alföldi tájképek után Nagybányán milyen merészen és radikálisan újult meg a festészete, amely majd az első szentendrei városképeire is hatással lesz. Nemcsak a színvilága világosodott ki, hanem átlós szerkesztéssel dinamikus képi egységbe rendezte a környék kínálta helyi motívumokat, a Zazar-partot, patakhidat, malomárkot.

1929 és 1931 nyarán, amikor Ilosvai Varga a nagybányai művésztelepen alkotott, az egykori neós művész (a nagybányai neoimpresszionistákat nevezik így – a szerk.), Perlrott Csaba Vilmos is itt dolgozott, aki mind gyakrabban tért ide vissza, valamint meg kell említeni az itt lakó Ziffer Sándort is, aki – többek között – a nagybányai főteret egy dinamikusan megemelt nézőpontból, az István-torony teraszáról festette meg. Mindketten hatással voltak Ilosvai Varga István festészetének átalakulására, de emellett már ekkor megfigyelhető egy csak rá jellemző, egyéni színharmónia.

Végül Szentendrén telepedett le, itt ért véget a sok évig tartó keresés. Hogyan ábrázolja a várost?

1932-ben kezdett Szentendrére, a hat éve itt működő művésztelepre járni, ahol önálló kompozíciókon örökítette meg a szabadiskola munkáját: a modell utáni és a szabadban való festés gyakorlatát. Egyetlen művész sem festette meg ilyen sokszor a művésztelep életét.
Első szentendrei városképein a Nagybányáról hozott élénk, derűs színei még intenzívebbé váltak. A szentendrei művészek által kedvelt témát választotta egyik legszebb korai, a Szamárhegyről a Duna-partra letekintő és így egy magasabb nézőpontból ábrázolt, átlós szerkesztésű, széles távlatú látképén. 1935-ben Ilosvai Varga István házat vásárolt, majd letelepedett Szentendrén, és végleg elkötelezte magát a Duna-parti kisváros mellett. Ahogyan ő fogalmazott:

Szentendre második szülőhelyemmé vált. Itt bontakoztam ki, itt alakult ki stílusom…

Festészete is átalakuláson ment keresztül. Tájkompozícióit lassanként emberalakok töltötték meg, a színek elsötétültek, a tágas horizont eltűnt, és a nyers egyenesekkel megerősített tűzfalak, sikátorok, zugok alakították a bennük mozgó alakok életterét.

A barna tónus nemcsak a szentendrei városképeit, hanem az 1930-as évek második felében megfestett munkásembereket ábrázoló, részvétet és együttérzést kiváltó szegényember-sorozatát is jellemezte. A negyvenes évektől kezdve piktúrája kivilágosodott és a csendes Duna-parti kisváros belső élete lett szinte kizárólagos témája. A szűk utcákon, tereken, kertekben, templomkapukban beszélgető, virágot öntöző, szemlélődő emberek váltak képeinek főszereplőivé.

Ilosvai Varga István: Viharos szentendrei utca, 1933

Szentendrén már életében is piktor-poétának nevezték. Mire utal ez a név? Mi köti össze az ő esetében a költészetet és a festészetet?

Piktúrájának különleges színvilágára utal ez az elnevezés. A látvány átköltése festményein élénk színekben vagy lágy harmóniákban valósult meg, amely közel állt a művész lírai alkatához. Színkölteményekként is jellemezték festményeit, olyan kifinomult módon kerültek egymás mellé a színek, amelyek néhol különleges párás bevonatot is kaptak. Ezért is szokták használni festményeire a gyöngyházderengés kifejezést. Az omló színfoltoknak és a gyöngyházas színeknek azonban mindig egy biztos szerkezet nyújtja a hátterét.

Deim Pál írta egyszer, hogy ha meg akarjuk ismerni e Duna-parti kisváros egykori hangulatát és színvilágát, akkor Ilosvai Varga István képeit kell megnéznünk. Ilosvai Varga jellegzetes festészetének és színvilágának kialakulásában azonban meg kell említeni legendás lepke- és kaktuszgyűjteményét is, amelyeket nemcsak tudományos, hanem festői szempontok alapján rendszerezte.

Szentendre piktor-poétája, Ilosvai Varga István (1895–1978), Ferenczy Múzeum, nyitva augusztus 27-ig.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!