A magyar irodalmat olvasó izraeliek száma rövidesen elérheti a nullát

Drory-NagyGabi

Izrael a bevándorlók országa, de nem olvasztótégely; a sokféle nációnak nagyon is releváns és fontos a saját nyelve, a saját kultúrája. Csakhogy amíg egy orosznak, románnak nem kérdés, hogy olvasson-e könyveket, a gyerekének – amellett, hogy az iskolában megtanul anyanyelvi szinten héberül – megtanítsa-e az anyanyelvét, és a kezébe adjon-e egy azon írott könyvet, addig a magyaroknál ez nem ilyen egyértelmű.

Jeruzsálemi Könyvfesztivál 2017

A magyar kormány úgy döntött, hogy nemcsak a könyvünnepen, hanem semmilyen kulturális projektekben nem kíván részt venni Izraelben. Nemhogy anyagi támogatást nem nyújt, de semmilyet sem. A nevét sem adja hozzá. Nem cél az izraeli magyar kultúra ápolása – röviden ezt a választ kapta Nagy Gabi, a Drory Izraeli-Magyar Könyvtár alapítója és működtetője, aki az idei Jeruzsálemi Könyvfesztiválon cégével, az Izraelben bejegyzett Jewish Reader Ltd.-vel egyedül képviselte a magyar nyelvű irodalmat. Tel-Avivban beszélgettünk.

− Magyarországon aránylag keveset tudnak a Jeruzsálemi Könyvfesztiválról. Hol foglal helyet a nemzetközi kiállítások és vásárok sorában?

1963 óta kétévenként megrendezett rangos nemzetközi esemény. Mottója a szabadság és a nyitottság: híd, kulturális kapocs kíván lenni. Ennek jegyében alapították a Jeruzsálem-díjat, amit többek között olyan Nobel-díjas írók is megkaptak, mint Bertrand Russel és Mario Vargas Llosa. Érdekes visszamenni a hatvanas-hetvenes évekre, Simone de Beauvoir például 1975-ben kapta a Jeruzsálem-díjat. Az ominózus Hatnapos (1967) és a Yom kippuri (1972) háború után. Ő eleve megosztó személyiség volt, és ezt még fokozta is az izraeli szerepléseivel. Először 1967-ben járt Izraelben, Sartre-ral, a béketárgyalások ügyében. A nyilatkozatai után nem tudták eldönteni, hogy Izrael-párti vagy sem, mert egyrészt azt mondta, hogy sem Izraelben, sem máshol nem szabad degradálni az emberi jogokat, támogatta a kétállami megoldást, és úgy vélte, Izrael nem tesz meg mindent a palesztinok jogainak biztosítása érdekében, ugyanakkor kijelentette azt is, hogy Izraelt soha nem szabad eszközként felhasználni a nemzetközi politikai játszmákban. Az akkori izraeli baloldal szemszögéből palesztinpárti volt, a jobboldal szemszögéből pedig nem volt eléggé Izrael-párti. A helyzet azóta sem változott, mivel valahogy nem lehet egyszerre izraelinek, cionistának és palesztinpártinak lenni, vagy legalábbis nagyon nehéz.

Visszatérve a díjra, Bertrand Russell-től kezdve Haruki Murakamiig rangos a díjazottak listája. 2015-ben Ismail Kadare, albániai arab író kapta meg, többek között ezért sem lehet jobboldali elfogultsággal vádolni a kuratóriumot, amelynek Ámosz Oz és David Grossman is tagja. Grossman az első izraeli író, akit a legjobb nem angolszász szerzőként éppen a jeruzsálemi kiállítás idején tüntették ki a Nemzetközi Man Booker-díjjal. (2015-ben Krasznahorkai László kapta a díjat, jelenleg talán ez a legkomolyabb kortárs irodalmi díj a világon.)

Az idén a norvég Karl Ove Knausgårdnak ítélték oda a Jeruzsálem-díjat. Magyarországon ő sajnos nem tartozik a legolvasottabb írók közé, és nem csak azért, mert a hatrészes önéletrajzi regénysorozatának norvégul Min kamp (Harcom) a címe, ami egyértelműen utal Hitler Mein Kampfjára. Nem könnyű olvasmány. Amikor Izraelben átvette a díjat, azt mondta, valószínűleg ez az egyik legfontosabb díj a világon. El is nevette magát közben, nyilván azért, mert ő kapta, de azért is, mert a Közel-Keleten, egy puskaporoshordó tetején, ahol az országot még belülről is napi szinten cincálja szét a bal- és a jobboldal, példaértékű, hogy Jeruzsálem, illetve a mindenkori polgármestere és a kuratórium mégis nyitott, ami a demokratikus, az emberi jogokat előtérbe helyező és szabadságelvű kulturális díjban testesül meg.

Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere átadja a díjat Karl Ove Knausgårdnak (fotó: David Saad, jpost.com)

− Az idei Jeruzsálemi Könyvfesztivál sok kívánnivalót hagyott maga után, zúgolódtak a résztvevői. Mi történt?

Több oka is volt a bukásnak. Évek óta folyik egy ellenkampány: a Palesztin Fórum és az izraeli baloldal aktivistái felszólítják az aktuális Jeruzsálem-díjast, hogy ne vegye át, mert Izrael politikája palesztinellenes. Mint ahogy bojkottálnak bizonyos termékeket, ez is egyfajta, kulturális bojkott. Azt még egyszer sem sikerült elérni, hogy ne vegyék át a díjat, azt viszont igen, hogy egyre kevésbé jönnek el olyan neves írók, mint Ljudmila Ulickaja vagy Murakami Haruki. Nyolc évvel ezelőtt Murakamit is felszólították, hogy ne utazzon Jeruzsálembe, ne vegye át a díjat [Bővebben itt. – A  szerk.], de ő átvette, és a nyilatkozatában volt egy mondat, amit azóta sem igazán tudtak megfejteni: ,,Ha választanom kell a fal és a tojás között, akkor a tojást választom”.

  • „Ha egy magas, kemény fal és egy tojás közül kell választanom, amely összetörik a falon, én mindig a tojás oldalán fogok állni”. A metafora egyik jelentése a szerző saját interpretációjában is az, hogy a tankokkal és fegyverekkel szemben ő mindig a fegyvertelen civilek oldalán áll függetlenül attól, hogy kinek van igaza. Másrészt viszont, ahogy a szerző mondja, mindannyian „törékeny tojások” vagyunk, akiket könnyen eltör, bedarál „A Rendszer”. Ő pedig azt tekinti feladatának, hogy az egyénnek ezt a törékenységét és ezzel együtt felcserélhetetlenségét ábrázolja műveiben. A beszéd után riporterek kérdésére Murakami állítólag annyi magyarázatot adott metaforájára, hogy „Izrael nem a tojás”. A sajtó nem nagyon tudott állást foglalni a szerző beszédével kapcsolatban, de alapvetően mindenki pozitívan értékelte a megjelenését, és azt, hogy amikor megkérdezték, a tanácsadókkal szembeni ösztönös ellenkezésen kívül miért döntött úgy, hogy eljön, ezt válaszolta: „Hálás vagyok nektek, izraeliek, amiért olvassátok a könyveimet. Azt remélem, hogy osztozunk valamiben, ami nagyon jelentős. Ti vagytok a legfőbb oka annak, hogy itt vagyok”. Szombat.org

Karl Ove Knausgård

Nyissunk egy zárójelet! Mit jelent Izraelben a jobboldaliság, illetve a baloldaliság?

− Erre nehéz válaszolni anélkül, hogy valakit óhatatlanul meg ne sértenénk. Bonyolult, árnyalt kérdés, a lényeget próbálom összefoglalni. A jobboldal szerint Izrael egy és oszthatatlan. Annak idején az ENSZ elismerte Izrael államot, majd kifogásolta, hogy az 1967-es háború során Izrael elfoglalt bizonyos területeket. Az itteni baloldal szerint ez megszállás volt, a jobboldal szerint pedig a történelmi területek jogos visszafoglalása. Az izraeli lakosságot is megosztja, hogy kellenek-e telepek vagy nem, vissza kell-e menni a ’67-es úgynevezett határokig (amik akkor sem voltak valódi határok), tehát – a béke zálogaként – vissza kell-e adni a területeket a palesztinoknak. A legnagyobb kérdés Jeruzsálem hovatartozása. Az emberiség egyik szent városaként a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás találkozópontja, de nem csak vallási, hanem politikai és jogi központ is. A muzulmánok szerint „a Szent”, a zsidóknak a ,,Béke városa”, a keresztény világ pedig Jézus keresztre feszítésének, feltámadásának és a keresztény egyház születésének helyszínét látja benne. Jeruzsálem óvárosa zsidó, keresztény, örmény és muszlim negyedre tagolódik, amiket egy közös fal vesz körül.

A hatnapos háború elején a jordán hadsereg lőni kezdte Nyugat-Jeruzsálemet, majd amikor a semleges ENSZ-területre léptek, az izraeli hadsereg is cselekedett: először az ENSZ főhadiszállását foglalta vissza, aztán elfoglalta a Giv’at HaTahmoseten levő jordán támaszpontot, végül az óvárost. A zsidók az állam megalapítása óta akkor járulhattak először a Siratófalhoz. A Templom-hegynek önálló kormányzási jogot adtak, és engedélyezték a muszlimoknak az iszlám szent helyeinek látogatását. A háború után Izrael kiterjesztette Jeruzsálem kormányzati határait, a régi városrészeken kívül keleten, északon és délen további területeket is hozzácsatoltak. Egy 1970-es törvényben számos kedvezményt biztosítottak a város arab lakosságának. Abba Eban külügyminiszter 1967-ben egy, az ENSZ főtitkárhoz írott levelében elmagyarázta, hogy Kelet-Jeruzsálemet pusztán védelmi okból foglalták el, de az ENSZ továbbra is kritizálta a lépést, a hivatalos nemzetközi politika a mai napig nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és sajnos a hétköznapokban sem a béke városa. Sőt. Ott történik a legtöbb merénylet.

− Ez már önmagában sem kecsegtetheti túl nagy sikerrel a könyvfesztivált.

Talán emiatt sem volt igazán színvonalas az idén, de inkább a szervezők hibájának tartom. Régebben felkapott helyen, egy kongresszusi központban rendezték, februárban, most viszont nyárra tették át, ami nem lett volna baj, viszont átkerült egy távoli helyszínre, ami nem ismert, nem bejáratott, ráadásul tömegközlekedéssel sokkal nehezebben megközelíthető. Egy régi vasútállomásból kialakított kulturális központban voltunk, ami amúgy jó hely lenne, de a nemzetközi kiállítást és vásárt összemosták a héber könyvhéttel. Kívül, szabadtéren zajlott a héber könyv ünnepe, esténként odarajzottak az emberek, buli volt, a nemzetközi könyvhét pedig mintha nem is létezett volna: betették egy, a forgatagból kieső épületbe. Olyan volt, mintha a Nyugati pályaudvar hátsó részében lettünk volna. Ez olyan szinten kiakasztotta a résztvevőket, hogy petíciót írtak alá, és akár bíróságra is mennek, ugyanis komoly összegeket kellett fizetni a standokért, de a közönség elmaradt.

Az első vasútállomásból kialakított kulturális központ Jeruzsálemben

– 2015-ben is, az idén is a Drory Izraeli-Magyar Könyvtár volt az egyetlen magyar résztvevő. Miért?

– 2013-ban, amikor először állítottunk ki, számos magyar könyv volt a magyar nemzeti standon is, de azokat eleinte nem lehetett megvenni. A látogatók azonban főleg vásárolni szerettek volna, amit a Múlt és Jövő standján meg is tehettek. A Múlt és Jövő speciális karakterű kiadó, ha más típusú könyvek, például kortárs regények érdekeltek valakit, azokat nálunk találták meg. Ilymódon megosztottuk a munkát. A szerény lehetőségeinkhez képest megpróbáltunk kihozni minél több könyvet, nyilván elsősorban kortárs magyar zsidó írókat és fordításokat, illetve olyanokat, amiket színvonalasnak tartottunk – ez az egy követelményünk van. Aztán két évvel ezelőtt oda jutottunk, hogy egyedül képviseltük a magyar könyveket Jeruzsálemben. A Múlt és Jövő technikai okokból maradt távol. A magyar kormány pedig úgy döntött, hogy nemcsak a könyvünnepen, hanem semmilyen kulturális projektekben nem kíván részt venni Izraelben. Nemhogy anyagi támogatást nem nyújt, de semmilyet sem.

– A nevét sem adja hozzá?

– Nem. Röviden összefoglalva: nem cél az izraeli magyar kultúra ápolása – ezt a választ kaptuk. Négy évvel ezelőtt és még két éve is a szervezők kitűzték a bejáratnál a magyar zászlót, mert Hungary – Magyarországként neveztük meg magunkat a jelentkezési lapon. Az idén már izraeli cégként jelentkeztünk, jelképesen sem képviseltük Magyarországot. A magyar nyelvű irodalom iránti tiszteletet képviseltük. Azért mentünk bele egy, a kisember számára óriási, millió forintos kiadásba, mert hál’ istennek a könyvkultúrának van egy aktív magyar nyelvű kortárs vonala, és Izraelben működő magyar könyvtárként szerettük volna megadni a tiszteletet a szerzőknek. Összeválogattam azokat a könyveket, amikről úgy gondoltam, hogy a színvonaluk alapján helyük van egy nemzetközi könyvkiállításon. Hihetetlenül jó minőségű fordítások is vannak, már emiatt is és akkor is érdemes magyarul elolvasni egy könyvet, ha héberül, angolul vagy akármilyen más nyelven már olvastuk. Ilyen Knausgård Min kampjának magyar fordítása is. Mi megadtuk a tiszteletet, kiállítottuk a könyveket, de a látogatók csak elvétve tisztelték meg a szerzőket azzal, hogy meg is vegyék a könyveiket.

Nagy Gabi (fotó: Garai Péter Sándor)

– Gondolom, a Drory Könyvtárnak, neked ráfizetés volt jelen lenni a könyvfesztiválon.

– Igen, nem is kicsi, de ezt tudtam előre. Nem ez fáj, hanem az az intellektuális beszűkülés, amit tapasztalok. Lehet az a kifogás, hogy nekünk héberül kell helytállni, semmi szükség arra, hogy magyar nyelven olvassunk. Nyilván prioritása van a héber nyelv megtanulásának, de ez nem zárja ki, hogy magyar könyvet is olvass, annál is inkább, mert Ungvári Tamást, Nyáry Krisztiánt, Gerlóczyt, Závadát, Rejtő Jenőt nem fognak lefordítani sem héberre, sem angolra (sajnos). Nem kevesebb, hanem több leszel attól, ha magyarul is olvasol. Maximálisan izraelinek, héberpártinak tartom magam, de szégyenkeznék, ha nem követném a kortárs magyar irodalmat.

– A többi kiállító kapott támogatást a saját kormányától?

– Alapvetően kormányzati támogatású szervezetek voltak itt, nem magánemberek. Az illető állam büdzséjében benne van, hogy a saját kultúráját képviselje a nemzetközi rendezvényeken, ebbe Izrael és a Jeruzsálemi Könyvfesztivál is bele tartozik. Annál is inkább, mert nem kéthetente, hanem kétévente rendezik meg. Kétévente kiadni milliós összeget egy magánszemélynek sok, de egy állami kasszának nem. Mondok egy példát. A közelmúltban Izrael nyitott Kína felé, és a kiállítás egyharmada kínai pavilonokból állt, legalább húsz kiadó képviselte magát. Tételezzük fel, hogy otthon kiadnak és eladnak több százezer példányt, abból Izraelben jó, ha ezret, úgyhogy fel lehet tenni a kérdést: mi a bánatot akarnak Izraelben a kínai könyvkiadók? És mégis itt voltak, kedvesen, mosolyogva kínálták a könyveiket, a kultúrájukat, tanítottak kínaiul. Mert fontos nekik. Egy állami büdzsében ez nem veszteség, hanem a jövőbe fektetett tőke.

– A Drory standján kínált könyveket bizományba kaptad?

– Eddig megvettük a könyveket, kaptunk rá húsz százalék kedvezményt. De a húsz százalék a világon semmit nem fedez, mert ugye a könyveket ki is kell juttatni. Ennek egyetlenegy útja-módja van: megveszed a repjegyet, beteszed a bőröndbe a könyveket, kifizeted a bőrönd súlyát, és elhozod. Nem egy bőröndről van szó, mondanom sem kell. Tehát a húsz százalék már sehol nincs, és erre még rájön a stand ára is. A három eddigi alkalom mérlege többmilliós veszteség, de nem ezt néztük, tényleg nem.  Az idén eljutottunk oda, hogy anyagilag ez már sehogy sem megy. Megkerestem Nyáry Krisztiánt, akivel jó a kapcsolatunk, és megkértem, hogy bizományba hozhassunk Líra-könyveket. A Líra egyesíti majdnem az összes terjesztői hálózatot. Most annyiban jól jártam, hogy nem kellett rögtön kifizetnem a könyvek árát, viszont amit nem adtam el, azt nyilván vissza kell juttatnom Pestre. Ez többe kerül, mintha megvettem volna őket. De hálás vagyok Krisztiánnak, nagyon korrekt volt, a Lírától Újlakiné Gazdag Judit is felkarolta az ügyet, sokat segített. A szívünk csücske pedig Váradi János, az El Al magyarországi igazgatója, aki igazi ,,cadik”, nagy szíve van, és időnként megsegít minket. Alá kell húzni a nevét pirossal! A céges támogatások azonban magánszemélyek segítsége nélkül kevesek lettek volna, ezért ezúton is szeretném megköszönni Dr. Garai Péter György és Horváth Ibolya segítségét és türelmét.

– Legalább egy vállon veregetést kapsz valakitől azért, amit csinálsz?

– Igazából senki nem mondja azt, hogy ez jó vagy nem jó, inkább közömbösséget tapasztalok, vagy gyanakvást. Minden mindegy alapon nem nagyon érdekli az embereket. Szerencsére azért vannak néhányan, akiktől kaptam pozitív visszajelzéseket, például Egervári Verától, Kádár Elzától, Moshe Golántól. Ők igazán jól tudnak héberül, mégis mindig és mindenhol ott vannak, ahol kell, és megadják a tiszteletet a magyar nyelvű irodalomnak.

– Meddig lehet ezt ráfizetéssel és komoly erkölcsi megbecsültség nélkül csinálni?

– Héberül van rá egy jó mondás, ,,több mint elég”, de a lényeg, hogy talán mégis van értelme. Még egyszer mondom: nem az izraeli magyarok kedvéért hoztuk ki a könyveket, akik vagy olvasnak vagy nem, hanem azért, hogy megadjuk a tiszteletet az íróknak. Kihoztuk Ungvári Tamás új könyvét, nem könnyű olvasmány. Rögtön elkelt, mert megérdemli. Kihoztuk például Gerlóczyt. Mert megérdemli. Kihoztuk Nyáry Krisztián új könyveit. Mert megérdemli. Kihoztuk Rejtő Jenő Tatjánáját, Závadát, mert ha adsz valamit magadra, akkor őket el kell olvasnod. Amíg lehet harcolni egy ügyért, addig kell is, mert utána már késő. Azt hiszem, van még remény, mert létezik egy szűk mag, amely értékeli a papíralapú könyveket, és áldozni is hajlandó rájuk.

A fesztiválon egyébként a legnagyobb vásárlónk nem magyar volt, hanem egy lengyel professzor, aki előadást tartott Jeruzsálemben. Elrohant a mi kis standunk előtt, aztán visszafordult, és mondta, hogy a felesége magyar, neki szeretne könyvet venni. Lefotózta az összes könyvet, azzal, hogy megmutatja a feleségének, és másnapra eldöntik, melyiket kéri. Gondoltam, jó, persze, ebből se lesz semmi, de tényleg visszajött, és azt mondta: ,,a feleségem megmondta, mit szeretne, de inkább felhívom, mert – ezt a mondatot sosem fogom elfejteni –,  ,,az ember könyvet nem úgy vesz, mint pástétomot a boltban”. A feleség négyet választott, de a férj kérte, hogy ajánljak egy ötödiket is, és átadta nekem a telefont. Grecsót ajánlottam. A feleség kicsit aggódott, hogy nem túlzás-e négyszáz sékel értékben könyvet venni, nem drága-e, ha még egyet kér, amire azt mondta a férje: egy férjnek kötelessége a felesége vágyát teljesíteni. Ez a hozzáállás példaértékű. Kár, hogy csak egy lengyel akadémikus mutat ekkora tiszteletet a felesége és az irodalom iránt.

Nagy Gabi és Garai Péter Sándor

– A Drory tulajdonképpen a hiányzó izraeli magyar kulturális intézet szerepét tölti be. Még senkinek nem jutott eszébe, hogy hivatalosan is felkérjen az izraeli-magyar kulturális kapcsolatok ápolására?

– Nem, dehogy! Néha a sajtó felkapja a kulturális intézet felvetéséről szálló kósza híreket, aztán a várakozásoknak megfelelően feledésbe merül.

És neked eszedbe jutott, hogy ajánld magad?

Miért tennék ilyet? Egyrészt a nagykövetség nem tart igényt a kultúrára, gondolom, ránk sem. Nem véletlen, hogy Izraelben nincs magyar kulturális intézet. Német, francia, olasz, spanyol, román, orosz, mindenféle van, csak magyar nincs, holott lenne létjogosultsága, mert elég sok magyar él itt. Másrészt, ha én ,,magánpasszióból” úgyis ezt csinálom, akkor minek gründolnának intézetet. Korábban kidolgoztam egy tervet, hogy hogyan lehetne a projektet rentábilissá tenni, úgyhogy akár holnap el lehetne indítani egy kulturális szigetet. Még csak nem is kellene éves költségvetésből dolgoznia, mert kitermelné az árát – ami nem is lenne olyan sok. Támogatót azonban nem találnék hozzá, nincsenek illúzióim. Ha Pick szalámit árultam volna Izraelben, biztosan eladtam volna belőle tíz tonnát. Félreértés ne essék, tisztelem azt is, akinek a Pick szalámi a szükséglete, de úgy gondolom, kell olyan civil kezdeményezés is, amelynek a célja nem a gazdasági haszonszerzés, hanem a kultúra. Nekem ez a fontos, bizonyára azért, mert ezen nőttem fel.

David Ben Reuven

Nagyváradon…

Igen, jó helyről jöttem. Adyn és a nyugatosokon nőttem fel, innen aztán nincs visszaút. Mindig sokat áldoztam az irodalomra, ha éheznék is, megvennék bizonyos könyveket. Most sem a veszteség érdekel, hanem például az, hogy milyen nagyszerű barátságok születtek a könyvvásáron. A velünk szemben lévő stand David Ben Reuvené, egy fantasztikus, idős, vallásos úré volt, aki szintén széllel szemben vívja a harcát. Minden nap imádkozott értünk. Kiadót, alapítványt működtet, zsidó témákkal, tehetségkutatással foglalkozik, és nyilván ő sem az anyagi haszon reményében csinálja, mert az nincs, hanem azért, mert irodalom nélkül nem lenne jövőnk. Izrael a bevándorlók országa, de nem olvasztótégely; a sokféle nációnak nagyon is releváns és fontos a saját nyelve, a saját kultúrája. Csakhogy amíg egy orosznak, románnak nem kérdés, hogy olvasson-e könyveket, a gyerekének – amellett, hogy az iskolában megtanul anyanyelvi szinten héberül – megtanítsa-e az anyanyelvét, és a kezébe adjon-e egy azon írott könyvet, addig a magyaroknál ez nem ilyen egyértelmű. Azt hiszem, a magyar irodalmat olvasó izraeliek száma néhány éven belül eléri a nullát.


  • Fenyves Gabi

    A második világháború előtt született antiszemita szövegtöredékeknek nem kéne helyt hagyni a komment részben.

  • DrNemoda

    A Magyarországon magyar irodalmat olvasók száma is kétséges. De azért, a jóisten tegye a kopaszok közé azt a magyar kulturális minisztert, amelyik alatt hivatalos vélemény lehet a magyar képviselet elutasítása Jeruzsálemben! Hát hol nevelkedett az az ember ? Hogyan nőtt fel ? Gyomok között, vadon ? Mit összevissza bohóckodtak azzal a Sámánházzal, Velencében, itthon, Karcagon. Szőcs egy életrevalót keresett ezen az egy marhaságon – valakik nagy egyetértése mellett. És akkor nem tudnak egy könyvkiállításon résztvenni ? Egy kulturális képviseletet fenntartani (könyvtár, mozi, színházterem, nem olyan nagy dolog) ! No, de hát ezért nem szeretjük ezt a rezsimet !