+ művészet & politika

Megrázó előadás a fiatalon elhunyt Rózsa Milán sorsán át az aktivistákról

Tisztességes dolog-e elvárni egy 26 éves fiútól vagy egy 83 éves valahai halálraítélttől, hogy helyettünk vívják meg harcainkat? Hagyhatja-e tudatos állampolgár, hogy alapvető jogaiért egy maroknyi halálra hajszolt aktivista küzdjön nap mint nap? Efféle kérdésekre keresi a választ a PanoDráma legújabb produkciója. A csodát magunktól kell várni szeptember 5-dikén kerül színre a Trafóban, ahol másnap is látható. Az alkotók ezúttal is az úgynevezett verbatim színház módszerével dolgoztak. Kiindulópontjuk Rózsa Milán politikai és melegjogi aktivista. Több éven át vívta harcait, de végül 2014-ben, 26 éves korában öngyilkos lett. Lengyel Anna kreatív producerrel és Garai Judit dramaturggal beszélgettünk.

Tisztességes dolog-e elvárni egy 26 éves fiútól vagy egy 83 éves valahai halálraítélttől, hogy helyettünk vívják meg harcainkat? Hagyhatja-e tudatos állampolgár, hogy alapvető jogaiért egy maroknyi halálra hajszolt aktivista küzdjön nap mint nap? Efféle kérdésekre keresi a választ a PanoDráma legújabb produkciója. A csodát magunktól kell várni szeptember 5-dikén kerül színre a Trafóban, ahol másnap is látható. Az alkotók ezúttal is az úgynevezett verbatim színház módszerével dolgoztak. Kiindulópontjuk Rózsa Milán politikai és melegjogi aktivista. Több éven át vívta harcait, de végül 2014-ben, 26 éves korában öngyilkos lett. A darab nem csak róla szól, de sorsa adta az apropót az aktivizmus problémáinak végiggondolására. Lengyel Anna kreatív producerrel és Garai Judit dramaturggal beszélgettünk.

Lengyel Anna: A rendszerváltás előtt a magyar színház arról volt híres, hogy rendszeresen olyan dolgokról beszélt, amiről máshogy nyíltan nem lehetett. A nézők tudtak a sorok között olvasni és hálásak voltak az összekacsintásért, mellyel a színpadon szereplők megajándékozták őket. A berlini fal leomlása után ránk köszöntött a szabadság. Néhány megittasult, lázas, kreatív év után viszont mintha kicsit megtorpantunk volna, s a kilencvenes évek végére érzésem szerint sokszor inkább zavart okozott a korlátok hiánya, bár egyúttal ezek az évek hozták el a független színház egyik legizgalmasabb korszakát, ekkoriban vált jelentős rendezővé Schilling Árpád és Pintér Béla is. A kétezres évekre olyan súlyú szociális problémák jelentkeztek Magyaroszágon, hogy nem volt nehéz témát találnia a társadalomkritikus színháznak. Különösen kézen fekvő volt a világháború óta ismeretlen intenzitású és főleg nyíltságú rasszizmus, s az ehhez kapcsolódó retorika a 30-as évekből. Képtelen voltam megérteni, hogy mindez hogy nem témája a legjobb színházaknak, egy-két kivételtől eltekintve. 2008-2009-ben megtörténtek a romagyilkosságok.

Lengyel Anna

Egy négy főből álló neonáci csapat teljesen véletlenszerűen választotta ki a házakat, melyekre Molotov-koktélt dobtak, majd ahogy a család a lángoló házból menekülni próbált, tagjait lesből lelőtték. Ekkortájt a magyar színházak lelkesen, magas színvonalon játszottak Csehovot, Skakespeare-t vagy Feydeau-t, de a jelenkor legégetőbb problémáiról sokszor mintha tudomást sem vettek volna. Én pedig újra és újra azt olvastam a reggeli újságban, hogy még egy cigány családot megtámadtak a gyilkosok. Mikor aztán kilenc támadás után végre letartóztatták őket, tudtam, hogy ezzel a történettel én a színpadon kezdeni akarok valamit, s kezdettől kínálkozott a hazánkban még jelen nem lévő verbatimszínházi forma. Ennek nagy klasszikusa Peter Weiss darabja, A vizsgálat, amely a frankfurti Auschwitz-perről szól, s amely meghatározó szerepet játszott a híres német múltfeldolgozásban, a szembenézésben. Ebből a drámából egyébként 2013-ban az Alföldi-féle Nemzetiben csináltunk is egy felolvasószínházat a magyar Holokauszt emléknapján parádés szereposztással. 2010-ben, amikor a Szóról szóra c. előadásunkra készülni kezdtünk, elsősorban a Moisés Kaufman és a Tectonic Theatre jegyezte A Laramie-projekt volt a sorvezetőm a verbatim műfaj meghonosításában. 1998-ban az amerikai kisvárosban, Laramie-ben egy 21 éves meleg egyetemista fiút, Matthew Shepardot meggyilkolt két kortársa. Nem történt semmilyen provokáció, egyszerűen részegek voltak, Matthew-t magukkal csalták, majd kikötözték egy kerítéshez és félig agyonverték, majd magára hagyták. Másnap reggel egy biciklis találta meg a félholt fiút, s bár kórházba vitték, akkor már kómában volt és pár nap múlva meghalt. A gyilkosság után a szülei létrehoztak egy alapítványt, melynek keretében komoly kampányt indítottak a homofóbia ellen. Judy és Dennis Shepard máig is nagy hatással vannak az amerikai közgondolkodásra ebben a témában. A Tectonic Theatre csapata viszont elkezdett Laramie-ben interjúzni az esetről, s másfél év kutatómunkájából létrehoztak egy verbatim drámát, a Laramie-projektet. Ez máig is a második legtöbbet játszott amerikai színdarab Amerikában A mi kis városunk után. Óriási szerepe volt a felvilágosításban, ahogy abban is, hogy 2009-ben Barack Obama végül fölvette a homofóbiát a gyűlölet-bűncselekmények közé. Ezúttal végre megint úgy tűnt, hogy a színházzal kicsit meg lehet változtatni a világot.

Mi a különlegessége ennek a színházi formának?

Garai Judit: Ennek a dokumentumszínházi alfajnak az úgynevezett verbatim módszer az alapja. Ez azt jelenti, hogy a darab kizárólag szó szerinti anyagok felhasználásával készül. Ennek tetemes részét az általunk készített, akár száz órányi interjú adja, de szerepelnek cikkek, blogbejegyzések, tanulmányok, statisztikák, tárgyalási jegyzőkönyvek is a példányban. Egy-egy ilyen előadás próbafolyamatát több hónapos kutatómunka előzi meg. Jelen esetben többek között aktivistákkal, szakértőkkel, Rózsa Milán barátaival, volt kollégáival, az édesanyjával interjúztunk. De az előadás nem csak Milánról szól, a fókuszban az aktivizmus mai, itthoni helyzete áll, az, hogy egy maroknyi ember mennyi mindent képes, tud megtenni értünk, a tömegért.

Garai Judit

A.: Milán hihetetlenül kedves, mosolygós, pozitív kisugárzású ember volt. Ez a derűje akkor is megmaradt, amikor épp a legundokabb atrocitásokat kellett elszenvednie nemi identitása miatt. Ha végignézi az ember a vele készült tévés interjúkat, vagy akár a bírósági felvételeket, ahol vádlottként beszél, nehezen tudja kivonni magát egyéniségének hatása alól. Mindig nagyon fölkészült volt, pontosan ismerte a jogait és nagyszerűen és okosan beszélt, kiváló szónok volt. És mindenkivel beszélni akart. Például a fidelitaszosokkal is leült, mert őszintén kíváncsi volt a véleményükre. Nem véletlen, hogy nekrológjukban ők is fejet hajtottak Milán előtt, noha “nem értettek egyet semmiben”.

Aki próbált már élő vagy élt emberekről irodalmi alkotást faragni, az tudja, hogy az alkotásnak más a logikája, fölépítése, mint a valóságnak. Van, ami a valóságból beleillik, és van, ami nem. És akkor változtatni kell.

J.: Ez a mi módszerünkbe nem fér bele! Ez még a dokumentum-műfajon belül is nagyon komoly szabályokhoz kötött alműfaj. Az elkészített interjúkba vagy a fölhasznált szövegekbe semmit nem írhatsz bele, nem változtathatsz rajtuk, csak húzhatsz, hiszen egy-egy interjú legépelve akár 3o-4o oldal is lehet. Persze húzni, szerkeszteni is lehet manipulatívan, de, természetesen ez is tilos. A szövegnek alapvetően tükröznie kell az interjúalany szándékát. Ezt szolgálja az is, hogy az elkészült változatokat vissza is küldjük jóváhagyásra az interjúalanyainknak.

A: Van a verbatim színháznak egy másik válfaja is, ezt műveli a svájci-német Rimini Protokoll. Ők is dokumentumszínházat csinálnak, hasonlóan dolgoznak föl történeteket, de az eredeti szereplőkkel mutatják be őket. Sok előadásukat láttam, nagy hatással volt rám a munkájuk, több előadásunkba bevontunk civileket is, de a drámai szöveget én alapvetően jobban szeretem, profi színészekkel megteremteni.

A PanoDráma első előadása, a Szóról Szóra a roma-gyilkosságokat dolgozta föl

A.: A Trafóban már régebben is dolgoztam, ezért nekik ajánlottam föl az ötletet, és elfogadták azt. Lementünk azokba a falukba, ahol a gyilkosságok történtek és elbeszélgettünk az emberekkel, ezekből állítottuk össze a szöveget. Több nemzetközi fesztiválra is elvittük azt az előadást és Magyarországon is sok helyre eljutottunk vele. Persze a gyilkosságsorozat, a kegyetlen támadások eleve adtak bizonyos érdekességet a témának. De szinte ettől függetlenül az interjúk olyan hihetetlen nyomorról számoltak be, ami a Trafó nézőinek is megrázó élmény volt. Azóta készült előadásunk a közoktatásról, és a sajóbábonyi esetről, ahol egy autót vertek szét a romák. Mindegyiket ugyanezzel a módszerrel csináltuk meg, valódi szövegeket helyeztünk egymás mellé.

És hogy lesz ebből színpadi hatás?

J.: Amikor az első ilyen előadásunkat készítettük, a Szóról szórát, Parti Nagy Lajos azt mondta, az a csodálatos ebben a műfajban, hogy azonnal tud reagálni eseményekre, leveszi az író válláról a terhet. Ráadásul nagyon erős szövegekkel dolgozunk, az élőbeszéd hihetetlenül izgalmas tud lenni.

A.: Először fordul elő, hogy „kiadjuk a kezünkből” a rendezést. Noha Pass Andrea dolgozott már velünk, de akkor saját drámáját rendezte, ahogy egyébként máig mindig. Vagyis neki is újdonságot és izgalmas feladatot jelent most először mások szövegével dolgozni, még akkor is, ha végül a dráma szerkesztéséből ő is kivette a részét. A színészeink közül Urbanovits Kriszta és Ördög Tamás minden PanoDrámás előadásban benne voltak, Bezerédi Zoltánnal is sokszor dolgoztunk már, Botos Évával egyszer, még nem verbatim darabban, Ivanics Tamás és a még egyetemista Ballér Bianka most lesznek velünk először.

Rózsa Milán

 

Ez egy speciális műfaj. Mi a feladata a rendezőnek?

J.: Ezeknek a sokszor önmagukban is nagyon erős szövegeknek olyan közeget, színpadi formát kell találni, amelyben a szöveg életre tud kelni, meg tud szólalni, érvényesülni tud. Sokszor riasztó lehet a próbák alatt, hogy “beszélő fejeket” látunk, de vannak olyan plasztikus szövegek például, amelyeknek „csak” el kell hangozniuk, persze emögött hihetetlen nagy színészi, rendezői és dramaturgi munka áll. Az is lényeges, hogy a színésznek nem az interjúalanyt kell egy az egyben leutánoznia. Sokszor szándékosan távolítjuk is tőle. Most például a két legidősebb interjúalanyunk szövegeit a színészek két legfiatalabb tagjai mondja el.

Mi a célja ennek a típusú színháznak? El akar érni valami eredményt?

J.: Dramaturgként nekem ez a legizgalmasabb műfaj, amiben dolgozom.
Ez a színház iszonyatosan jó arra, hogy reagáljon a legégetőbb társadalmi problémákra. Fő feladata, hogy kérdéseket vessen föl, fölmutasson problémákat, gondolkodásra késztessen. De egyébként is, a színház feladatának ennek kell lennie, szerintem.

A.: Milán esetének van egy másik tanulsága is. Sokan gondoljuk úgy, hogy ebben az országban sok mindennek meg kellene változnia. Ám alig pár olyan ember, alig néhány olyan aktivista akad, aki ezt fölvállalja, aki az élre áll, sokszor nemcsak az állását, a pályázati támogatást, az adóhivatal vagy a hatóságok rendszeres vegzálását, hanem akár börtönt is kockáztatva. Mi meg elmegyünk az általuk szervezett megmozdulásokra vagy lájkoljuk őket a facebookon és azt hisszük, hogy ez elég. Milán esete – és talán a mi mostani előadásunk – arra hívja föl a figyelmet, hogy ezek az emberek, akik nem hősnek és főleg nem mártírnak jelentkeztek, csak egyszerűen nem bírják már a tétlenséget, ezért mozdulnak ki a karosszékből. Nekünk viszont kötelességünk észrevenni, hogy ők milyen iszonyatosan nagy terhet cipelnek a vállukon, és adott esetben milyen sérülékenyek. Nyilvánvaló, hogy másképp kell elosztanunk a terheket, hogy sokkal több embernek kell vállalnia csak egy kicsit többet, és akkor senki nem roskad össze. Mindenki gondolja végig, hogy ő mit tehet a gyűlölet ellen.

Romagyilkosságok, LMBT, a közoktatás visszásságai. Nekem az a tapasztalatom, hogy ezeket a dilemmákat a társadalom nagy része eltolja magától, nem akar szembesülni velük. A ti előadásaitokat nem azok nézik meg elsősorban, akik ezekre amúgy is fogékonyak?

G.J.: Ez örök kérdés. Törekszünk a szélesebb nyilvánosságra.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. aa szerint:

    na nehogymár piedesztára emeljük a devianciát

  2. Márton szerint:

    nehogy már vállveregetést várj egy ilyen kommentért 🙂

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top