+ Interjú

Előre tudom, hogy vigyorogva fogjuk végigjátszani a koncertet – KFT-interjú

A zenekar zenekarként mindig távol tartotta magát a politikától. Ez pedig azt jelenti, hogy létezik politikán messze túllevő szempont, és ez pedig a harmónia szempontja. Tessék rámnézni: nekem is van jobb- meg balkezem is, de lám, egyben vagyok. A két kezem nem egymás ellen harcol, hanem az egyik a másikat segíti.

Tíz év után újra a Müpában játszik a KFT zenekar. Ezúttal Magyarországon élő külföldi zenészek lesznek az együttes vendégei, ennek apropóján beszélgettünk a KFT tagjaival, Laár András gitáros-énekessel és Márton András dobossal.

A koncert a KFT – Globe nevet kapta. Hogyan került a zenekar neve mellé a ’globe’ szó?

Márton András: Ezt a nevet a Müpa választotta és mi rábólintottunk, de nem önkényes volt ez a névadás: Magyarországon élő külföldi származású zenészek lesznek a vendégeink, akik hozzátesznek a KFT zenei világához. Ez az egyszerű koncepció adta a Müpának az ötletet ehhez az elnevezéshez, nekünk pedig tetszett.

Laár András: Az is fontos szempont volt ennél a névnél, hogy mindannyian földlakók vagyunk. Itt a Föld globalitásán van a hangsúly, és a KFT zenei értelemben vett globális szemléletéről szól. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a globalizációnak ez egy másik értelmezése. Mondhatni, ez az eredeti értelmezése, azaz nem gazdasági, hanem szellemi értelemben gondolkodunk erről. Szellemi egységre törekszünk, és semmiképp nem akarunk a mainstreammel menni a globalizáció szempontjából.

Márton András: Olyan komoly képet vágsz, hogy egyetértek! Az olvasók kedvéért megjegyezném, hogy Náti (Laár András) nagyon összeráncolja most a szemöldökét

Kik lesznek ők?

Márton András: A koncerten három vendégünk lesz. Közülük eggyel már játszottunk, Sofiával (Sofia Labropoulou, kanunjátékos), aki fantasztikus zenész és pár éve itt él Magyarországon. Virtuóz, muzikális, szimpatikus. Saïd Tichiti is a vendégünk lesz, akivel még nem zenéltünk korábban, őt a Chalaban zenekarból ismerheti a közönség. A harmadik vendégünk Zhang Yu (Carolyn) lesz, vele már Dráni (Bornai Tibor, a KFT énekes-billentyűse) játszott korábban, de zenekarilag még nem zenéltünk együtt.

Mik voltak a kiválasztás szempontjai, miért őket kértétek fel erre a koncertre?

Márton Andrsá: Praktikus szempont volt az, hogy többnyire olyanokkal játsszunk együtt, akikkel korábban még nem. Másik szempont volt, hogy sokszínű zenei világ alakulhasson ki a koncerten, földrajzilag egymástól távol levő területek zenéiben gondolkodtunk.

Laár András: Azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy amikor kialakul egy konszenzus a különböző pólusok között, az jót tesz a világnak. Hiszen amikor állandóan feszültségek vannak, egymás ellen működő energiák folyamatosan harcolnak egymással, az rettenetes nyugtalanságot ad a világnak, amiben élnünk kell. Én hiszek a mágiában. Szerintem a mágia nagyon egyszerű dolog: nem varázspálcával varázslás mágiájára gondolok, hanem arra, hogy minden, amit a tudatban megtesz az ember, annak voltaképpen mágikus hatása van. És ha mi kulturálisan teszünk ilyen lépéseket, és ez az egység, ami ebben megjelenik, az boldog és örömteli egység lesz, akkor azáltal használunk a világnak. Ez vezetheti a világot a harmónia felé, mert különben széthúzás lesz; a művészeknek pedig igenis feladatuk az ellenpontok között megnyugvási pontot találni a művészeten keresztül.

Márton András: Nem tudok mit hozzátenni, szép, kerek gondolat volt. A magam részéről egyetértek vele.

Lantos István fotója

Laár András: Még egy lényeges dolog ehhez: a zenekar zenekarként mindig távol tartotta magát a politikától. Ez pedig azt jelenti, hogy létezik a politikán messze túllevő szempont, és ez pedig a harmónia szempontja. Tessék rámnézni: nekem is van jobb- meg balkezem is, de lám, egyben vagyok. A két kezem nem egymás ellen harcol, hanem az egyik a másikat segíti. Ezt az elvet a zenekar is szeretné mindenképpen gyakorolni, hiszen mi egymás között sem ütközünk, még akkor sem, ha beszélgetünk erről-arról, és kiderül, hogy nem ugyanazt gondoljuk. Na de mégis ott van a zenekar, és mégiscsak örömmel együtt tudunk játszani. Ha a mi négyünk gondolatai konszenzusra tudnak jutni, akkor mennyivel erősebb az, hogy kinyitjuk a művészeti ernyőt és egy még tágabb körből teremtünk egységet.

Márton András: Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a zenekar tagjai közömbösek lennének a világban zajló folyamatok iránt. Nagyon is markáns véleménye van mindenkinek, de az egy más dolog.

Laár András: Igen. Ezt a magam nevében mondom, de én a politikát, mint megközelítési módszert kihagyom ebből az egészből. Olyat nem szoktunk például ütköztetni, hogy ki melyik oldalon áll, mert egyébként olyan nincs is. Azt kénytelen tekintetbe venni az ember, hogy mi folyik körülötte, mert ezek a dolgok hatnak rá.

Milyennek érzitek most a zenekart?

Laár András: Megdöbbentő, de most a legjobb a zenekar. Régen is jók voltunk, de nem ennyire. Ami elveszett a réven, nevezetesen az, hogy a korunk meggyarapodott, a fiatalságunk pedig megkopott, az visszajött a vámon: sokkal jobbak a tempók, jobban játszunk együtt, dögösebb lett az egész.

Márton András: Régen persze volt egy állati nagy erénye a zenekarnak, ami mára sajnos kiveszett: mégpedig az, hogy új volt.

Laár András: Emlékszem a régi koncertekre: mindig volt valami bizonytalanság, ami miatt össze kellett nézni, vagy koncert után beszéltük, hogy ott annál a résznél nem kellett volna ennyire rohanni, gyakran voltak ilyen utólagos fanyalgások. A zenekar fiatal volt és a lendület mellett működött az ügyetlenség is. De most! Kiáll a zenekar és olyan dögös, hogy csak beleülök abba a jó kis ritmuskehelybe, és nagyon jó vele ringatózni.

Márton András: Ennek a ritmuskehelynek Lengyelfi Miki (a KFT basszusgitárosa, bőgőse) is fontos eleme. Szép szó amúgy ez a ritmuskehely, bár megjegyzem, van vele egy apró baj, mégpedig ez a sok ’e’ betű. Nem vagyok ’e’ betű párti. Lehetne inkább ritmuskohaly, vagy ritmuskaholy.

Laár András: Marcit (Márton András) nem kell ebből a szempontból olyan komolyan venni, azért ő is beszél e betűvel. Számtalan olyan szót mond, amiben van e betű, ugyanis rá van kényszerítve.

Márton András: A feleségem például Eszter. A születésnapom meg december hetedike. És a hetes a kedvenc számom.

Laár András: Ezért hívják Márton Andrásnak, hogy legyen valami kis kibúvó, abban a nincs ’e’ betű. Ez így kicsit javít az egyensúlyon. Szerintem ez nagyon jó cikk lesz, lényeges szempontokat tud majd meg az olvasó!

Tíz évvel ezelőtt már játszottatok a Müpában. Milyen élmények és tanulságok fűződnek ehhez a koncerthez?

Márton András: Szép és felemelő élmény volt. Teljesen más karakterű volt az akkori koncert, akkor Cakó Ferit kértük fel, hogy homok-animációkkal működjön közre a koncerten, illetve ifj. Kurtág György is velünk volt.

Laár András: Ami a tanulság, mert ezt is kérdezted, hogy akkora a színpad, hogy rendkívül nagy időt vesz el a ki-bejárkálás. Észnél kell lennünk, amikor a kellékeket lerakjuk, hogy ne vigyen el túl sok időt a vendégek befáradása.

Erre a koncertre is ígértetek ritkán előkerülő számokat a KFT munkásságából. Ilyenkor mi alapján választotok?

Laár András: Az a tapasztalatom, hogy a Marci meg én egyfajta típusú dolgokat kedvelünk a zenekar számaiból, míg a Dráni meg a Miki egy picit másféléket, de mindig megvan a konszenzus. Ez fontos: mindenkinek lehet véleménye meg ízlése, de ha valaki képes a saját ízlését úgy fenntartani, hogy közben helyt ad a másikénak is, az már valami. Meg persze az is szempont a kiválasztásnál, hogy eljátszható legyen az adott szám, mert amikor a lemezeket készítettük, nem minden esetben törekedtünk arra, hogy élőben is reprodukálhatóak legyenek bizonyos hangszerelési fogások. Itt most az a szempontunk, hogy flottul eljátszható számok legyenek, amikbe beépíthetőek a vendégeink is. Rendkívül színes műsor lesz. Előre tudom, hogy vigyorogva fogjuk a koncertet végigjátszani.

Van olyan parlagon heverő dal, ami hirtelen aktuálissá válik?

Márton András: Ilyen volt például az Ötvenévesen Honoluluban, aminek 2005-ben az volt az apropója, hogy tényleg ötvenévesek voltunk és kimentünk Honoluluba ünnepelni. Akkor elő is szedtük azt a számot, és utána játszottuk pár koncerten.

Laár András: Azt a dalt a honolului tengerparton az első estén eljátszottuk magunknak. Marci egyébként a zenekar háta mögött szervezte meg az utat zenekari pénzből: egyszer előállt azzal, hogy lecsipegetett a gázsikból, és összegyűlt annyi pénz, hogy elmehessünk Honoluluba. Micsoda egy gondolat az, hogy ezt ennek a 30 évesen írt dalnak az apropóján a Márton Andris az 50 éves fejével beváltotta! Ez csak rajta múlott. Képzeld el, hogy ez a dal elpukkant volna a világegyetemben, ha ez az utazás nincs. Akkor ennek a dalnak nincs vége, de akkor és ott vége lett. Életem egyik legnagyobb élménye volt az a tíz nap. Látod, létezik a zenekar életében olyan, ami szellemileg és emberileg is felemelő. Hasonló volt, amikor az A38-on eljátszottuk az első műsorunk anyagát, amit koncertfelvételek alapján tanultunk meg újra. Ezek nagy dolgok.

Márton András: A hely is lehet meghatározó. Nem az van, hogy bárhol fellépünk és mindenhol ugyanaz a műsor. Például amikor 2014-ben az Operaházban léptünk fel, akkor nyilván eljátszottuk az idevonatkozó dalt, de olyat is előszedtünk, amit soha nem játszottunk, például az Amit megeszel. Ez a szám nem igazán passzol a koncertjeink hangulatához, kell hozzá az a különleges színházi miliő. Most a Müpában is a címnek és a helynek megfeleltethető dalokat igyekszünk majd elővenni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top