A Müpa sokszor ünnepelt már születésnapokat. Legutóbb Kurtág Györgyöt köszönthettük képernyőink előtt egy élő koncertközvetítés és gyönyörű archív videók elegyével. De volt már müpás születésnapja Eötvös Péternek is, ahol Mácsai Pál olvasta fel az egyik zenemű alapjául szolgáló Esterházy-szöveget. Záborszky Kálmán a hetvenedik születésnapján végigvezényelte a saját ünnepi hangversenyét, Varga Judit a Mr West némafilmhez írt zenéjének müpás bemutatójával ünnepelt, de említhetnénk a tavaly ötvenéves Oláh Kálmánt, a hetvenöt éves Antal Mátyást, vagy az idén hetvenéves Fischer Ivánt is. Most pedig az egész intézmény ünnepel: fennállásának tizenhatodik évfordulóját.
Nem tudom eldönteni, hogyan érzek: “jé, még csak tizenhat…?” vagy “micsoda, már tizenhat?!”. Az épületre úgy gondolok, mintha mindig is ott állt volna. A rengeteg kulturális esemény minden évadot olyan tartalmassá tesz, hogy soha nem értem, hogy férhet el ilyen rövid időbe ennyi minden. Ráadásul össze is folynak az évek, hiszen bizonyos események újra és újra sorra kerülnek. Minden évben van Wagner-napok, sőt, hogy témánál maradjunk: 2020-ban éppen június 18-án kezdődött, három legendás operaénekesnő közös születésnapján. Ciklikusan ismétlődik a Régizene Fesztivál is: a művészek nemcsak zenét hoznak nekünk, hanem különleges tudást is a múltból, a múltról.
Fontos közreműködője emellett a Müpa az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválnak és a CAFe Kortárs Művészeti Fesztiválnak is. Mindkettőnek olyan fantasztikus ősbemutatókat és előadásokat köszönhetünk, hogy felsorolni sem lehet. Csak néhány példa: Ólafur Arnalds, Balog József, a Dohnányi Zenekar Hollerung Gáborral, a RIAS Kammerchor James Wooddal, az Art of Virus sorozat, a Solus Amor újcirkuszi előadás, az Angyalok Amerikában opera, Georg Friedrich Haastól az In Vain. Rengeteg fiatal zeneszerző is bemutatkozhatott általuk, nem is beszélve a zeneműpályázatról.
A Müpa emellett teret ad a fiatal énekeseknek és hangszeres zenészeknek is a Rising Stars sorozattal: Európa minden tájáról érkeztek hozzánk tehetséges pályakezdők. A másik európai program pedig hidakat épít: ez hozta Magyarországra például Mercedes Peónt és a Bernarda Alba házát, vagy éppen a lett és litván indie lánycsapatokat.
Európán kívülről is fantasztikus produkciók érkeztek az elmúlt években. Személyes kedvenceimmé lettek Bombino, Danyel Waro, Djénéba és Fousco, Ryoko Aoki történetei. És persze rengeteg jazz is szólt, volt Jazz Showcase és Jazztavasz: jött Branford Marsalis, Jane Monheit, Bágyi Balázs, és hatalmasat ünnepelt a tavaly kerek születésnapos Magyar Jazz Szövetség is. Igaz, üres széksorok előtt, “csak” az autósmozi közönségének.
Immár több mint egy éve tart a járvány, és a Müpa ezalatt egészen elképesztő repertoárt vonultatott fel az alternatív megoldásokból, hogy ne maradjunk művészetek nélkül. Mostanában ingyenes élő közvetítéseket nézhetünk otthonról. Az őszi-kora téli káoszban volt újratervezés utolsó pillanatban, de régi műfajt is sikerült a kényszerhelyzetben újrafelfedezni. Nyáron autósmoziba mehettünk. Tavaly tavasszal pedig, amikor az egész helyzet teljesen új volt, és a művészek, intézmények azt sem tudták, hova kapjanak, a Müpa megnyitotta az archívumát a nagyközönség számára. Élő műsorok híján pedig régi felvételeket vetített le, amelyeket jogilag nem tarthattak fenn a csatornákon, így tényleg olyanok voltak, mintha megismételhetetlen koncertélmények lennének.
Egy éve ilyenkor a Müpa kénytelen volt újdonságok alkotása helyett a régi időkre emlékezni. Most pedig én emlékeztem vissza a sok csodára, amelyet immár tizenhat éve kapunk ettől a különleges kulturális intézménytől. Sweet Sixteen, Müpa! Boldog születésnapot!
