+ Interjú

Balog József: Akárhányszor előadom a művet, teljes egészében mindig katarzist érzek

A huszadik század elején a zene területét is elérte az avantgárd újító mozgalma. Kísérletező kedv, felforgatás, az új iránti szenvedélyes vágy mind-mind megmutatkoznak az akkoriban új stílusnak számító zenei korszak műveiben. Balog József Liszt Ferenc-díjas zongoraművész a 29. CAFe Budapest Fesztiválon megrendezendő 100 év Avantgárd című koncertjén arra vállalkozik, hogy magyar és külföldi szerzők művei segítségével kalauzolja végig hallgatóságát ezen a rendkívül izgalmas perióduson.

Zenészként hogyan viszonyul ehhez a különleges, szabályokat felrúgó, felforgatónak is nevezhető zenei műfajhoz?

A zenét tekintve szinte „mindenevő” vagyok, minél több irányzatban és korszakban van otthon egy előadó, annál hitelesebben tud tolmácsolni egy-egy zeneművet, hiszen ezek a mesterművek akár évszázadokon átívelő kölcsönhatásban állnak. Minden nagy szerző az idők folyamán örökölt és megújított, pl. Beethoven volt az egyik legnagyobb újító a klasszikus zene történetében, ma már mégis „Bécsi Klasszikus”-ként tartjuk számon. A XX. században rengeteg zenei irányzat fejlődött ki a korábbi iskolákból. A világban történt hatalmas változások, az élet felgyorsulása, a népek zenéjének gyűjtése, a jazz hatása, a műfajok keveredése, az addigi szabályok szándékos „átszakítása” mind-mind óriási hatással volt a XX. századi „komolyzenére”. Számomra rendkívül izgalmas ezeket a zenei dialektusokat megfejteni és hitelesen tolmácsolni.

Fel tudná idézni, mikor találkozott először avantgárd stílusú művel, és milyen élményt jelentett ez a találkozás?

Ha belegondolok, már gyerekként találkoztam Bartók Mikrokozmoszának darabjaival, természetesen akkor mind a ritmika, mind a hangkészletek idegenek és nehezen megtanulhatóak voltak számomra.

Mi köti össze a koncert programján szereplő műveket, mi alapján történt a kiválasztásuk?

Az idők folyamán rengeteg darabot tanultam meg a versenyekre való felkészülések és a koncertfelkérések kapcsán. Egy idő után elkezdtek bennem kirajzolódni azok a vonalak és összefüggések, amelyek ezeket a darabokat összekötik. A koncert különböző blokkjai is ezekre a fő irányzatokra mutatnak rá. Az Új Bécsi Iskola és az impresszionizmus hangvétele, a népzene és jazz hatása, a zongora ütőhangszerként való kezelése, a preparált zongora, a szerializmus, és a teljes szabad avantgárd, szinte improvizatív zene, majdnem mind megszólalnak ezen az esten.

Az est műsorán magyar és nemzetközi szerzők is szerepelnek. Van-e különbség az avantgárd műfaja szempontjából a hazai és a nemzetközi vonal között?

Semmilyen különbséget nem érzek. Természetesen vannak nagyobb iskolák és irányzatok, amelyek dominálnak, de szándékosan nemzetközi programot állítottam össze pontosan azért, hogy érezzék az emberek a kölcsönhatást. Elképesztő ívek vannak egy ilyen programban és megdöbbentő, hogy egy-egy irányzat szinte ugyanolyan hatásokat vált ki a szerzőkből, akár több ezer kilométer, akár 50 év távlatából.

Vajda Gergely Kíséret dal nélkül című darabjának ősbemutatója is egyben ez a koncert. Mire számíthat a közönség ennek kapcsán?

Gergő számomra írta ezt a darabot, ami nagy megtiszteltetés. Alapvetően impresszionista hangvételű mű, nagyon izgalmas felrakással, dodekafón hangkészletekkel. Rendkívül nehéz leolvasni és megtanulni, de annál inkább felemelőbb játszani. Hangulat-zene, a zongora klaviatúráját teljesen bejáró szárnyalásnak érzem, mint egy dal nélkül maradt kíséret, amely a béklyótól szabadulva önálló életre kel, majd a dal hiányában mégis meghal.

A koncert ajánlója szerint Vidovszky László Schroeder halála című darab extrém technikai kihívást jelent. Miben érhető ez tetten?

Általában egy zenemű akármilyen modern hangvételű is, frázisokból és szünetekből áll. Ebben a műben megállás nélkül kell skálázni 30 percen keresztül. A lényegi történés tulajdonképpen a preparációban történik. Az „egészséges” zongora 30 perc múlva teljesen elhalkul és meghal, miközben különböző hangzás-stációkon keresztül jutunk el a végeredményhez. Ez a szünet nélküli, rendkívül magas-hőfokú koncentráció nagyon megterhelő az előadó számára. Akárhányszor előadom a művet, teljes egészében mindig katarzist érzek, és nemcsak én, hanem a közönség is… Véleményem szerint Vidovszky László műve az egyik legnagyobb hatású remekmű a XX. században.

A zongora, mint hangszer szerepe átesett-e valami fajta módosuláson, változáson az avantgárd időszakában, és ha igen, visszatükrözik-e majd ezt azok a darabok, amelyek elhangzanak?

Azt kell, hogy mondjam, hogy a szerepe sokféleképpen alakult, de a hangszer felépülése sajnos semmilyen módosításon nem esett át. Míg a 19. században nagyon sokat változott ez a hangszer, a mai zongorát már szinte 140-150 éve használjuk. Talán a preparált zongora-irányzat is ezért alakult ki. Számomra rendkívül izgalmas lenne egy olyan hangkészletű hangszer, ami megbontja a 12 fokúságot. Talán ez lenne az iránya az avantgárd tovább fejlődésének. Voltak ilyen irányú törekvések, de többségük megrekedtek vagy nem a „klasszikus”modern zenében nyertek teret.

Milyen tapasztalatai vannak, a hazai közönség mennyire nyitott az olyan, újítóbb zenei műfajok iránt, mint az avantgárd?

Nagyon fontos a megértés, vagy a megérzés. A közönségnek szüksége van plusz információkra és magyarázatokra, a hiteles hallgatáshoz pedig leginkább hiteles tolmácsolásra. Egy meggyőző erejű és hiteles előadás tud leginkább hozzásegíteni a koncert megértéséhez és élvezéséhez.

Mire számíthat a közönség, ha jegyet vált erre rendkívül érdekesnek ígérkező koncertre?

Időutazásra, kölcsönhatásokra, felfedezésre, mélységre, virtuozitásra, katarzisra…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top