+ Interjú

A szeretetről mesél a Recirquel, de mi lesz a jegesmedvékkel? – Vági Bencével beszélgettünk

A tagok teljes izolációban próbáltak, báb-jegesmedvéjük pedig majdnem a határzár áldozata lett. Vági Bence mesél a Solus Amor című előadásról.

A Solus Amor (‘csak a szeretet’) című előadás a Recirquel több éve útjára indított trilógiájának záródarabja, amely először kerül színre a Müpában, négy alkalommal, október 15-e és 18-a között a 29 CAFe Budapest rendezvényeként. A Non Solus születésekor még senki sem sejtette, hogy hárman lesznek, a My Land című második rész pedig hivatalosan is új műfajt teremtett. A most érkező, önállóan is élvezhető harmadik darabról kérdeztem Vági Bencét, a társulat alapítóját és művészeti vezetőjét.

Vági Bence. Fotó: Hirling Bálint

Hogyan épül fel ez a trilógia?

A társulatunk új irányvonalának első képviselője volt a Non Solus című előadás. Ez egy kétszemélyes darab, melyben test és lélek viszonyát vittük színpadra: megjelent benne a születés, ahogyan a lélek a testbe költözik, aztán az, hogyan él együtt vele, és végül az, hogy a halál pillanatában hogyan távozik a lélek az univerzumba. Akkor még nem sejtettük, hogy további két rész is születik majd. A második, a My Land már az ember és a Föld közötti viszonyt dolgozta fel: hogyan kapcsolódunk az anyaföldhöz, szülőföldhöz, hogyan vagyunk jelen egymásban.

A Solus Amor tágabb értelemben azt vizsgálja, hogy mennyire fontos az ember számára a bolygónkon jelen lévő szeretet; vajon hogyan tekintünk erre a központi energiára, amit sokszor közhelyként kezelünk, mégis talán a legfontosabb eleme az emberi életnek? Végül is ez kapcsolja össze a trilógiát, az emberi lét egy újabb dimenzióját tárjuk fel. A darabok önállóan is értelmezhetők, de ha valaki mindegyiket ismeri, akkor megláthatja bennük az ívet, azokat a plusz mélységeket, amelyek a társulat újabb és újabb darabjait látva kerülnek felszínre. Nagyon fontos emellett, hogy nemcsak a témák, hanem a társulatunk által kidolgozott műfaj, a cirque danse is összeköti a három darabot.

Hogyan született ez az új műfaj?

A My Land című produkciónk Edinburgh-ban járt a Fringe fesztiválon, ahol kritikusok sora ír az előadásokról és csillagokkal is értékelik őket. Az összesítésnél kiderült, hogy a mi darabunk kapta a legtöbb csillagot, és ezáltal a teljes nemzetközi Edinburgh-i fesztiválon bemutatkozó 4200 produkció közül az első lett. Minden kritikus azt emelte ki, hogy mintha új műfajt látna: volt, aki cirkuszbalettnak, más cirkuszi táncnak, megint más cirkusz-táncszínháznak nevezte. Így kapta végül ez az új előadóművészeti forma a cirque danse nevet.

Hol van benne a cirkusz és hol a tánc? Hogyan keverednek ezek?

A társulatunk alapítása óta az volt az egyik fő motívum, és egyben az artisták válogatásának egyik szempontja is, hogy tudjanak táncosként mozogni. A felvételük után táncos képzést kaptak, a társulat táncos tagjait pedig mindeközben artistának képeztük. Ebből a cross-trainingnek nevezett folyamatból jött létre a műfaj.

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

A cirkusz alapvetően a káprázatról, az ámulatba ejtésről szól, míg a tánc inkább önkifejezés: tulajdonképpen egy önálló nyelv, mozgásnyelv. A két műfaj kölcsönhatása nagyon jót tesz egymásnak, mert az akrobatika a táncot kiemeli, még több figyelmet irányít rá, a tánc beépítése az artistamozdulatokba pedig még több történetmesélésre ad lehetőséget. Szerencsés ez a találkozás, nem csoda, hogy világszerte kedvelik ezt a műfajt és várják az előadásainkat.

Akkor ezek a darabok tényleg történetet mesélnek, amelynek van eleje, közepe, vége?

Egyik műfaj fő célja sem a lineáris történetmesélés, sokkal költőibbek – ez inkább olyan, mint egy vers. Mindenki másképp értelmezi, más lenyomatot hagy, habár amikor kritikák születnek, azt látjuk, hogy általában mindenki ráérez, mit akar közölni a társulat. Azok az általános témák, hatalmas képek, amelyeket felvázolunk, megfestünk, mind különböző lenyomatok. A befogadás folyamata is hasonlít ahhoz, amikor valaki egy festményt néz; van, aki “csak” gyönyörködik benne, másban viszont egészen tudattalan mélységeket is megmozgathat, mert ráismer a saját életére, valamilyen fontos tapasztalatára. Valójában ez a lényege a színháznak is: azonosulunk egy karakterrel, érezzük, amit ő is érez, és ez egy gyógyulási, akár terápiás folyamat kezdete is lehet. Az a jó színház, ahol úgy érzed, a lelked gyógyul és feltöltődik.

Ez nagyon szép…! Pontosan kik állnak az előadás mögött?

Van egy nagy csapatunk: én vagyok a rendező-koreográfus, levegőakrobatika-koreográfusom Illés Renátó, a rendezésben segít Zsíros Gábor és Schlecht Aliz. A zeneszerző Szirtes Edina Mókus, a díszlettervező Klimó Péter, a jelmeztervező Kasza Emese. A produkció vizuális elemei is mind azt segítik, hogy a mondandónkat minél szebben el tudjuk mesélni a közönségnek. Az artisták is nagyon aktívan bekapcsolódnak, fantasztikus akrobata-coachok dolgoznak velünk együtt, a fenti néhány név tényleg csak a jéghegy csúcsa. Ez egy óriási csapatmunka, amelynek a végeredményét a nézők előadásként láthatják.

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Hogyan befolyásolta a járvány a felkészülést?

Jó pár nehézséggel kellett szembenéznünk. Az artisták ebben az előadásban ugyan mind magyarok, de van például egy dél-afrikai közreműködőnk, Janni Younge. Egy fantasztikus bábtervező csapattal dolgoztunk most, ők tervezték például a Warhorse című westernprodukcióban látható, megtévesztésig valósnak kinéző báblovakat. Janni Younge ezúttal egy ősi jegesmedvét álmodott meg nekünk, akinek egyenesen Dél-Afrikából kellett eljönnie hozzánk, amit az utazási korlátozások közepette iszonyú nehéz volt megszervezni. Végül mégis megjött, ahogy a coach is, aki segített az artistáknak és a táncosoknak a medve mozgásának kidolgozásában.

Hogy kerül a darabba egy jegesmedve?

Az ember és az élővilág viszonyának fontos szerepe van ebben a szeretetről szóló darabban, hiszen az emberiség jelene és jövője múlik azon, hogy képesek vagyunk-e igaz szeretettel és odaadással fordulni más élőlényekhez. A jegesmedve nagyon erős szimbólum, hiszen a környezetpusztítást rettenetesen megsínyli ez a faj. Ilyen értelemben ez összeköti a Solus Amort a My Landdel.

Hogyan oldották meg az artisták az edzést a pandémia alatt?

Ez egy lényeges kérdés volt nekünk, ugyanis az artista nagyon hasonlít az élsportolóhoz abban, hogy kihagyhatatlan számára a mindennapi edzés. Nem hallhatsz olyat, hogy egy artista elment három hétre üdülni, és nem edzett közben semmit. A testi deformációkat, amelyek lehetővé teszik a különleges mozdulatokat a levegőben, például, hogy a csukló teljesen kicsavarodik, szinten kell tartani, mert ha ezek 2-3 hétig nem kerülnek az adott pozícióba, akkor a test mondhatni “visszanormálisodik”, elvész a különleges képesség és tudás. A karantén alatt az artisták otthon gyakoroltak, edzettek. A kijárási korlátozás megszűnésével fellélegzett az ország, számunkra viszont éppen ekkor kezdődött a mindenki másnál szigorúbb karantén. A művészek csak az otthonuk és a próbaterem között mozogtak, nem találkoztak a társulaton kívüli barátokkal, és olyan is volt, aki még a szüleitől is elköltözött. Csak egymással találkoztunk a próbákon, egyébként mindenki izoláltan élt továbbra is. Ez természetesen hatalmas önuralmat igényelt mindenkitől, de ezért a darabért abszolút megérte!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top