+ Zene

Indie pop tündérek és a litvánok legnépszerűbb zenei exportcikke

Valószínű kevesen tudnak itthon arra a kérdésre felelni, hogy a balti országokban melyek az igazán előremutató zenekarok. De ez most megváltozhat. Európai Hidak!

Valószínű kevesen tudnak itthon arra a kérdésre felelni, hogy a balti országokban melyek az igazán előremutató zenekarok. Szeptember 19-én a Müpában egyből két ilyen együttest is megismerhetünk. Az Európai Hidak fesztiválon ugyanis egymást váltja a színpadon az éteri indie-tündérzenét játszó lett lánycsapat, a Sus Dungo és a litván Golden Parazyth, akik többek között már Underworlddel és Nicolas Jaarral is koncerteztek.

Végy hat lányt, akik mindannyian énekelnek, emellett a zenei paletta szinte összes hangszerét meg tudják szólaltatni. Játszanak harmonikán, furulyán, fuvolán, dobokon, elektromos gitáron, különböző pengetős hangszereken, de még metallofonon is. Adj hozzá egy kis fiatalos lendületet, tehetséget, rengeteg mosolyt, improvizációs készséget és nőies bűbájt is. Címszavakban ezek a lett zenei tündérmese legfontosabb hozzávalói. A Sus Dungo különös, „mesebeli” jelenség a független zenei szintéren. 2007-ben duóként alakultak, egy évvel később volt az első fellépésük, majd 2010-ben hat fősre bővült a zenekar. 2012-ben megjelent első lemezüket, mellyel elnyerték a Lett Aranymikrofon legjobb debütáló albumának odaítélhető díját, eredetileg lett nyelven adták ki, de később angolul is megjelentették. Az indie pop tündérekként is emlegetett csapat ma már a nemzetközi színtéren is egyre ismertebb, kelta és ír népzenei ihletésű szerzeményeik friss lendületet hoztak az énekes-dalszerzői szcénába.

„Mi nemcsak egy zenekar vagyunk, a zene mellett az érzések is rendkívül fontosak számunkra. Kreatív csapatként indultunk, akkoriban még nemcsak zenét szereztünk, hanem a koncertek előtt és után verseket olvastunk fel, és más kreatív dolgokat is csináltunk. Ma már csak a zenére fókuszálunk. Egyébként nem tudatosan terveztük azt, hogy a zenekar csak nőkből álljon, a véletlen hozta így. De ma már kifejezetten a nőiségre és a női érzésekre koncentrálunk.”

– nyilatkozta korábban Diāna Sus, a zenekar egyik tagja. A lányok egyébként azt sem szeretik, ha zenéjüket műfaji kategóriák közé akarják szorítani. Ahogy ők mondják, minden egyesül a zenéjükben, ami a tagokra hatott, így a jazz, a rock, a funk és a népzene is meghatározó számukra. Ha pedig definiálniuk kell magukat, ők leginkább az „érzések zenéje” meghatározást szeretik használni.

A női érzékek és érzések zenéje után a litván Golden Parazyth lép színpadra. A csapat sokoldalúságát jól mutatják azok a zenekarok, akikkel már együtt turnéztak: játszottak többek között az angol szintipop duó Hurts, az elektronikus zenei formáció Underworld, az izlandi Gusgus, a kanadai R&B zenekar Rhye, Nicolas Jaar vagy épp a nemrég nálunk koncertező énekesnő, Lana del Rey előtt is. A ma már kvintettként működő Golden Parazyth egyszemélyes projektként indult. Első, Apartment of Steelt című lemezüket Litvániában már a klasszikusok között tartják nyilván. Az alapító Giadrus 2009-ben találkozott Aurimasszal, s innentől duóként működtek tovább.

„Mi nemcsak kollégák, hanem testvérei és szülei is vagyunk egymásnak”

– nyilatkozták akkoriban. Az első album sötétebb elektronikus hangzása az évek során sokat gazdagodott és finomodott: akusztikus gitárral, neofolkos elemekkel és három zenésszel bővült. Mindennek köszönhetően az alternatív-underground szcénán kívül is egyre népszerűbbek lettek, számaikat a rádiók is gyakrabban játsszák, s a kontinens szinte összes országában felléptek már. Ahogy írták róluk: egyszerre szólítják meg a hipsztereket, az egykor rave bulikon táncolók tömegét és az indie rajongóit is. Legújabb, Tavo Jūra című klipjük augusztus közepén debütált. Bízunk benne, hogy ezt a számot is eljátsszák szeptember 19-én a Müpában.

 

Az anyag az alábbi források felhasználásával készült:

http://www.rigasritmi.lv/en/the-festival/news/showcase-interview-the-music-of-feminine-senses–sus-dungo

http://www.goldenparazyth.com/

Indie pop tündérek és a litvánok legnépszerűbb zenei exportcikke
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top