
Székesfehérváron láthatók a Seuso-kincsek
Az idén visszavásárolt Seuso-kincs darabjait a Szent István Király Múzeumban állították ki.

Az idén visszavásárolt Seuso-kincs darabjait a Szent István Király Múzeumban állították ki.

Lázár János szerint a Seuso-kincs szimbóluma annak, hogy van helyünk Európában, és nem kell állandóan bizonyítanunk, hogy igenis, európaiak vagyunk.

Az Orbán hűséges szolgája című anyagban Stephan Ozsváth, az ARD német országos közszolgálati műsorszóró társaság délkelet-európai tudósítója fejti ki véleményét.

Feltéve, ha az önzés, a gyűlölet, a bosszú szelleme veszi át az uralmat az emberek fölött mondta Erdő Péter bíboros

A Kukorelly-Csender párost Tóth Krisztina és Tereskova párbaja követi.

Kerényi Imre uszítása és buzizása verte mélyebbre a KP4 résztvevői közötti éket.

Fénymásolt húszezrest tömtek a szájuk és halottnak tettették magukat. A rendőrök közbeléptek.

„A globalizációval párhuzamosan nem a kultúrák közötti párbeszéd erősödik, hanem a pöffeszkedés és az arrogancia.”
Az Isztambuli Magyar Intézet alapításának célja, hogy Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kulturális központjában újrapozícionálja a magyar kultúra helyzetét.
Cunningham egyetértőleg hivatkozik Schiff András múlt heti Guardian-cikkére is.
A mai Magyarországon a politika kisajátítja a nyelvet, ezért egyre több szó veszíti el "őszinteségét és ártatlanságát" - véli a Neue Zürcher Zeitung című svájci lapban megjelent cikkében Wilhelm Droste, a kilencvenes évek eleje óta Magyarországon élő német lektor, író, fordító és kiadó.
Izrael, Adolf Hitler, a holokauszt, Isten, Jézus és Mohamed a legvérmesebb vitákat kiváltó témák a Wikipédia oldalain - mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport tíz nyelven írt cikkek elemzésének eredményeként. A magyar nyelvű anyagot is vizsgálták: abban a roma bűnözés, az ateizmus és a magyar radikális jobboldal áll az első három helyen.
„Nemrég mondta meg az igazat egy nagyonnagy gyűlésen, hát Kádár elvtárs odajött jattolni. Cinege elvtársnak se' kellet több, jött ő is egyhamar.” – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből.
A 84. Ünnepi Könyvhét nyitónapján adták át a Szép Magyar Könyv 2012 verseny elismeréseit és az IBBY Év Gyermekkönyve 2012 díjait a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
A fél magyar sajtó egy pályaelhagyó újságírón köszörüli a tollát. Vajon irigységből?(Bakos András írása)
Itt egy részletet olvashattok a könyvből, amelynek október 24.-én, szerdán 19 órakor lesz a bemutatója a Nyitott Műhelyben.
Sok, egymásnak ellentmondó vélemény hangzott el a Millenárison megrendezett Filmíró napok rendezvénysorozaton. Ezekről kérdeztük Németh Gábor írót, akia Színház és Filmművészeti Egyetemen forgatókönyvírást tanít. (Fotó: Trokán Nóra)
„Jakab Ernő, alias Rostás Kálmán, Csalog Zsolt Fel a kezekkel! című könyvének egyik szereplője a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, dr. Orbán Viktor úrnak és a Magyar Köztársaság kormányának, tisztelettel!” Blikkfangosan a nyomorról. Hogy el is olvassák. Mert ki nem unja már. És kit nem fenyeget? „Háltak az uccán”? Szegény József Attila. Lépni nem lehet az utcán…

A könnyűzenei alkotói életműdíjas Geszti Péter a nyolcvanas évek elején kezdett dalszövegeket írni az Első Emeletnek.

Állami elismeréseket adtak át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön, elsősorban művészeti díjakat.

a legizgalmasabb felfedezés a tér északkeleti sarkában történt, ahol valószínűleg római kori épületek nyomaira bukkantak a szakemberek.

A 44. Magyar Filmszemlén több mint 20 ezer érdeklődő 6 napon át 130 előadáson közel 390 alkotást nézett meg.

A 44. Magyar Filmszemle nyitógálájára február 3-án, hétfő este kerül sor, ahol Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere köszönti a vendégeket.

A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről az Artisjus szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.

Mária Terézia császárné kedvenc vidéki rezidenciája ma teljes díszében tündököl és várja a pihenni vágyókat.

Dávid Attila Távolság című filmjében Eszter (Kurta Niké) és Péter (Orbán Levente) életét egy közös tragédia terheli.

Jelenits István családjának a háború idején a piarista atyák adtak szállást, majd még közelebbről megismerhette a kalazanciusi lelkületet.

A tíz tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották, így Turi Attila mellett Solymosi-Tari Emőke.

Rost Andrea kijelentette, hogy nem kíván hosszasabban reagálni Miklósa szavaira, mivel méltatlannak tartaná azt.

Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, a mesterséges intelligencia segítségével.