Demonstrálók fogadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába került, felújított Pesti Vigadó átadására érkezőket péntek este Budapesten, a mintegy hetven tüntető a kormány kultúrpolitikája ellen tiltakozott. Néhány fiatallal szemben a rendőrök intézkedtek.
A demonstrálók fölsorolták a kultúrpolitikai hibáit: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alaptörvénybe iktatása; az intézményvezetők pályázat nélküli, pártpolitikai érdekek mentén történő kinevezése; a Műcsarnok, a Hild-villa, a Pesti Vigadó mint közvagyon “átjátszása” az MMA-nak; a kultúrától elvont milliárdok átirányítása az MMA-hoz, valamint a támogatási rendszer ellehetetlenítése.
Azt skandálták: “az MMA kirekesztő, a művészet szabad!” A szervezők közölték, hogy a demonstráció részvevői nem személyekkel szemben vagy személyek mellett, hanem “a magyar kultúrát érintő káros folyamatok ellen demonstrálnak”. Céljuk – mint mondták – “a kulturális politika antidemokratikus gyakorlatának és az MMA köztestületi státuszának a megszüntetése”.
A demonstrálók a Pesti Vigadóval szembeni járdán gyűltek össze, maguk elé feszítettek egy molinót, amelyre ezt írták: “Bandaszellem”. Többen táblákat tartottak a kezükben, ezeken a többi között az volt olvasható: “Csicsás Bandaszellem”; “Az akadémiák kora lejárt!”; “MMA is not sexy!”; “Sírva Vigadó”.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke megtekinti a Makovecz Imre-életműkiállítást a felújított Pesti Vigadóban. Fotó: KovácsTamás, MTI
Rendőrök intézkedtek azzal a kilenc fiatallal szemben, akik a tüntetéstől függetlenül előbb 20 ezer forintos bankjegyek másolatát kezdték szétszórni a Pesti Vigadó bejáratánál, majd szájukban nagyobb kötegekkel a földre feküdtek és halottnak tettették magukat. A rendőrök egyesével, pár méterrel odébb vitték a demonstrálókat, majd igazoltatásba kezdtek.
