Hírforrás
Most eljuthatsz az Ariadne-barlang legmélyére – videó
Az Ariadne hazánk harmadik leghosszabb barlangrendszere. Ádám Bence félórás filmje az Ariadne gyomrába kalauzolja el az érdeklődőket.
A Virtuózok-könyve is bemutatkozott
Bemutatták a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenyhez kötődő új interjúkötetet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szombaton.
Neves amerikai művész rendez majd a Vígszínházban
A közös projektre nem a következő évadban kerül majd sor. Egyelőre azt sem tudni, melyik darabot állítja színpadra a rendező.
Itt és most – Megnyílt a képzőművészeti Nemzeti Szalon
Több mint kétszáz kortárs magyar alkotó munkáit vonultatja fel a Műcsarnok Itt és most című kiállítása; a Magyar Művészeti Akadémia Nemzeti Szalon sorozatába illeszkedő tárlat...
Megmutatjuk az élet értelmét egy nyereményjátékban!
Mutatunk egy írást. Aki tudja, ki a szerzője, megnyerheti a Tavalyi vaj - Finn groteszk novellák című könyvet. A megfejtéseket kommentben várjuk. Sorsolás május 2-án.
Ma 75 éves az egyik legnagyobb gengszterszínész!
75. születésnapját ünnepli az Oscar-díjas színész, aki karrierje során olyan kultikussá vált figurákat alakított, mint Michael Corleone vagy Tony Montana.
Történelmi tabukat döntöget Kjell Westö magyarul megjelent két regénye
Bemutatták Kjell Westö finn író két, történelmi tabukat döntögető regényének magyar kiadását szombaton a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Könyvpiaci fronton erősített a Central Médiacsoport
A Central Médiacsoport megvásárolta az Animus Kiadó üzletrészének 50%-át. Ezzel a lépéssel a médiavállalat eddig is erős könyvpiaci jelenlétét kívánja tovább bővíteni.
Orosz rockbalett Budapesten
A csehországi ősbemutató után néhány nappal, május 3-án a Budapest Kongresszusi Központban látható egy különleges rockbalett-előadás, amely szimfonikus dalokat ötvöz az orosz balett hagyományaival.
Ma a csillagoké a főszerep
Országszerte 25 településen rendeznek programokat a Magyar Csillagászat Napja alkalmából. A Hubble űrtávcső felbocsátásának 25. évfordulóját is most ünnepli az emberiség.
10 csodazongorát rendelt a kormány 764 millióért
Tíz Bogányi-zongora megvásárlásáról döntött a kormány. A hangszerek magyarországi és külföldi közintézményekbe kerülnek.
Tehetségkutatóba hívják a fergetegesen fejszéző fotóst
Vidovics Ferenc 6 perc 49 másodperc alatt aprít gyújtóssá 1 mázsa tűzifát egy autógumi, egy tönk és természetesen egy fejsze segítségével. A Hungary's Got Talent...
Cigánymese nyert díjakat a velencei filmfesztiválon
A cigány asszony meg az ördög című rajzfilm elnyerte a velencei Cartoons on the Bay nemzetközi filmfesztiválon a Televíziós sorozatok fiataloknak kategória díját, valamint a...
Tizenegy csillagváros kering magányosan az űrben
A szökevény csillagok esetében az elszakadási sebesség másodpercenként 500 kilométer, míg egy galaxisnak az elszakadáshoz másodpercenként 3000 kilométert kell megtennie.
Földre kerülhet a kormány keze
Kibújt a szög a zsákból a természetvédő szervezetek szerint. Egyértelművé vált, hogy a kormány nem a földvagyon egységes kezelésére, hanem a nemzeti parki földek elvételére...
Szemed káprázik és agyad eldobod ezen a kiállításon – fotógaléria
A kiállításra érkezők próbára tehetik szemüket és agyukat, megtapasztalhatják egyebek mellett a vízeséseffektust, a kávéház-fal hatást és egyéb geometrikus absztrakciókat.
Több mint ezer e-könyv kedvezményesen kapható az e-könyvfesztivál alatt
Idén 21 kiadó csaknem 70 kiadványa jelenik meg elektronikus formában a fesztiválra. Erről és a magyar e-könyv helyzet bemutatásáról lesz szó a XXII. Budapesti Nemzetközi...
Itt az első népzenei karaoke DVD!
A Kárpát-medence 9 régiójából, Somogytól Erdélyig 150 magyar népdalt muzsikált föl DVD-re a FolkEmbassy népzenekar. Mindezt karaoke-változatban. Hiánypótlóan rokonszenves tett.
Először hagyta el Kínát a legnagyobb mester elbűvölő életműve
Kínán kívül először Magyarországon mutatkozik be a Csi Paj-si egész életművét átfogó, retrospektív kiállítás, amely a művész hagyatékából csaknem 110 festményt mutat be.
A Halál-völgyben várlak benneteket!
Guillaume Nicloux az ötödik rendező, aki Franciaországot képviselheti a cannesi versenyben. Valley of Love című filmjének főszerepeit két francia világsztár, Gérard Depardieu és Isabelle Huppert...
Mi a közös a Fiatban, a Discovery Channelben és a Zeneakadémiában?
A film nem a 140 éves intézmény hagyományait, hanem a Zeneakadémián születő zene katartikus erejét, a Nagyterem egyedi atmoszféráját kísérelte meg 40 másodpercben bemutatni.
Évszázadok óta a ragyogó nőiesség szolgálatában
Az ékszer kifejezhet rangot, kijelöli viselője társadalmi státuszát, jelképezheti a csábítást és az ártatlanságot, a stílust, a kort és legfőképpen az egyéniséget. Miképpen áll évszázadok...
Ha ezt mutatja egy terrorista, akkor egyrészt rossz helyen vagy, másrészt fuss
Ez a fajta „üdvözlési” gesztus mára önálló – és félelemkeltő – szimbólummá nőtte ki magát a szélsőséges iszlamista, terrorista csoportok körében. De érdemes megismerni a...
Korlátlan erőforrásra bukkant a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Ez az erőforrás nem más, mint az alkotó tevékenység, ami hajtóereje a haladásnak minden emberi törekvésben. A szellemi tulajdon világnapja alkamából ma az Országházban vesz...
Mindenkit meglepett a váratlanul előkerült hanganyag
Szeretjük az olyan helyeket, mint a Central Park. Kitűnő hely, mindenki tudja, ezért jár oda. Belül nincs semmi, körülötte viszont rengeteg épület van. Így kell...
Volt Die Presse-főszerkesztő ostorozza a Burgtheatert és brilliánsnak ítéli az aradi vértanúzó választ
Igaz ugyan, hogy a magyar kormány pártpolitikai szempontok alapján nevezett ki vezetőket néhány színház és más intézmény élére, de Ausztriában is ugyanez történik, írja az...
515 évet repít az időben az 52 másodperces liftezés – videó
A Manhattan-sziget csúcsának 515 éves történelme elevenedik meg a videón, amit a New York Times oldalán tett közzé alkotója, Reuben Hernandez. Néhány szempillantásra a WTC...
Ma kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
A könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához időzített kiállítás és vásár központjában idén nem egy kontinens, ország vagy nyelvterület hanem a 220 éves...
Ők kaphatják a Lábán Rudolf-díjat az improvizációs gálán
Ami mindenki számára egyformán adott, az az üres színpad, az előre beállított fények és hangtechnika, valamint egy félórás színpadi próbalehetőség. Amit látni fogunk, az meglepetés...
Megszületett Max, az első haragból fogant gyermek
Sokkoló, mélyen elgondolkodtató történet, mely olykor megmosolyogtatja az olvasót a megrázó sorok között. Élvezetes és megdöbbentő írás, hátborzongató történelmi tények alapján. Igazi Magasfeszültség!
További cikkek
