Cigánymese nyert díjakat a velencei filmfesztiválon


A Cigánymesék rajzfilmsorozat A cigány asszony meg az ördög című epizódja elnyerte a velencei Cartoons on the Bay nemzetközi filmfesztiválon a Televíziós sorozatok fiataloknak kategória díját, valamint a legjobb filmzenéért járó elismerést is, adta hírül a Roma Sajtóközpont. A film Szécsi Magda meséjéből Orsós Teréz képeinek felhasználásával készült, zenéjét Oláh József és együttese, a Parno Graszt szerezte.

Élt egyszer valamikor régen, amikor még csak a cigányok tudtak sírni, egy tündökletesen szép asszony, akinek tizenhárom gyereke volt. Úgy hívták, Vunida. Olyan szegények voltak, hogy reggeltől estig csak aludtak, hogy ne kínozza gyomrukat az éhség! Vunida szívét betegre marcangolta a bánat, ha csontsovány fiaira nézett.
 
– Mit tegyek? Mit tegyek! – sóhajtozta hosszú haját tépve.
 
Egy reggel felvette egyetlen jó ruháját, felkötötte féltve rózsás kendőjét, hogy elmegy szerencsét próbálni, kenyeret koldulni a fényes paloták elé. Meghagyta gyerekeinek, hogy a kunyhóba senkit ne engedjenek be, majd elővette esztendeje elhalt ura zöld sapkáját, letette a földre és háromszor átugrotta, hogy szerencsével járjon. Elindult. Ahogy ment, mendegélt, meglátta őt az ördög, aki nyomban beleszeretett az asszonyba. Meg is szólította rögtön.
 
– Vunida, te! Légy a feleségem, lesz szép ruhád, teli kamrád, apró termetű fekete lovacskád. Nem kell koldulnod, szép Vunida!

cad96c64eb0473d506f1b7528f301098
 
Az asszony majd szörnyethalt, ahogy meglátta a szőrös testű, szarvait vakargató ördögöt. Hányta is magára a keresztet, de nem segített rajta. Az ördög továbbra is a nyomában loholt. Ekkor háromszor megpördült maga körül és futni kezdett, ahogy csak a lába bírta.
 
Az ördög nagyot nevetett az asszony mesterkedésein. Varázsolt egy palotát rögvest, ő maga pedig ifjú, szép herceggé változott és várta az asszonyt. Nem kellett sokáig várnia. Vunida ahogy meglátta a díszes palotát, azon nyomban dörömbölni kezdett kapuján. Az ördög kezeit dörzsölgetve kinyitotta a kaput és így szólt:
 
– Mi járatban vagy erre, te cigányasszony?
 
– Jó uram, engedj be! Az előbb találkoztam a sátán egyik fiával, és igencsak megijedtem. Kenyeret koldulni indultam tizenhárom szép gyermekemnek. Szánj meg engem – könyörgött Vunida kétségbe esve.
 
– Gyere csak… gyere. Itt nem kell félned senkitől. Kapsz puha kenyeret fiaidnak, meg egy egész, sült tinót is – csalogatta be az ördög a reszkető asszonyt a palotába.
 
– Milyen jó vagy hozzám, uram. Mit adhatok én szegény asszony cserébe néked? Szépen varrok… Talán egy aranypalástot hímezhetnék.
 
– Nem kell nekem aranypalást! Gyönyörű hajadat, erdőillatú csókodat akarom! – válaszolta az ördög és levetkőztette az asszonyt. Vunida tűrte, de gondolatban már otthon járt kis kunyhójában, és etette fiait. Az ördög nem tudott betelni az asszony szépségével. Vunida könyörgőre fogta a dolgot.
 
– Engedj utamra, vissza a gyerekeimhez, jó uram. Éhesek, fáznak szegény árváim. Tán már farkasok ólálkodnak kunyhónk körül.
 
– Nem engedlek! Itt maradsz velem örökre! – kiabálta az ördög, és hatalmas, égig érő falat varázsolt a palota köré.
 
Sírt Vunida éjjel-nappal, de az ördög csak ölelte, csókolta, el nem engedte volna egy pillanatra sem. Ám egyszer úgy elaludt a pokolfajzat, hogy Vunida, kendőjét jól megpakolva ennivalóval, ki tudott szökni a palotából. Dehogy állította meg az égig érő fal! Foggal-körömmel lyukat vájt benne, és rohant a kunyhó felé. Az ördög megérezte, hogy az asszony nincs mellette. Tűvé tette a palotát, és megtalálta a falba vájt lyukat.
 
– A pokolba! – káromkodott vörösen a méregtől, és Vunida után vetette magát.
 
– Állj meg, asszony! Állj meg! Gyere vissza!
 
– Dehogy megyek! – sikította Vunida, és még gyorsabban futott. Könyörgött az ördög, de mivel ez nem segített, fenyegetőzni kezdett. De hiába.
 
– Megátkozlak cigányasszony! – kiabálta eszét vesztve. De az asszony még erre sem állt meg. Az ördög fekete csókává változott, és Vunida fényes hajába tépett karmaival.
 
– Átkozott légy! Meggyfa legyen belőled a kunyhód előtt! Húsodat egyék, véredet igyák a gyerekeid! – károgta a madárrá lett ördög.
 
Alighogy elhallgatott az ördög, égzengés támadt, de még a föld is megnyílt. Vunida nagy fájdalmat érzett testében, és földbe gyökerezett a lába. Meggyfává változott valóban. A tizenhárom fiú a furcsa zajra mind ott termett a kunyhó előtt. Tágra nyílt szemük a csodálkozástól, amikor meglátták a roskadásig teli meggyfát, és a fán károgó fekete madarat. Parittyával azon nyomban lelőtték a csókát, megsütötték és megették. De a meggyfát is lekopasztották. Egy szem nem sok, annyit sem hagytak az ágakon. Csurgott állukon a meggy vörös leve, mint a vér. A fa szelíden sóhajtozott, de másnapra ugyanannyi gyümölcsöt termett. A tizenhárom fiú megerősödött, és elindultak megkeresni az anyjukat. A fa valódi könnyeket sírt, ahogy utánuk nézett, de megszólalni nem tudott!
 
Ment, mendegélt a tizenhárom fiú. Folyókon, hegyeken keltek át, faluról falura jártak, városról városra, kérdezték, kutatták a szép Vunida nyomát, de nem találták sehol.
 
Egyszer betévedtek egy díszes fekete sátorba, ahol ősz szakállú bölcs mondott igaz meséket. Hallották az ördög és a cigányasszony történetét is, de nem ismertek rá Vunida szerencsétlen sorsára. Vándoroltak hát tovább, fekete madarak kísérték őket károgva. Azóta is bolyonganak a világban – hiába, éhségüket és szomjukat anyjuk húsával, anyjuk vérével, a cigánymeggyel csillapítva. . .

A mesét Szécsi Magda gyűjtötte, és 1998-ban jelent meg Az aranyhalas lószem tükre című kötetben.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!