+ művészet & politika
Színházat és egyetemet lőttek szét az orosz erők Észak-Ukrajnában
Rakétacsapást mértek az Ukrajnát támadó orosz erők az észak-ukrajnai Csernyihivre, a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
Nem tették közzé, hogy kik kapták az állami művészeti díjakat a Vigadóban (frissített)
A kitüntetettekhez szólva Vitályos Eszter úgy fogalmazott: "önök, akik ma itt vannak Szent István munkáját végzik".
Csepregi Éva is állami kitüntetést kapott augusztus 20 alkalmából
A Magyar érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát adományozták többek között Csepregi Éva előadóművésznek.
Anna Netrebko koncertje a politika áldozata lett
Anna Netrebko nem kér kártérítést a rendezőktől, megérti a helyzetet, amelynek alakulása már nincs a kezünkben.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi az ukrán kultúra megőrzését célzó polgári kezdeményezést
Mivel az európai polgári kezdeményezés megfelel a formai követelményeknek, a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy az jogilag elfogadható.
Nádas Péter és Schiff András is aláírta a Putyin szövetségesének küldött levelet
Az Aljekszandr Lukasenka belorusz elnöknek címzett nyílt levelet többek között Herta Müller, Nádas Péter, Elfriede Jelinek, és Schiff András is aláírták.
Mégsem kap szobrot Musztafa Kemal Atatürk Prágában
Törökország Musztafa Kemal Atatürk prágai szobrát a török állam megalakulásának október végi 100. évfordulóján szerette volna felavatni.
Vashegyi György levele: A Zeneakadémia egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott
Vashegyi György: Korábban én is azt javasoltam miniszter úrnak, hogy bővítse ki az eredetileg sokak által bírált pályázati kiírást.
Eltávolították a Puskin-szobrot Poltavában
Olekszandr Tkacsenko kulturális és tájékoztatási miniszter közlése szerint 28 Puskin- és 9 Gorkij-szobrot bontottak le eddig.
Menesztették a kulturális minisztert, aki háborúban akart múzeumokat építeni
Az ukrán parlament csütörtöki ülésén támogatta Olekszandr Tkacsenko menesztését a kulturális minisztérium éléről.
Réz András parája a nagyon közeli magyar jövőről
Réz András új regénye kicsit bizarr, kicsit földöntúli, de mégsem a felbukkanó paranormális jelenségek benne a legparábbak.
Csák János visszavonta a Zeneakadémia rektori pályázatát, de a döntés továbbra is az övé
A Magyar Zenei Tanács elnöksége üdvözli Csák János kulturális és innovációs miniszter döntését, hogy visszavonta a pályázatot.
Karácsony Gergely: Nem akarunk olyan országban élni, ahol könyveket fóliáznak le
Karácsony Gergely: Ha pedig ez a küzdelem sikeres lesz, Magyarország olyan ország lesz, ahol a gyűlölet és a félelem helyett az elfogadás és a szeretet...
A Zeneakadémia 171 oktatója tiltakozik Csák Jánosnál a kirekesztő pályázati kiírás miatt
Korábban a Zeneakadémia már jelezte, hogy a minisztérium által kiírt rektori pályázaton csak klasszikus előadóművészek indulhatnak.
Petr Fiala: Milan Kundera egész generációkat volt képes megszólítani
Petr Fiala: Szorosan kapcsolódott szülővárosához, Brnóhoz, bár politikai okokból hazája elhagyására kényszerült.
Rátóti Zoltán is egyetemi tanári kinevezést kapott Csák János minisztertől
Csák János kulturális és innovációs miniszter az egyetemi tanári kinevezéseket ünnepélyéesen adott át kedden Budapesten.
A volt moszkvai főrabbi külföldi ügynök minősítést kapott az oroszoktól
A svájci születésű Goldschmidt 1993 óta volt a moszkvai zsidó közösség főrabbija. 2022 márciusában távozott Moszkvából
Megölték az oroszok Viktoria Amelina ukrán írónőt, 37 éves volt
Viktoria Amelina halálával 13-ra emelkedett a kramatorszki Ria Pizza étterem elleni légicsapás halottjainak száma.
MFSZ: Veszélyben vannak a fesztiválok a kormány intézkedései miatt
Az MFSZ azért fejezi ki aggodalmát, mert a kultúra többlettámogatása 34 milliárd forintról 6 milliárd forintra csökkent.
Novák Katalin megtekintette 500 ecuadori lepkelárva kikelését
Novák Katalin köztársasági elnök családjával vett részt a Múzeumok éjszakája programjain szombaton Budapesten.
Kukorelly Endre szerint Mezey Katalin méltánytalanul dönt állami díjakról, az Írószövetség bocsánatkérést követel
Kukorelly Endre: A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj-bizottságban.
Tellér Gyula búcsúztatása
Tellér Gyula szerteágazó tudományos és irodalmi munkásságát 2015-ben Széchenyi-díjjal ismerték el. Fordította Poe Mallarmé műveit.
4 év után fordulat Anne Frank naplója ügyében
Anne Frank tizenéves zsidó lány 1942 és 1944 között vezetett naplót a náci megszállás alatt álló Amszterdamban.
A Vígszínház nem játssza Székely Csaba szókimondó darabját
A Vígszínház ma közölte, hogy Székely Csaba Kalandfilm című darabját nem tűzi műsorra, amely a társadalmi megosztottságról szólt volna.
Szarka Tamás 150 ezer emberrel együtt énekelte a Kézfogást
Mintegy 150 ezren énekelték közösen Szarka Tamás Kézfogás című dalát pénteken a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A Novák Katalin-botrány Csíksomlyón: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk”
Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó...
Ők lettek a Magyar Művészeti Akadémia legújabb tagjai
A Magyar Művészeti Akadémia a szerdai közgyűlésen rekordszámú, ötven új levelező tagot választott meg, és...
Szili Katalin meghatározta, hogy mi a kortárs magyar művészet
Szili Katalin: Magyarország kassai és lendvai főkonzulja kezdeményezésére indult el a kortárs művészek forgószínpadszerű bemutatkozása
Hatalmas tömeg várta a kórusmuzsikával kísért 20 ezer könyv elégetését
A budapesti Goethe Intézet támogatásával az 1933. május 10-i náci könyvégetés szörnyűségeire emlékezik a Fesztiválzenekar.
Orbán Viktor kinevezte Szentmártoni János írót
Szentmártoni János Gérecz Attila-, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja Díjas költő, író, irodalomszervező.
További cikkek
