szegény keresési eredmények

Csákányi Eszter mesél: színpadon a Keresztanya

Az erős atmoszférájú előadás cselekménye szerint egy cigányasszonynak gyermeke születik, de szegénységük miatt nemhogy a faluból, de még a rokonságból sem akarja senki vállalni a keresztszülőség terhét.

2012. december 1. /

Megjelent kínaiul A Pál utcai fiúk

Jang Jong-csian a fordítás nehézségei között említette, hogy sok utánajárásába került, mire kiderítette, mit jelent a "tollazni" kifejezés.

2012. november 30. /

Shakespeare-villám

Egyik drámájában a másikat reklámozta William Shakespeare, Rosenkrantzból a valóságban kettő volt, és a will a korabeli angol szlengben fütyit jelentett – az új magyar Shakespeare-fordítások lábjegyzeteiben különös dolgokra derül fény. (Bakos András könyvismertetője)

2012. november 29. /

Rubin Viola: Az utca egyik fele és a másik

Ebben a pillanatban K. Janó huszonnyolc éves eladó, civilben a Sz-sóp tulajdonosa kinyitotta az ajtót. Balkezében egy doboz selejtes kínai műpuncival teli dobozt tartva éppen a raktárba készült. (Büky Anna novellája)

2012. november 16. /

Andor meg a nője

Gyönyörünk tárgya abba már nem ment bele, hogy a barátommal pozíciót cseréljek. (Latin László 18+-os novellája)

2012. november 14. /

„Ha a meséd nem lát rá az életedre, cseszheted.” – interjú Darvasi Lászlóval

A Könyvkóstoló irodalmi est, mely a Szépírók Társaságának támogatásával fut, októberben Darvasi László József Attila-díjas költőt, írót, újságírót, szerkesztőt, az Élet és Irodalom főmunkatársát látta vendégül. A tiszakécskei könyvtárban tartott beszélgetés után Böszörményi Gyula, az estek házigazdája készített interjút az íróval.

2012. november 12. /

Tanítson nyelveket!

Nyelvet akar tanulni, de nincs ideje? Nem baj! Kedve sincs? Nem baj! Szorgalma sincs? Nem baj! Négy hét múlva anyanyelvi szinten fogja beszélni a nyelvet, ha jelentkezik szuperultraintenzív kurzusunkra. Beszédtanítás alvás közben! (Nógrádi Gábor Hogyan lehetünk milliárdosok? sorozata)

2012. november 5. /

Öt fotó – 56 képben és szövegben

Ne hülyéskedj, nem akciófilm. Történelmi film, pisztolyos. Jó ez a kalap. És a cigaretta, Humphrey Bogart nem tartotta ennyire elegánsan. (Ayhan Gökhan írása)

2012. október 31. /

Fenyvesi Félix Lajos: A csukott ablak – új versek

"Vissztérő álom / kísér a világon. / Esernyővel kézben, / felhőkarcolóról / zuhanok merészen. " Fenyvesi Félix LajosA csukott ablak című kötetéből olvashattok itt részleteket, a könyvet a Litea könyvesboltban (Bp. Hess András tér 4., udvar)mutatja bea Napkút kiadóoktóber 29.-én, hétfőn 17 órakor.

2012. október 29. /

Gál Róbert: Latyi – Legenda és valóság

Itt egy részletet olvashattok a legendás színészről, Latabár Kálmánról szóló könyvből, amit az Operettszínház Protokoll termében mutatnak be október 24.-én, szerdán 17 órakor.

2012. október 22. /

Emike kutyával

Emike egy hatalmas, szürkésbarna bundájú, loncsos, lompos és bozontos ebfélével jött haza ma délután. – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]

2012. október 20. /

Agócs Gergely, a nagypapa stílusú mesemondó

"A Somogy megyei Babócsán gyűjtötte a mesét, a leírás pontos ideje viszont homályban maradt, de valószínűleg nem lehet túl régi, hiszen olyan mai személyt is megemlítettek benne, mint Christiano Ronaldo." Két vérbeli tudósítást olvashattok a Marcali Berzsenyi gimi médiaszakos hallgatóitól.

2012. október 13. /

Gondolat-jel 2012. október 7. Kossuth adó 11.05-11.58

Kiszámíthatatlanná lett a világ, mert még a tájékozódási pontok is vándorolnak. A Magyar Rádió Kulturális hetilapja a rendszerváltással elvesztett biztonságérzet nyomába ered. Kirántotta alólunk a szőnyeget a történelem, a szabadságnál csak a bizonytalanság lett nagyobb. A tenyérbe mászó gazdagság meghozta a mélyszegénységet, a cselekvő együttérzést a túlélés kényszere zilálta szét. A változás önmagában nem lehet…

2012. október 6. /

A Pegazus Istállói – új kötet Juhász Ferenctől

Rendhagyó irodalmi est keretében mutatkozik be „A Pegazus Istállói” a New York Kávéházban október 3-án, szerdán 18.00 órától. Juhász Ferenc legújabb verseskötetét művész-barátaival közösen, beszélgetéssel, zenével, felolvasással egybekötve mutatja be.

2012. október 3. /

Mary Poppins felvevőgéppel

Maier szereti a direkt jelképeket. Önmaga csupán árnyként kísért ezeken a fotókon. (A Mai Manó Házban rendezett Vivien Maier kiállításról Béresi Csilla írt kritikát)

2012. október 3. /

Legyen természetgyógyász!

Megfogjuk a páciens fejét és bedugjuk a lába közé. (Nógrádi Gábor Hogyan lehetünk milliárdosok című sorozata)

2012. szeptember 17. /

Rubin Szilárd Aprószentek

Öt gyereklánynak veszett nyoma, míg az ősz elején le nem tartóztatták a húszéves Jancsó Piroskát, akit aztán a bíróság később halálra ítélt.

2012. szeptember 5. /

Intelmek

Szarja picsán egy viziló a nagy, öblös kis lelked. Nem érdekelsz, befejeztem veled, a menthetetlen nyávogásoddal, ezzel az örök gyáva, nyámnyila tetű kis szíveddel a balhét. - Nyerges Gábor Ádám írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.

2012. szeptember 4. /

Lessza

Lessza messze földön híres és hírhedt tanár volt, keze alól kerültek ki a gitár legújabb kori Paganinijei és Paganinájai. Szokatlan tanítási módszereinek legfontosabb eleme az átéléses gyakorlat volt, amely során Lessza magán a tanítványon demonstrálta, mit érezhet az a szegény hangszer, mikor hozzá nem értő kezekbe kerül. A negatív gyakorlatok után Lessza kedvcsináló bemutatót is…

2012. szeptember 2. /

Futóverseny Afganisztánban

Félmaratont futottak a magyar katonák Afganisztánban. Tizennégy egyéni induló és két négyfős csapat vett részt a versenyen, amelyet a nagy hőség miatt hajnalban rendeztek meg – a Camp Pannonia tábor kerítésén belül. (Bakos András írása)

2012. augusztus 30. /

Ne érints

A kerítés fáit két ember se tudta volna átkarolni, ha akadt is volna két ember, aki megpróbálta volna. Egynek kinn, egynek meg benn kéne állni, ugyanazon fa két oldalán egyszerre akarni ugyanazt. Nem hallani, nem látni, mégis elérni a másikat, ki akarná kettejük közül. Éva hol így, hol úgy felelt magának, ha megkérdezte, miért rója…

2012. augusztus 21. /