Archív

Rubin Viola újabb története a rablóval

rubin viola es a rablo

Este van már késő este, csak az erdőben fú a szél. De most, a mi jelenetünkben, a városban vagyunk. A sötétből előugrik egy alak – Büky Anna novellája.

Ungarische akciófilm

Hirtelen a sötétből előugrott egy alak. Hátulról a karját Viola nyakára szorította. A csípőjénél mintha éles tárgyat is érzett volna. Ez volt a férfi fegyvere.

– Pénzt vagy életet! – kiáltotta

– Pénzt – szaladt ki Viola száján – jaj! – elnézést, csak azt akartam mondani, hogy jó lenne, ha lenne pénzem – úgy szép az élet.

De a férfi nem hallgatott rá, dühösen ellökte magától. Viola ekkor hátra fordult és meglátta a férfi kezében a pisztolyt. Az egész jelenet valahogy tökéletesen abszurdnak és nevetségesnek tűnt számára. A táskájában harminc forint volt – erre megkérdezte a rablót, hogy nála mennyi van. Az meg elkezdett sírni. Leült a földre Viola mellé, egész közel szinte érintve a nő lábát. A térdére borulva zokogott, egyre keservesebben sírt.

– Nem akartam bántani – hüppögött.

– Tudom-, mondta Viola – a pisztolya, az honnan van?

– Játékpisztoly, a Zrínyi Mihály utcai buszmegállóban lévő trafikban vettem. Az anyukám sírjához akartam indulni, de az autóm a szervizben, és érvényes menetjegyem meg nem volt. Azt ugyanis nem szeretem, ha jön az ellenőr, akit előre fel nem ismerhetek, és mint egy rabló, hirtelen felhúzza a karjára a karszalagot, nekem pedig nincs kiutam, mert tudom, hogy a szalagos-lyukasztós–karszalagos a rendeletek őre, és befog engem, mint egy űzött vadat, mert nálam épp akkor, abban a pillanatban nincsen vonaljegy. Most az a kérdésem, hogy a villamosjegy az olyan, mint a buszjegy vagy az csak a metrós-bérletet helyettesítve érvényes? Olyan zavarodottság van bennem. Nem, én az ilyen helyzeteket nem bírom elviselni – szólt az ember könnyeit törölgetve – Készen vagyok teljesen.

Viola letérdelt mellé, hogy megvigasztalja.

– Pfuj, magának büdös a feje.

Ahogy kimondta ezt a mondatot, már meg is bánta, de hát Viola már csak ilyen nő volt, ami a fejében, abból gondolat támadt.

Ezért is keveredett mindig bajba, bárhol is járt, noha jelen esetben a rabló tört rá hátulról, tehát lehet, hogy most nem Viola volt a hibás, hanem a rabló, akivel már előző életükben is találkoztak, ők voltak Bolek, a lengyel mártír és a tűz-eset, most pedig itt ült mellette ellehetetlenülve.

– Magának– már ne is haragudjon, de büdös a feje – ismételte -, ha javasolhatnék egy hajmosást.

Erre a rabló még felfokozottabb sírásba kezdett:

– Nincs otthonom, se hazám. Árva gyerek vagyok. A macskámmal élek.

– Hát ez különös – szólt Viola lelkesen – Julius Caesar nagyon félt a macskáktól, maga biztosan meglepő egyéniség. Mossa meg a haját, akkor lehet, kibújik magából…

– Micsoda? – kérdezte a rabló és szemében megcsillant a reménysugár.

– Azt nem tudom, de a feje talán nem lesz büdös. És amúgy mivel foglalkozik? – kérdezte Viola, mert tudta jól, hogy a fejszag akkor is enyhíthető, ha a kitágult pólusokat hájjal megkenik.

– Számítógépes programozó vagyok a Kelen and Bimbo multinacionális szoftverfejlesztő transzracionalizáló cégnél, az alapállás-kutató részlegnél vezetem a montenegrói fiókot. Negyvenkétezer ember dolgozik nálunk. Napi háromszoros forgásban. Most szabadságon vagyok.

– Persze, értem. És sampont nem árulnak? – kérdezte Viola kíváncsian.

– Az a L’Oréal – szólt a férfi, és újra elsírta magát

– Most mi baja?

– Olyan egyedül vagyok. Nem szeret senki. Pedig közismert tény, hogy macskám is van. Most rakták bele a chipet, hogy a titkárnőim mindig tudják követni, ha elkóborol, merthogy kóbor macska, még soha nem látta senki.

– Szegénykém, maga tényleg nagyon magányos! Vegyünk sampont, jó?! – folytatta Viola a beszélgetést, és gyengéden megszorította a férfi kezét, így is kifejezve szolidaritását a szenvedő emberiség iránt, melynek ő maga is tagja.

Tekintetük találkozott. A szemek önmagukért beszélnek. Az emberiség gyönyörű!! Ez volt a hang, mely betöltötte a teret. Annyira jó minden – gondolta most Viola és résnyire nyitotta a száját. Ide kellene most valamit bedugni – ez jutott eszébe.

– Eddig nekem még soha nem mondta senki, hogy büdös a fejem – szólt a férfi és hangjából kiérződött az őszinte hála.

– Meg korpás is – mondta Viola, miközben tekintetével már a férfi ujjait mustrálta. De – folytatta lélegzetvételnyi szünet után – én azon nők közé tartozom, akik a férfit úgy fogadják el, amilyen, és erre büszke vagyok. Én tudom, mi az a kompromisszum. Tudok mérlegelni – mondta, és a fegyvert kereste. Hiszen ez csak egy játékpisztoly – gondolta-, nem árthat.

– Van magánál pénz?

– Most kaptam meg a fizetésem, de euróban van, azért is akartam kirabolni.

– Ez nem gond, megoldjuk – mondta Viola határozottan. Menjünk – vegyünk sampont. A tojásos babasampont ajánlom, híres magyar termék, csalán és pürüttye keverékkel készült, a borsikafűi javasasszonyok kalodájából származik, háromszázhatvankét napig kevergetik, de csak azért ilyen sokáig, mert nagyon lusták a kiszállítók, a beszállítókról nem is beszélve, így aztán nem jöttek a friss áruért, s idűvel a szaftosabbja lett a keresettebb. Ez biztosan segít a fejének.

– Maga az első tiszta hang, amióta rabló lettem – úgy érzem én magát nagyon megszerettem, legyen a feleségem.

– És mióta rabló?

– Tegnap este óta.

Kézen fogva mentek tovább. Most az élet nagyon szépnek tűnt, minden gond semmivé lett, a teret betöltötte a végtelen szabadság bőségének sugallatta, mely felemel és kitárít, s minden embert oly érzékennyé tesz a megfogható és törékeny szépség iránt, hogy lelkünk e bizonyosság hatására túlcsordul. S a szem sarkában könnycsepp.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top