Archív

Gál Róbert: Latyi – Legenda és valóság

Latyi

Itt egy részletet olvashattok a legendás színészről, Latabár Kálmánról szóló könyvből, amit az Operettszínház Protokoll termében mutatnak be október 24.-én, szerdán 17 órakor.

Latabár, a filmszínész

Latyi későn, 1936 őszén kapcsolódott be a hazai filmművészetbe. Abban az évben csak a Royal Színházban játszottak operettet. Sehol másutt. A teátrum legnagyobb sikerében ő is aktív szerepet vállalt. Carlo de Fries Budapest–Wien című munkája egyhuzamban százszor ment zsúfolt házakkal.

Az ötödik vagy hatodik előadás szünetében egy Ráthonyi Ákos nevű filmrendező kereste fel Latabárt az öltözőjében. Mint mondta, filmre akarja vinni Emőd Tamás és Török Rezső vígjátékát, a Fizessen, nagysádot. A főszerepet, egy Fábry Ágoston nevű malomtulajdonost Kabos Gyula játszaná, Latabárnak is hálás szerep, egy Bukovác nevű tornatanár jutna.

A sztori nagyon egyszerű, mondta. Fábry Ágoston malomtulajdonos azzal a feltétellel veszi fel az Amerikát megjárt Szilágyi Pétert igazgatónak, ha az becsületszavát adja, hogy nem fogja megkérni leánya, Zsuzsi kezét. Szilágyi betartja ígéretét, csak dolgozik, rá se néz a lányra, Zsuzsi azonban beleszeret a jóképű, tehetséges fiatalemberbe, s mindent megtesz, hogy meghódítsa, s hogy az apja által kiszemelt gazdag kérőt elriassza. Fábry elbocsátja Szilágyit, és Zsuzsit megpróbálja kiábrándítani belőle. Kísérlete kudarcot vall. Így végül kénytelen feloldani a fiatalembert adott szava alól, és beleegyezik a házasságba.

Az amorózót Jávor Pál, Zsuzsit, a gyorsan lángra lobbanó lányt Muráti Lili fogja játszani. A film előállítási költségeit a Focus Film vállalja.

– Valójában ki is ez a Ráthonyi Ákos? – töprengett Latabár az előadás után hazafelé. Azt tudta, hogy a filmrendező édesapja 1906-ban az első Daniló volt a Magyar Színházban Lehár remekművében, A víg özvegyben. Azt is tudta, hogy váratlanul búcsút mondott a színpadnak és visszavonult vidéki birtokára.

Latabár másnap a Royal Színházban gyakran megforduló operettszerzőtől, Komjáthy Károlytól kért információt a filmrendezőről.

Ráthonyi Korda Sándor mellett dolgozott Londonban, és Hollywoodban ott volt a Mayerling, a Modern Dubarry és az Őnagysága nem akar gyereket című mozik forgatásán – informálta készségesen Komjáthy Latabárt. A filmrendező jól ismeri Marlene Dietrichet és Barbara Stanwycket. Kordánál jobb iskola nem kell. Egyébként ő, mármint Komjáthy lesz a Fizessen, nagysád zeneszerzője.

Ráthonyi könnyed volt, szellemes, hiányzott belőle minden rosszindulat, nem volt benne semmi hivalkodás. Fesztelenül mozgott, mindent és mindenkit könnyedén vett, önmagát éppúgy, mint másokat.

A társszövegíró-munkát az a Török Rezső vállalta, akit Incze Sándor a Színházi Élet hasábjain „a táskás Török”-nek nevezett, mert akárhányszor találkozott vele – Párizsban, Berlinben, Londonban vagy Budapesten –, mindig egy nagy fekete táskát szorongatott a hóna alatt.

Elkezdődött a forgatás, éspedig olyan erővel, hogy Ráthonyinak augusztusban már verekednie kellett műteremért. A Fizessen, nagysádot kilenc nap alatt forgatták le, mert a stúdióra többen vártak. Ez csak egyetlen módon valósulhatott meg: kora reggeltől éjfélig talpon voltak a művészek. Latabár csak a Budapest–Wien esti előadásán vehetett részt. Utána rohant vissza a Gyarmat utcai filmgyárba.

Amikor Bukovác tornatanár egyszerű kézmozdulatokkal oktatta Gizike titkárnőt, az egész stábból kirobbant a csillapíthatatlan nevetés. Gombaszögi Ella képtelen volt elmondani a maga szövegét, Ráthonyi Ákos sem tudott magán uralkodni.

A rendező Kabos és Latabár közös jeleneteitől is el volt ragadtatva. A két nagyszerű komikus remekül megértette egymást. Hol az egyiknek, hol a másiknak jutott eszébe valami szellemesség. Olyan jól szórakoztak együtt, mint két iskolás gyerek az osztálykiránduláson.

Néhány filmtörténész úgy gondolja, hogy Latabár a Fizessen, nagysád bemutatása után lett egy csapásra híres filmszínész. Ez nevetséges. Felemelkedése fokozatos volt és nem töretlen. Latabár úgy tekintett a pályájára, mint egy épületre, amelynek a lépcsőfokain halad felfelé, és minden lépcsőfordulóban megpihen.

A forgatás végén Latabár Kabos Gyula jó barátja lett. „Kabossal élvezet együtt dolgozni – nyilatkozta a Film Színház Irodalom munkatársának. – Mindig kedves és csupa jókedv. Nagyon szerencsés a természete.”

A Fizessen, nagysád után a Hol alszunk vasárnap? következett. A cél az volt, hogy olyan olcsó legyen a film, amilyen csak lehet. Sem Pásztor Béla rendező, sem Nóti Károly forgatókönyvíró nem kapott fizetést. Ellenben részesülhettek a haszonból.

Ebben az esetben is sietni kellett, minél előbb megkezdeni a forgatást. Bár a szereposztás a lehető legjobb volt – Latabár, Kabos, Kiss Manyi, Gombaszögi Ella –, a film mégsem lett sikeres. A gyors tempó megbosszulta magát. Baumgarten úr, a Bioscop Film tulajdonosa elégedetlenül sétált a filmstúdióban, csak némi hasznot söpört be.

A Fizessen, nagysád alatt Kálmán megfázott, tüdőgyulladást kapott, ami két hétre ágyhoz szegezte. A film azonban bőven megérte ezt a kis kényelmetlenséget: általa lépett fel filmes pályájának első lépcsőfokára.

1937-re kialakult a magyar filmgyártás krémje. Fiatal rendezők és újra felfedezett régiek egyaránt dolgoztak: Gertler Viktor, Vajda László, Gaál Béla, Balogh Béla és mások.

A háború előtti korszak filmjei sablonra készültek. Sablonra készült a Fizessen, nagysád, a Hetente egyszer láthatom, a Hol alszunk vasárnap?, a Pénz áll a házhoz, a Pepita kabát és a Behajtani tilos. Kétségkívül a legmulatságosabb mozi az Egy bolond százat csinál, és az Egy szoknya, egy nadrág volt.

Sajnos, ezek a könnyed szórakoztatást szolgáló, a „figyelmet elterelő” filmek, aligha nevezhetőek remekműveknek. Mégis volt bennük néhány nagyszerű momentum: Latyinál jelenik meg először a burleszkes mozgás, a szédületes tempójú üldözések. Szakít a filmvígjátékok addigi stílusával. Nála az üldözési jelenetek is valódi geggé válnak.

Játszott angol detektívet, amerikai krimiparódiát, pantomimtáncot lejtett, volt szegény, állástalan színész, sofőr, bolti segéd, elhagyott szerelmes. Figuráiba mindig több érzést és emberséget vitt, mint amit a szerepe feltétlenül megkívánt.

1937 május végén tragikus fordulat történt a magyar film háború előtti történetében. Báró Wlassich Gyula államtitkár behívatta a minisztériumba Székely István és Ráthonyi Ákos filmrendezőket.

– Baj van, gyerekek – mondta a báró úr.

– Milyen baj, méltóságos uram? Melyik forgatókönyvről van szó? – kérdezte Ráthonyi.

– Nem forgatókönyvről, kérlek alássan.

– Hanem?

– A németekkel van baj… A németekkel. A németeknek van bajuk veletek…

– Velünk?

– … a filmjeitekkel…

– Nem értem. Nem tetszenek nekik a filmjeink?

– Nem, nem, a filmek tetszenek. De ne vegyétek rossz néven, kérlek, azt mondják, hogy a filmjeitekben sok a zsidó…

– A mi?

– A zsidó…

– A zsidó? Méltóságos uram, én még senkit meg nem kérdeztem, hogy mi a vallása. Te megkérdezted, Ákos?

– Én sem.

– A színészeken kívül ahány asszisztensetek van, az is mind zsidó… Én magam nem bánom, de azok a németek, kérlek, azzal fenyegetnek, hogy nem vesznek több filmet, amiben annyi zsidó van…

1937 nyarán a faji törvények előszele már érezhető volt a filmművészetben. A diszkrimináció megkezdődött.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top