Archív

Intelmek

nygSzarja picsán egy viziló a nagy, öblös kis lelked. Nem érdekelsz, befejeztem veled, a menthetetlen nyávogásoddal, ezzel az örök gyáva, nyámnyila tetű kis szíveddel a balhét. – Nyerges Gábor Ádám írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.

feketemoso-kisebb


“Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz.


Na akkor most mondd meg őszintén. Hogy mi a bajod, mit nyávogsz itt havonta egyszer, mint egy fürdőskurva. Azt ne hidd, hogy bármire is mentség, ha mindig más nő vagy más más miatt. Mi a bajod, egészen konkrétan. Mert ahonnan én nézem, van hol laknod, dolgozni persze, dolgozol úri kedélyből, vagy hogy verhesd a melled, hogy nem vagy ingyenélő, de azért a meleg ételt, a melegvizet, a kábeltévét, a telefont, a rezsit, ezeket nem te teszed be a közösbe. Sportoltál valaha valamit? A gombfoci és a sakk nem számít. Voltál katona? És örültél is nyilván, hogy megúsztad. Zuhanyoztál jéghideg vízben, mosdottál már lavórban évekig? Aludtál szabad ég alatt, éheztél már valaha? Temettél el valakit? Váltál-e már, született-e halva gyereked. Nem hallom, ne motyogj. Ne is mentegetőzz, csak azért nem váglak pofán, mert képes lennél itt elbőgni magad, meg kapkodnál a szemüveged után, hogy megnézd, karcolódott-e. Dugtál meg már ronda nőt, öreget, mosdatlant? Voltál már olyan részeg, hogy kiraboltak, levizeltek, mert az utcán estél össze, nyomtak már el csikket a homlokodon? Verekedtél te valaha, védted az életed?

Apropó, miről szólnak a verseid. Konkrétan mi van bennük, mi az a fenenagy élettapasztalat, amit megosztasz velünk, értetlen fasz olvasókkal. Mit tudsz elmesélni, mi a történeted? Hogy rossz volt az iskolában enni, mert a szalvéta beleragadt a szendvicsedbe? Látom, a tenyered nem kérges, izmaid nincsenek, heget se látok, csontod se tört még, lefogadom. Ki vagy te, hogy jössz ide, hogy oszd az észt. Ha az a baj, hogy nem szeretnek, mondd meg, miért kéne. Mi jó van benned, kiért tettél valaha önzetlenül bármi jót és miért gondolod, hogy az elég lenne. Van-e annyi pénzed, van-e akkora pöcsöd, jó dumád, vagy akár csak egyszem elmondható sztorid, ami érdekes. Mit tudsz nyújtani bárkinek, mi a faszért figyelnénk rád. Akárki mit várjon tőled.

Nem csinálsz te semmi rosszat, nem azért mondom, elhiszem, hogy nem ártasz te semmi komolyat a világnak, na, ezt már csak azért mondom, hogy tudj mivel visszavágni, ezt is én mondom neked, hogy legyen valamid, amit felmutass, mert magadtól nem jut eszedbe. Ami jót magadtól nem tudsz mondani magadról, az nincs is. Tarthatnak mások bármire, csak az a jó van benned, amit bevallasz. Most persze azt gondolod, hogy akkor nincs semmi, persze, te nárcisztikus kis faszfej, mert úgy legalább különlegesnek látod magad, nem így van? De így van. Mert neked különlegesnek kell lenni mindenáron. Anyuci, apuci gondolom, jó korán megmondta neked, hogy te más vagy mint a többiek, jobb vagy érdekesebb vagy fontosabb. Hát közlöm veled, hogy mindnek ezt mondják, szóval még ha igaz is, vagy te nem vagy különleges, vagy mindenki az. Úgy vagy legfeljebb fontos, ahogy mindenki más. És nem érdekel senkit, ha történetesen köpcös vagy rövidlátó vagy lúdtalpas vagy, az se érdekel senkit, ha nem. Mert nyilván neked akkor is a leglúdtalpasabbnak kell lenni, hogy majd találj olyan kritikán aluli intelligenciájú nőt, aki majd ezért szeret, ezzel pótolnád ki, hogy azoknak, akik nemzettek, teljesen mindegy, hogy milyen vagy, ők szeretni fognak, hacsak nincs velük valami komoly probléma fejben. Meg majd a gyerekeidnek is ezt mondod majd, ebben neveled őket, ezt csöpögteted beléjük nulladik perctől, hogy apa mekkora kibaszott hős, mert a világ legutolsó emberének született, aztán mégis mi lett belőle. Ebben nőjenek föl, ez legyen nekik az etalon, a mélyről jött, csúnya és szegény és peches ember, aki lám, mégis megkúrt valami szerencsétlen libát, aki kipréselte magából őket és veled maradt. Ez a nagy tett.

Hogy akkor ne is élj? Meg minek? Én ilyet nem mondtam. De persze értem, az is heroikus lenne, most akkor megsértődsz a világra, hogy nincs bicepszed, mert azért néhány fekvőtámaszt kéne nyomni, nem az íróasztaltól a könyvtárig élni és vissza, bevágod a durcit és felakasztod magad a vécéláncra, ami, csak úgy jelzem, egyébként van egy tippem, hogy nem bírna el. Mert mindig kellenek ezek a kurva végletek, hogy hősként élj, vagy halj meg, mert azt hiszed, ez a hős. Hát akkor közlöm veled, hogy nem, az a hős, aki életben marad, aki leéli a maga kis szar, szánalmas, fos kis életét és közben nem lesz belőle William Shakespeare vagy Tolsztoj, azért mondok irodalmárokat, mert a festőket vagy a zeneszerzőket már felteszem, nem ismered, azt azért mégsem lehet elvárni tőled, hogy még másban is jártas legyél. Nem ismered te a Toljsztojt se, de azt se, akiről írsz, arról a kábé négy vagy öt magyar költőről se tudsz szart se, akikről értekezel, mert elolvashatsz bárhány könyvet, vagy hát elolvashatnál, ha nem egész nap hevernél és sajnálnád magad, attól még lószart se fogsz tudni az életről, így azt sem érted, ami arról szól, ami meg másról, azt sem érted, mert amíg az életet nem ismered, addig mást se fogsz tudni, édes fiam.

Hogy akkor mit tegyél, ezt se tudod magadtól, mi? Mondanám, hogy ne írj addig semmit, amíg ki nem érdemled, de nem itt gyökerezik a dolog, hanem abban a nyámnyila, férfiatlan egér természetedben, hogy téged mindig sajnálni kelljen, mert más módot nem ismersz a közeledésre, a kapcsolatteremtésre. Elhagyott az akárki? El se hagyott, mert annyira azért nem kellettél neki, hogy el lehess hagyva? Nagy ívben szarok bele. Meg hogy most aggódsz, hogy majd kényeskedve húzza mindenki a száját, hogy ez így stilárisan nem jó, sok benne a trágárság, az meg most nem divat, mert ez már nem a kilencvenes évek, mert a rendes költő most finom lélek és elpirulva sikoltozik, ha csúnya szót lát, pláne, ha funkciótlanul. Na hát akkor, csak a rend kedvéért, picsa, fasz, szar, geci, segg. Meg még ezek háromszor. Szarja picsán egy viziló a nagy, öblös kis lelked.

Nem érdekelsz, befejeztem veled, a menthetetlen nyávogásoddal, ezzel az örök gyáva, nyámnyila tetű kis szíveddel a balhét. Ezt is most azért írod meg, hogy indirekt panaszkodj. Szarunk a panaszaidra, vedd tudomásod, van nekünk is bajunk elég. Nekem például, hogy elfogyott a cigim és nincs itthon sör. Baszódj meg, Nyerges Gábor Ádám, úgy, ahogy vagy, ne is halljak többé felőled.

Izgatottan várom az októberi ömlengésedet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top