Archív

Rubin Viola: Az utca egyik fele és a másik

arc a semmibol

Ebben a pillanatban K. Janó huszonnyolc éves eladó, civilben a Sz-sóp tulajdonosa kinyitotta az ajtót. Balkezében egy doboz selejtes kínai műpuncival teli dobozt tartva éppen a raktárba készült. (Büky Anna novellája)

Amikor Viola befejezte a tizedik regény megírását, mely véleménye szerint mind, kivétel nélkül, na jó, talán a harmadik kisregénye nem, de az összes többi biztosan jelentős művek – legalább Kossuth-díjra érdemesek, nos amikor eltelt már a tizedik mű után is fél év és elegánsan szólva tantiem nem érkezett azaz egyetlen üres peták honorárium sem futott be a számlájára, s noha folyamatosan publikált különböző ismét csak igen jelentősnek mondható lapokban értékesnek ítélt cikkeket, melyeknek célja Viola meglátása szerint mindenképpen az emberiség felemelkedését szolgálták volna, hiszen egytől egyig ihletett állapotban íródtak, azaz az írónő egész lelkét beleadta a megalkotásukba – és még így is, ily nagyra törő vágyak mellett is leggyakrabban csak azzal a helyzettel találkozott, hogy a szerkesztőségeknek eszébe sem jutott, hogy valamit is fizetni kellene az alkotónak. Bizonyosan úgy gondolkoztak, ha ihletett, akkor nem éhes. Nos, amikor Viola teljes tudatosságával felmérte aktuális élethelyzetét, annak súlyosságát – úgy döntött nincs más út: új életet kell kezdenie. Nem panaszkodik, nem okol másokat, nem hibáztatja a világtörténelmet, hanem műfajt vált.

De mi legyen ez? – gondolta egy át nem aludt éjszakát követő borongós reggelen. Mi legyen az a profitorientált sikerkönyv – téma, amelyet nemcsak az olvasó szeret majd, hanem Viola is úgy érzi, nagymama korában is büszke lehet rá. Lázas keresgélésbe kezdett, bújta az internetes oldalakat: ahol több mint nyolcszáz ember kommentel, ott már kell, hogy legyen valamilyen közös érték, egy közös tudatállapot -, melyre majd ő is, esetleg álnévvel, talán, mint Péter Panka, Diana Stekkenfeld vagy Háborgó Villám néven rácsatlakozik. Akkor aztán virtuális tapasztalatokat gyűjt és végül lesz miből megírnia a saját besztszellerét. A kutakodás furcsa témákat hozott, mint: A halál árnyékában, Gyilkosság a metrón, Az űrlények terjeszkednek, Robotnyi dugás, A sminkes naplója – és még sorolhatnám tovább a legolvasottabb művek listáját – s tegyük hozzá, hogy ismételten ne hamisítsuk meg a valóságot, Rubin Viola művei nem voltak közöttük. Ennek oka pedig nemcsak az, hogy a többiek rosszakat írnak – ismerte be Viola szomorúan, hiszen jól tudta, hogy vannak azért vaskos, s állítólag csak kivételesek által érthető könyvek, amelyeket azért mégiscsak évezredek óta olvasgatnak millióan. Violát nem lehetett becsapni, átérezte a saját felelősségét, önmaga és a könyvei sorsa felett. Azon gondolkozott vagy felmegy a hegyre néhány hétre, s ott éhezik tovább, s lejövetelekor felismerik benne a spirituális gondolkodót vagy pedig csak simán nem tudja majd kifizetni a gázszámlát. Egyetlen megoldás van, műfajt kell váltanom – bíztatta magát szüntelenül. De mi legyen az? Teltek a napok, teltek a hetek, idekapott – odakapott, ebbe is belekezdett, és abba is… Egy napon, éppen a negyvenötödik születésnapjának megünneplése után – mely ismét csak egy remekbe szabott csajos buliba és csokoládézabálásba torkollott… – aznap este egyetlen férfi szólította meg, az is a pincér volt, aki a számlát kihozta, szóval egy ilyen ünnepség utáni másnapos állapotban szomorkásan baktatott édesanyja belvárosi lakása felé. Egyszerre csak lesötétített ablakra lett figyelmes, melyen rózsaszínű molinó hirdette: Sex – shop. Hirtelen átfutott az agyán, hogy ő még soha nem mert bemenni egy ilyen üzletbe, tiltotta ezt a szemérem, a jó modor. De leginkább anyukája feddő szempillantása, mely már gyermekkorában úgy belérögzült, hogy nem is volt szükséges édesanyja jelenléte, a feddő arckifejezés azonnal bevillant, ha bármifajta csínytevésen járt az esze. Megállt az üzlet előtt, és óvatosan körülnézett. Attól tartott, valaki meglátja, pont abban a pillanatban, amikor bemegy az üzletbe vagy éppen kijön, – talán valamelyik fontos férfi kollega, az Ösztöndíjbizottságtól, vagy éppen a Pali bácsi, aki a szomszédos liturgikus üzletből kisétálva nagy „Kezét csókolommal! – köszönti majd Violát. És akkor neki majd ég az arcáról a bőr, és csak hebegni tud, hogy csak a barátnője kamasz fiának keres bermudát, ilyesmit… Jaj! De már azt a gondolatot, hogy ne menjen be a Sz-sópba, azt már nem tudta elhessegetni.

Ott állt az üzlet előtt lecövekelve és szörnyű kínokat élt át. Hirtelen arra gondolt, az lehetne a megoldás, ha a Sz-sóp ajtaját hátrálva közelíti meg, azaz kis lépésekben centinként halad hátrafelé, akkor arccal előre továbbra is tud mosolyogni, abban az esetben, ha esetleg mégis köszönti majd egy ismerős: a Pali bácsi. Ez a stratégia jónak tűnt. Kezdte hátrafelé húzni a lábát. Minden lábtolás után megállt egy pillanatra, óvatosan körülnézett, majd folytatta a lassú közeledést a célponthoz.

Talán már csak két lépés volt hátra az ajtóig… akkor a másodperc töredéke alatt megfordul, gyorsan lenyomja a kilincset és eltűnik a boltban – így tervezte.

Ebben a pillanatban K. Janó huszonnyolc éves eladó, civilben a Sz-sóp tulajdonosa kinyitotta az ajtót. Balkezében egy doboz selejtes kínai műpuncival teli dobozt tartva éppen a raktárba készült. Viola pedig megtette utolsó lépését hátra, azaz egészen háttal hátra, és simán bezuhant a nyitott ajtón.

Nem tud vigyázni? – kiáltotta Janó, s hangosan káromkodott, mert a leejtett doboz tartalma szanaszét hullott. Sokan gyűltek össze erre a látványra, legtöbben a műpuncikat szedegették, melyek átlátszó zacskóban egyenként voltak becsomagolva, mások csak úgy figyelték, miért gyűlik össze a tömeg. Ekkor egy járókelőnek feltűnt, hogy valaki négykézláb bemászik az üzletbe, s ezért tolvaj után kiáltott. Violának még volt annyi lélekjelenléte, hogy feltápászkodott és bebújt az üzletben egy szekrény mögé… reszketett szegény nő, mint a nyárfalevél. Ő csak be akart nézni egy ilyen Sz-sópba, egyszer, életében először. Ezt már nem bírta tovább, se a szíve, se az idegei. Ájultan terült el. Magára rántva a szekrényt, amelybe belekapaszkodott.

Álom édes álom – Egy réten találta magát, a tavaszi virágok édes illata lebegett körülötte, arcára ismét kiült a nyugodt mosoly. Minden rendben – gondolta, csak álmodom. Nagyot sóhajtott, s ahogyan körbenézett már nem is lepődött meg azon, hogy a földön körülötte ezernyi, különböző színű és méretű pénisz hajladozott. Kisebbek és nagyobbak, simák és érdesek, makkos mókusok, erektől duzzadók vagy csak úgy egyszerűen játékos kalapkák. Megérkeztem – gondolta Viola, miközben mintha lágy fűrészelés hangját hallotta volna, enyhe rezgést érzett, és szelíd vibrálásokat.

Asszonyom, ébresztő!

Asszonyom, ébresztő! – Janó hajolt Viola fölé az arcát paskolgatva. Viola most kinyitotta szemét. Mindent megértett. Szemével Pali bácsit kereste, de szerencsére Janó dühében bezárta a boltot. Így csak ketten voltak az üzletben.

Szóval, szóval, kezdte a beszédet Viola dadogva, csak a barátnőm barátnője fiának bermudát, hogy azt keresek… Valószínű rossz helyre jöttem –

Janó tíz éve volt a Sz-sóp tulajdonosa, sok lökött embert látott már az üzletében, – de ez a nő, mindegyiken túltesz – dühöngött magában. Sőt már éppen megharagudott volna a nagy rendetlenség miatt, de volt benne azért annyi udvariasság, hogy felsegítse Violát, aki viszont a kedves gesztusért cserébe rámosolygott a fiatalemberre.

Igazán aranyos, biztosan egy eltévedt tanárnő – gondolta most hirtelen Janó, és átfutott rajta, hogy meghívja teára és akár még egy ingyen vibrátort is ajándékoz neki. A nagy izgalomra.

Most jár ilyen helyen először, ugye? – kérdezte Violát miközben székkel kínálta. Viola a szája szélét rágta.

Ígérje meg – nyöszörgött -, hogy nem mondja el senkinek, hogy itt látott.

Ismernem kellene? – kérdezte Janó, miközben feltette a teavizet forrni.

Idejárok szembe a liturgikus könyvesboltba – itt vagyok szerkesztő. János erre hangosan felnevetett, Viola pedig mélyen elpirult. Azért nem kell kinevetni – gondolta, és érezte, hogy nemcsak hogy elszégyellte magát a buta ötletéért, de már bűntudata is lett. Hagyja magát kiszolgáltatni egy ilyen mélyen az anyagvilágba merült ficsúrnak, aki egész napokat azzal tölt, hogy műanyag gyógyászati segédeszközöket árul, azzal az illúzióval, hogy boldogságot árusít…

Mutathatok magának valamit? – szólt most Janó kizökkentve Violát a háborgásából.

Talán… – mondta szerényen a nő, kezeit tördelve.

S Janó már mozdult is a meglepetéscsomagért.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top