
Szobrot kapott a fegyverek Coca-Colájának konstruktőre
A nevét viselő vállalat a lőfegyverek mellett ma már fejlett elektronikájú hadfelszelést és vodkát is gyárt.

A nevét viselő vállalat a lőfegyverek mellett ma már fejlett elektronikájú hadfelszelést és vodkát is gyárt.

Moszkva központjában ismeretlenek felgyújtottak két gépkocsit, hátrahagyott üzenetükben azt írták, hogy a Matilda miatt gyújtottak tüzet.

A tettes a dél-urali városban egy gázpalackokkal és benzines tartályokkal megrakott kisbusszal hajtott bele a moziépületbe.

A gyújtogatási kísérletet összefüggésbe hozzák azzal, hogy Ucsityel Matyilda címmel filmet forgatott a románcról, amelyet az utolsó orosz cár, II. Miklós még trónörökösként folytatott egy lengyel származású orosz balerinával.

Valószínűleg a világ balett évadának legfőbb eseménye lett volna.

Ahogyan van világzene, úgy van világregény is, és én világregényeket szeretnék írni. Terjedelmeseket is, de akár olyan rövideket is, mint Ábrahám és Izsák története. Ahogyan az epikai lélegzetvétel kéri − mondja Szávai Géza.

Kár volna megijedni a szerző borúlátásától: Az utolsó farkas című írásból látszik, milyen könnyű léptű és világos író Krasznahorkai, hogyan szórakoztat és nyugtalanít egyszerre.

Seagal 2014-ben részt vett zenekarával egy Putyin-barát motorosklub show-műsorában, és kitűzte a színpadra az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság zászlaját.

Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországa nem egy Putyin-féle autoriter állam, de abba az irányba halad.

Egyre több olyan figura van komoly pozícióban, akinek a politikai hűség az egyetlen méltányolható tulajdonsága – mondja a regényíró.

Mindez csaknem három évtizeddel azután történik, hogy ez a Washington finanszírozta médium hozzájárult a kommunista diktatúrák kelet-európai összeomlásához.

A halála óta közszemlére tett bolsevik vezető öltözékét néhány évente szokták cserélni.

Korábban egy akció során a saját herezacskójánál fogva szögezte ki magát a Vörös térre.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatták arról, hogy a Tu-154 eltűnt a radarképernyőről. Az elnök tájékoztatást kap a mentőszolgálatok munkájáról, folynak a kutatási munkálatok a Fekete-tengerben.

A moszkvai egészségügyi tárca a szesztartalmú szerek automatából való árusításának betiltását kezdeményezte.

Mindig és mindenhol férfiakat látok, ha a téma az emberi szenvedés.

Seagal, aki Kaliforniában nőtt fel, többször kijelentette, hogy oroszországi és mongol felmenőkkel rendelkezik.

Franciaország hovatovább egy külföldieknek szóló Disneylanddé válik; idióták lakják, akik bort és büdös sajtot gyártanak a turistáknak. Nincs többé szabadság, az emberek manipulálva vannak.

Vlagyimir Szorokin az orosz irodalom nemzetközi sztárja, politikai, közéleti tartalmú kijelentései miatt sokan figyelnek a szavára Oroszországban, ennek köszönhetően több rétegű értelmezésnek vannak kitéve megjelent írásai, regényei, amelyek így nem egyszer szélsőséges reakciókat váltanak ki...

Kilencvenezer arany lapocskát használtak fel a Szentháromság-székesegyház öt hagyományos kupolájának borításához. A Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésére épült templom hivatalos avatását októberben tartják.

A lengyel Szolidaritás harcos, radikális ága hatásos szabotázsakciókkal járult hozzá a kommunista rendszer kimúlásához. Igor Janke kötete ennek a – sok tanulságot hordozó – harcnak állít emléket. De miért fontos ez nekünk?

Ott, ahol a cégek és a kormányok korrupt elvek mentén működnek, a közigazgatás a szervezett bűnözésre kezd hasonlítani, a kormányok magáncélokra különítenek el közpénzeket - mondta az amerikai magyar nagykövet a CEU-n.

Ukrán és orosz hírforrások szerint sajtóérdeklődésre Olena Hitljanszka, az ukrán biztonsági szolgála (SZBU) sajtótitkára megerősítette, hogy valóban megtiltották öt évre a belépést az országba az énekesnek. A döntés még november 9-én született, az ország biztonságának szavatolása érdekében.

A filozófus halálhírét fia, Raphael Glucksmann filmrendező jelentette be kedd reggel a France Inter közszolgálati rádióban. Elmondta, hogy apja gondolkodását egész életében meghatározta fiatalkora, az, hogy bújtatott zsidó gyerekként a nácik által megszállt Franciaországban átélte az üldöztetést.

Az Európa Könyvkiadónak hatalmas büszkeség és öröm, hogy Szvetlana Alekszijevics személyében 2010 után újra egyik szerzőjét tünteti ki az irodalmi Nobel-díjjal a Svéd Akadémia.

EÖRSI-ÜNNEP színházzal, irodalommal, konferenciával, publicisztikai versennyel, disznósajttal és pálinkával idézik meg barátai a tíz éve halott írót, Eörsi Istvánt.

A katolikus egyházfő szerint létezik a környezet alapvető 'joga' (a létezéshez), amellyel az emberiségnek nincs felhatalmazása visszaélni, még kevésbé megsemmisíteni azt.

A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történik a világban egy háború után, hogyan lehet békésen uralkodni egy ilyen véres csata után, és hogyan tud egy vezető egész életében lelkifurdalással élni.

Drótkerítésből itt sincs hiány, a sok közül mégis csak a nyertes, Kelemen Orsolya Magyar feeling című munkáját emelnénk ki, amin egy nő, csecsemővel a hóna alatt ugorja át a drótkerítést, mellette az 2024-es olimpiai logó, szögesdrótból kirakva.

Rekordsebességgel kapkodták el a boltokból az Oroszországban 20 év börtönbüntetésre ítélt Oleh Szencov ukrán rendező első könyvét.