Meghalt André Glucksmann

andre-glucksmann

Hetvennyolc éves korában elhunyt André Glucksmann francia filozófus.

A totalitarizmus elítélésben és az emberi jogok védelmében elkötelezett gondolkodó szélsőséges maoista meggyőződésétől fokozatosan jutott el a NATO-politika támogatásáig. A két nagy francia értelmiségi generáció, a Jean-Paul Sartre, Raymond Aron és Michel Focault által fémjelezett filozófusok, valamint az 1970-es években indult, a marxizmussal szakító, baloldali “új filozófusok” közötti kapcsolódási pontot jelentette.

Glucksmann hétfő este, hosszan tartó betegség után hunyt el. Több rákbetegsége is volt, sokat szenvedett – közölte könyvei kiadója.

A filozófus halálhírét fia, Raphael Glucksmann filmrendező jelentette be kedd reggel a France Inter közszolgálati rádióban. Elmondta, hogy apja gondolkodását egész életében meghatározta fiatalkora, az, hogy bújtatott zsidó gyerekként a nácik által megszállt Franciaországban átélte az üldöztetést.

Vonatba rakták, de anyjának sikerült onnan leszednie. Mindig azt mondta, hogy a többi csak ráadás, és hogy hetven év ráadást kapott. És hogy ez hihetetlen szerencse volt, amit azért kellett megragadnia, hogy másoknak is átadhasson belőle

– mondta a filozófus fia.

Francois Hollande államfő szerint André Glucksmann

a XX. század tragédiáit hordozta magában.

A francia elnök közleményében arra a gondolkodóra emlékezett, aki “nem törődött bele a háborúk és a mészárlások végzetszerűségébe”, “mindig figyelt az emberek szenvedéseire”.

André Glucksmann lengyel származású zsidó családban született 1937. június 19-én a Párizs közeli Boulogne-Billancourt-ban. Kommunista szülei 1933-ban települtek át Palesztinából Franciaországba. Apja a második világháború elején meghalt, anyja csatlakozott az ellenálláshoz.

A felszabadulást követően Glucksmann filozófiát tanult, kommunista meggyőződése ellenére 1961-től a Sorbonne Egyetemen a kor szinte egyetlen jobbközép gondolkodójának, Raymond Aronnak az asszisztense lett, majd az 1968-as diáklázadások egyik vezetője volt a Sorbonne-on, ahol a maoistákhoz csatlakozott.

1975-ben látványosan szakított a marxizmussal: A szakácsnő és az emberevő. Reflexiók az államról, a marxizmusról és a koncentrációs táborokról című könyve a két évvel később megjelent Mestergondolkodók című bestsellerével együtt – amelyekben párhuzamba állította a nácizmust és a kommunizmust – bombaként hatottak az akkor még a radikális baloldal által meghatározott francia intelligencia körében.

Bernard-Henri Lévyvel együtt csatlakozott az “új filozófusok” csoportjához, akik a marxizmusnak hátat fordító baloldali gondolkodókként azóta is állandó szereplői a francia nyilvánosságnak.

A kommunizmusellenségről Glucksmann fokozatosan helyezte át a hangsúlyt a mindenféle zsarnokság elleni és az emberi jogok melletti harcra. 1977-ben egy asztalhoz ültette a baloldali Jean-Paul Sartre-ot és a liberális Raymond Aront, mégpedig az Elysée-palotában, ahol a filozófusoknak sikerült meggyőzniük Valéry Giscard d’Estaing akkori államfőt, hogy lépjen fel a vietnami menekültek érdekében.

Politikai fordulatát követően a NATO-politika támogatásáig jutott, 1999-ben támogatta a nyugati beavatkozást Szerbiában a koszovóiak védelmében, 2003-ban az amerikai beavatkozást védte meg Irakban, később Moammer Kadhafi líbiai diktátor hatalmának megdöntésére buzdította a nyugati államokat. Támogatta a csecseneket Moszkvával szemben, s keményen ostorozta Vlagyimir Putyin orosz elnök szerinte tekintélyelvű politikáját. 
    Baloldali meggyőződése ellenére a 2007-es francia elnökválasztási kampányban Nicolas Sarkozy jobboldali jelöltet támogatta, később azonban elfordult tőle. 2013-ban élesen bírálta hazáját a kelet-európai romákkal való bánásmód miatt.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!