+ Film

Steven Seagal megkapta a magáét az ukránoktól

Seagal 2014-ben részt vett zenekarával egy Putyin-barát motorosklub show-műsorában, és kitűzte a színpadra az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság zászlaját.

Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába – hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya.

Az SZBU az ukrán nemzeti érdekek védelmével indokolta a döntést, amely szerint 2021-ig nem teheti be a lábát az országba a 65 éves harcművész – hétdanos aikidómester – és hollywoodi akciósztár, A Lángoló jég, a Tűz a mélyben, az Úszó erőd és más hasonló, kaszasikert hozó filmek főszereplője.

Seagal az elmúlt éveken számos alkalommal tett olyan nyilatkozatot, amelyben támogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt és politikáját, beleértve a Krím Oroszország általi önkényes elcsatolását, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat.

Putyin – aki inkább a dzsúdónak hódol a küzdősportok közül – tavaly novemberben orosz állampolgárságot adományozott a hollywoodi hírességnek.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Seagal 2014 augusztusában, négy hónappal a Donyeck medencében kitört szakadár lázongások után az akkor már elcsatolt Krím félszigeten részt vett zenekarával egy Putyin-barát motorosklub show-műsorában, és kitűzte a színpadra az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság zászlaját, és elénekelte „himnuszát”.

Az ukrajnai beutazás megtiltásához már az is elegendő ok a jelenlegi kijevi jogszabályok szerint, hogy az ukrán hatóságok engedélye nélkül járt az elcsatolt Krímben, amelyet Ukrajna saját területének tekint, és a világ országainak java része nem ismeri el a félsziget Oroszországhoz tartozását.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top