Antik ábránd, modern vidékfejlesztés
A „Faust” két előadását Schilling Árpád rendezi a Katonában. Faust szerepét Máté Gábor, Mephistóét Kulka János játssza. A Költészet napján Márton László író-műfordító olvas föl az új szövegből a Sufniban.
A „Faust” két előadását Schilling Árpád rendezi a Katonában. Faust szerepét Máté Gábor, Mephistóét Kulka János játssza. A Költészet napján Márton László író-műfordító olvas föl az új szövegből a Sufniban.
Olyan országban szeretnék élni, ahol nem tudjuk a miniszterelnök nevét, mint ahogy az a jó bíró, akire nem emlékszünk meccs után. Nálunk mintha nem játékosok, hanem huszonkét mozgássérült bíró rohangálna a pályán...
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a fiatalok versenyképes nyelvtanulásának érdekében növelné a feliratosan is elérhető filmek és sorozatok arányát a TV-ben. Cikksorozatunk első részében Rajkai Zoltánt, a Katona József Színház és a szinkron szakszervezet elnökségi tagját kérdeztük.
Habár a közönség egy része a szünetben menekülőre fogta (Inkább menjünk inni – hallottam a kabátjukat kikérőktől), gyanítható, hogy nem csak a Sirály modernizálása késztette őket erre.
Megnézte, kikkel lehetne ismerkedni: leginkább bicikli mellett pózoló, fekete balettruhás emberek, áramvonalas sisakkal a kormányra akasztva.
A rövidfilm-pályázat zsűrijének tagjai Czabán György filmrendező, Durst György producer, Vincze Teréz filmesztéta és Marton László Távolodó, a Bábel-est rendezője.
A hagyományos húsvéti Parsifallal, Eperjes Károly János-passió-rendezésével és a Mohácsi János által színre vitt új Aidával várja közönségét a Magyar Állami Operaház és a hozzá tartozó Erkel Színház.
A Closer című darabot közösségi finanszírozás útján valósítja meg az Átrium Film-Színház. A kampány alakulásáról és az új modell magyarországi tapasztalatairól, a darab rendezőjét, Radnai Márkot kérdeztük.
Tavaly októberben bemutatott Hinoki című koreográfiájának továbbgondolásával érkezik a Trafó Kortárs Művészetek Házába Mészáros Máté: az űrbéli tájat megelevenítő Hinoki 2.0 című előadást április 9-én és 10-én nézhetik meg az érdeklődők.
Ha Csáthról írunk, vagy gondolkodunk, felednünk kell az efféle érték-kategóriákat, mint ezt a bűnre csábító, negativitást képviselő megszemélyesítést, az „ördög” alakját. Ő nem létezik.
Szőcs Artur színpadi munkáit még a szőrös szívű bírálói sem nevezhetik szokványosnak. Most a Duda Éva Társulat táncosaival állítja színpadra Shakespeare - Lear király című drámáját.
A "kéz- és lábtörést!" tényleg nagyon snassz, ezért a babonás színészek a színpadra lépés előtt hármat köpnek. A Fidelio összeszedett pár különleges kulisszatitkot a színházi világnapra.
A fából készült látványos installációkat és a Városháza park dombjait diákok öltöztetik ünnepi díszbe környezetkímélő anyagokkal a Szabad Tér Színház és a FŐKERT hétvégi jótékonysági programján.
Az elszenvedett erőszak személyes történeteit felolvasni és azokat hallgatni, túl megy az elviselhetőség határán, túl az általános ingerküszöbön. Ez a Centrál felolvasó maratonjának a szándéka.
Dömölky János 1981-ben kereste fel Ottlik Gézát a Hajnali háztetők című regény filmtervével, és minden más addigi próbálkozással ellentétben a rendezéshez megkapta az író beleegyezését.
A Nischen Verlag egy 2011-ben alapított családi könyvkiadó, melynek célja, hogy magyar kortárs szerzők műveit ismertesse meg a németajkú közönséggel. Az osztrák irodalmi életről és a kiadók világáról Lendvai Zsókát kérdeztük.
A dán születésű Allan Sorensen a koppenhágai egyetemen újságírást tanult, majd diplomamunkáját a western irodalmi és filmes újraértelmezéséből írta.
2015-ben Péterfy Gergely kapta a jubileumi Aegon Művészeti Díjat. Fény derült a titokra, ahogy a többi felmerült kérdésre is választ kaptunk!
A Miskolci Nemzeti Színház múlt héten felmentett igazgatója, Kiss Csaba most egy Facebook-posztban közölte a 2015/2016-os évad műsortervét.
A finoman egymásra lehelt hangulatképek látleletek a 20. század történelméről: a Dachauban lógó rabruhák, a szocialista szobormonstrum lábánál mászkáló kisgyerek, vagy a hivatalnok szobáját Tito képe nélkül megörökítő fénykép.
Ne lepődjön meg, ha ma spontán bábelőadásokba botlik, ugyanis a Bábszínházi világnap alkalmából érdekes bábok és rendhagyó produkciók bukkannak fel országszerte az utcákon.
A PiPS:lab sajátos, művészeteken átívelő előadásai hasonlóan ötvözik a színházat a tudománnyal, mint ahogyan a Kraftwerk a zenét a technológiával.
Az orosz kulturális napok célja, hogy bemutassa az orosz művészet sokszínűségét, és példázza azt, hogy az egymással folytatott párbeszéd mennyiben gazdagíthatja a magyar és orosz emberek lelkét.
Ösztöndíjjal mehetsz Olaszországba, Párizsba, Ausztriába, de akár Brazíliába is, állások a Ludwig Múzeumban és dolgozhatsz Skóciában, és még 21 friss pályázat.
Az új ügyvezető, Elekes Botond 2010 és 2012 között Szőcs Géza kabinetfőnöke volt, majd 2014 márciusáig a Miniszterelnökség főtanácsadójaként dolgozott.
Hát a miniszterelnökök sorsa már csak ilyen. Fürdenek a reflektorfényben nap mint nap, évről évre, és imádják. Hosszú az út az euforikus győzelemtől a szégyenteljes bukásig.
Szerencsére van már egy pesti törzsközönségünk, így tudunk minden hónapban Budapesten koncertezni. Első lépésként a lemezt kell kiadnunk, majd forgatnunk még néhány klipet.
Olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa.
A Budapesten játszó független zsidó színház, a Gólem előadása, Vinnai András Lefitymálva című darabja Borgula András rendezésében. Szórakozva tanulsz, nevetve vigadsz.
A felújításokkal felborult az univerzum rendje, a késés az életemben mindennapos lett, az elpusztult idegsejtek száma pedig jelentősen megnövekedett. Milyen a Moszkván élni?