+ Irodalom

És az Úr megteremté a Mercedes Benzt. Esterházy Péter képmására

Erős felütéssel indított a Tesla: Budapest új teátrumát Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjával avatták fel.

Erős felütéssel indított a Tesla: Budapest új teátrumát Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjával avatták fel. Ha pusztán annyi történt volna az esten, hogy látjuk, a szerző – betegsége ellenére – van  annyira jól, hogy megtisztelje személyes jelenlétével az előadást, már akkor megérte volna. Ráadásul verbálisan is megerősítette, amit a hogylétéről reméltünk, és az előadás is nagy élmény volt.

Benedek Miklós színész-rendező nemrégiben azt panaszolta egy interjúban, hogy Spiró, Esterházy, Parti Nagy, akik úgy tudnak gondolkodtatni, hogy egyik szemünk sír, a másik nevet, csak ritkán írnak darabokat. Hát, most kaptunk egyet Esterházytól. Pontosabban nem mi, hanem a Szlovák Nemzeti Színház. A Mercedes Benzt az ő felkérésükre írta a szerző, de egyetlen alkalommal a Tesla új játszóhelyén is láthatta a közönség – felolvasószínház formájában. Tulajdonképpen mindegy is, melyik színház rendelte meg a darabot, hiszen az Esterházy család története éppúgy része a szlovák történelemnek, mint az osztráknak és a magyarnak. Ahogy haladunk előre a cselekményben, a szereplők többször fel is teszik a kérdést egymásnak: melyik országban (vagyunk)? A válasz: itt.

A darab ismertetőjében azt olvashatjuk: Ez a szellemi és nyelvi tűzijáték, ez az utánozhatatlan „esterházys történelmi revü” Az ember tragédiája keretjátékát felidézve, az Úr és Lucifer újabb fogadásáról, párbajáról szól. A fogadás tétje a magyar történelem egyik legendás, évszázados családjának, az Esterházyaknak a sorsa: „Vedd el a szerencséjüket, fogadjunk, akkor se fordulnak ellenem, akkor se árulják el a jót.” – mondja  az Úr. És akkor Lucifer, kajánul figyelve az eseményeket, bedobja ezt a családot az elmúlt évszázadok magyar történelmi kavalkádjába, de különösen a huszadik század históriájának vérzivataros évtizedeibe, ő maga pedig gyakran, kísértőként, más-és más álarcba bújva próbálja megtörni a család férfihőseit.

Menszátor Héresz Attila, Lukáts Andor, Quintus Konrád és Gyabronka József (Fotó: Tesla)

Menszátor Héresz Attila, Lukáts Andor, Quintus Konrád és Gyabronka József (fotó: Lopez Dávid)

Ennek az évszázados családi krónikának hol tragikus, hol távolságtartóan ironikus történet- epizódjai és legendás alakjai elevenednek meg ebben a különleges színpadi játékban, miközben újra-és újra felhangzik az Úr kedvenc, erőt adó énekszáma, Janis Joplin híres dala, a Mercedes Benz.

A darab születésének körülményeiről a Vasárnap számolt be részletesen ez év szeptemberében.

Először a Harmonia caelestisre gondoltunk

– mondta Peter Kováč, a Szlovák Nemzeti Színház fődramaturgja.

Abban vannak olyan témák, motívumok, amelyek egy színpadi változat alapjául szolgálhatnak. Aztán találkoztunk a szerzővel, és említettük neki, hogy Karel Schwarzenberg herceg Ausztriából jött vissza Csehországba, de mint politikus, és Péter számára, akit a galántai Esterházy családhoz fűznek rokoni szálak, ez ugyancsak visszatérés lehet, csak egészen más színben. Ő ugyanis író, tehát művészként jön ide, s nem politikusként, ráadásul nem él a galántai Esterházy-kastély visszaigénylésének a lehetőségével. Az ötlet, hogy darabot írjon a pozsonyi Nemzetinek, kicsit meglepte, ám pozitívan fogadta. Őszintén azt mondta: számára ez nagy megtiszteltetés, s mivel szlovák részről kapta a felkérést, kettős az öröme, hiszen a közös múltunk révén lesz ennek társadalmi-politikai vonatkozása is.

,,S ami ugyancsak érdekessé teszi a történéseket: a helyszín” – folytatta  Kováč.

Mi lenne, ha úgy kezdődne a darab, hogy egy szlovák ügyvéd meghívására ellátogat Galántára a történetbeli magyar arisztokrata. Az ügyvédet pedig érdekli, miért nem próbálja meg visszaszerezni a kastélyt, elvégre megtehetné, s egy jó vállalkozás alapjául szolgálhatna. A gróf körül is néz a kastélyban, s amikor elszenderedik a helyszínen, álmában megjelenik az Úr és Lucifer, ami remek alaphelyzet lehet. A második rész már a 20. században játszódik, nagypapa, apa és fia hármasával, valamint a többi szereplővel.

Így kezdődik a Mercedes Benz:

Első jelenet

(Vadul, vagyis hangosan végighallgatjuk a Janis Joplin Mercedes Benzét, majd Úr, Lucifer mint két barát sétálnak át az üres színpadon menő yuppie-s öltönyökben, de klasszikus úristen-ördög kiegészítőkkel, pata stb.)

LUCIFER A baj, a baj a világgal ott kezdődött…

ÚR Milyen baj? Nincsen itt semmi baj. A teremtés oké. Hódolat illet, nem bírálat. Itt minden az én munkámat dicséri. (Valami nagy zajjal leesik.)

LUCIFER Igen, hallgatlak.

ÚR Most mi van? Valami leesett, aminek le kellett esnie. Szerinted a gravitációt ki  teremtette?

LUCIFER  Newton.

ÚR Na de Newtont?

LUCIFER Az öreg Newton.

ÚR Elég már. Jegyezd meg, Lucifer, a mondat én vagyok. Te legföljebb lábjegyzet. (csönd) Mindent én teremtettem. Például a Mercedest is én teremtettem. Egyébként a Škodát is. Valamint a Trabantot is.

Középütt a szerző mint néző (fotó:Tesla)

Középütt a szerző mint néző (fotó: Lopez Dávid)

A darabban előkerülnek a kurucok, a labancok, a kommunisták, az ÁVO, Puskás, Haydn és mindaz, amit a családtagok végigélnek, -szenvednek a történelem forgatagában. Újra meg újra elhangzik Janis Joplin Mercedes Benze is, amely, főleg a végén hallható sátáni kacaj miatt, Esterházy kedvenc dala.

…hallottam Janis Joplin nevetését a Mercedes Benz végéről. Ezt volna jó elérni, a rémületnek és az örömnek ezt az együttállását, a szabadságét és reménytelenségét, komolyságot és komolytalanságot egyszerre

mondta egy interjúban.

Hogy mit jelent az “esterházys”, a fenti kis ízelítő is mutatja. A nézők sajnálhatták, hogy az előadás sodrásában nem jutott elég idő a sorjázó nyelvi sziporkák, filozófiai csavarok egyenkénti ízlelgetésére. Az ínyencek még túl sem voltak az egyiken, mire az avatott színészek már tálalták a következőt. De szerencsére a darab olvasható a Kalligram áprilisi számában, és Pozsony is csak “ein katzensprung” (egy macskaugrás) – ahogy a monarchiában mondták volt.

Esterházy Péter jól van, mint mondta. Bár nem facebookozik, eljutott hozzá a hír, hogy sokan drukkolnak a gyógyulásáért, és nagyon jólesik neki. Arra a kérdésre, hogy szerzőként elégedett volt-e a felolvasószínházi előadással, azt válaszolta: ilyen nagyszerű színészekkel persze; remek előadás volt.

Az esttel mindenekelőtt Esterházyt ünnepelte a Rátkai Márton Színházi Műhely társulata, a jelen lévő író kollégák és a közönség. Ha a szeretet gyógyít, amit szilárdan hiszek, Esterházy fel fog épülni. Elköszönésképpen belefogtam egy “Csak így tovább a”  kezdetű mondatba, amit ő nevetve úgy fejezett be: “a lenini úton”.  Persze ő is, én is és minden tisztelője a gyógyulás útjára gondolunk.

Színlap:

Esterházy Péter: Mercedes  Benz

Szereplők: Úr – Fodor Tamás, Lucifer/Ügyvéd/Ávós/Inas/Idealista – Gyabronka József, Gróf/Író – Menszátor Héresz Attila, Apa – Quintus Konrád, Herceg – Lukáts Andor, Első Szerető/Anya – Szalay Kriszta, Második Szerető/Szolgáló, Vilma, Hercegnő – Jordán Adél, Haydn/Főforradalmár/Kuruc/Angol I. – Király Adrián, Hazafi/Labanc/Forradalmár/Angol II. – Ponty Tamás, A felolvasó-színházi változatot készítette: Radnóti Zsuzsa, Rendezte: Vas-Zoltán Iván.

 A nyitó képen: Ponty Tamás, Szalay Kriszta, Radnóti Zsuzsa, Király Adrián, Jordán Adél, Vas-Zoltán Iván, (mögötte) Menszátor Héresz Attila, Esterházy Péter, Fodor Tamás, (mögötte) Quintus Konrád, Lukáts Andor és Gyabronka József (fotó: Lopez Dávid)

A Mercedes Benz – történelmi revü két részben – itt olvasható.

 

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Kasszandra

    2015-11-27 - 15:39

    Ó, Istenem, Te kifürkészted meg sem fogalmazott kívánságomat; összehoztad ŐKET. Madách Ember tragédiáját 7-szer láttam tiniként a Nemzetiben (Sinkovits volt Ádám, Kálmán György a parádés Lucifer, Váradi Hédi Éva; az Úr hangja talán Major Tamás). Szinte kívülről tudom ma is, pedig már elmúltam 66. Lassacskán megtanultam olvasni; talán. Esterházy Péter tanított (meg anyukám, aki “szerencsére időben meghalt”, de aki ezt a művet bizonyosan nagyon élvezné). Én pedig KÖSZÖNÖM, mindenkinek, akit illet! JÓ EGÉSZSÉGET! Bakó Edit

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top